Ha az 1994-ben bemutatott Kisasszonyok című filmre gondolunk, akkor egy igazi karácsonyi film jut eszünkbe, ami elé mindenki szívesen ül le, de kifejezetten a család hölgy tagjai válnak izgatottá. Nos, ez nincs másképp a tengerentúlon már decemberben, de nálunk csak idén január végén megjelenő Kisasszonyok új feldolgozásával sem. Mivel ez a film szintén Louisa May Alcott világhírű regénye alapján készült. A nagysikerű Ladybird rendezője, Greta Gerwing pedig már most büszkén beszélhet filmjének sikeréről, hiszen számos díjra jelölték és nem véletlenül.
Az alkotás megújuló színészgárdája nem okoz csalódást. Saoris Ronan tökéletesen alakítja Jo March karakterét, ugyanis lázadónak számító személyiségét a lehető legtermészetesebb módon jeleníti meg, ezért könnyen azonosulhatunk vele. Emma Wattsontól (Meg March) a megszokott angolosan kellemes és lágy mosolyokat és mozdulatokat láthatjuk, amivel nem okoz csalódást, a színésznő rajongóinak. Florence Pugh (Amy March) is meglepően jól alakítja a makacs és szeleburdi középső testvér szerepét, habár az arcjátéka sokszor nehezen befogadható, de ahogy halad a film, egyre inkább megismerjük Amy March-ot és valahogy egyre jobban feloldódik a karakter és ezáltal könnyebb megszeretni is. A Beth (legkisebb testvér) és Marmee (anya) szerepét játszó színésznők pedig annak ellenére, hogy nem feltétlenül vannak a rivaldafényben, szintén óriásit alakítanak. Az anya jelleme sokkalta kidolgozottabb és szórakoztatóbb lett, mint az előbbi verzió(k)ban. Timothée Chalamet (Theodore) színészt sem érheti kritika mivel tökéletesen hozta a lázadó, fiatal és jóképű, már nem fiú, de még nem is férfi karaktert. Kérdés sem férhet hozzá, hogy a legtöbb női néző szívét egy perc alatt elrabolhatja és a film végére már csak azt szeretnék, hogy ők legyenek a kiszemelt hölgyek. Meryl Streep kisebb szerepével is hozta a tőle elvárt színvonalat, és nem egyszer csal mosolyt a nézők arcára.
Nem is volt ritka a mosoly a film alatt, mivel a Ladybird-höz hasonlóan kiválóan adagolta a humort. Az alkotás olyan humorral dolgozik és olyan jeleneteket láthatunk benne, amelyek érezhetően hétköznapi ihletésűek. A viccek kortalanok és egyáltalán nem elcsépeltek, nincsenek eltúlozva sem, inkább a hangulat érdekében vannak jelen. Mivel a film az élet problémáival foglalkozik, így a humor, amit használ tökéletes összhangban van ezzel, sőt bemutatja, hogy az élet mindig megy tovább, és valójában tőlünk függ, hogy javítunk-e a nehézségeken. A szerelmi szálakat is érdemes kiemelni, abból a szempontból, hogy hiába beszélhetünk romantikus-dráma meghatározásról, igencsak szolidan vezeti őket a mozi. Ez külön érdeme a filmnek, hiszen maga a kor, melyben játszódik (a polgárháború utáni USA), illetve a karaktereknek a személyisége is ezt a vonalat követelte meg.
Amit még érdemes kiemelni a Kisasszonyokkal kapcsolatban az konkrétan a felvételek és az idővel való játék. Nagyon érdekes megoldásnak tűnik a módszer, amit alkalmaznak, ami egyszerűen a jelen és a múlt szimultán jelenlétét jelenti az egész játékidő alatt. Kezdetben szokatlannak tűnik ez a megoldás és néha zavart is okozhat, azonban bőven kárpótol néhány nagyon különleges jelenet. A végjátékban három olyan “múlt-jelen“ rész van, ami tragikus, komikus, és idilli képekkel dolgozik zseniális módon. Az önmagában is szívbemarkoló történet így még inkább megragadja a nézőt. Habár, a legutolsó időbeli játék komikuma nem tudja teljesen ellensúlyozni az időzavart, amit keltett, de ezt igazán nem róhatjuk fel neki azután a keserédes idilli kép után, amivel a film záródik. Az operatőri munkát is csupán dicsérni lehet, mivel a táj totál plán felvételei gyönyörűek, a premier plán felvételeket pedig mindig okkal, és pontos időzítéssel alkalmazzák. A legművészibb és legkiválóbb felvétel a tengerparton készült Joról és kishúgáról Bethről.
