Amerikai bérgyilkos (American Assassin – 2017) [Kritika]

Azt gondolnánk, hogy a logika alapvetően a racionalitás társa, a reál tudományok kötelező cimborája, amely a fikcióban könnyedén elengedhető – sőt, hiba keresni. A logika azonban ugyanannyira létfontosságú egy fantasy vagy sci-fi univerzumban, mint egy történelmi műben. A fiktív alkotásokban lényeges, hogy a kitalált világ – legyen ez bármennyire közel vagy távol a miénktől – rendelkezzen egy belső kohézióval, amit a mű betart. Tehát ne rúgja fel a saját szabályait. Az Amerikai bérgyilkosnak ez a lehető legkisebb mértékben sem sikerült, ahol értelmetlen és értelmezhetetlen döntések rúgják teli erőből gyomron saját drapp és unalmas világképét.

Mitch Rapp épp megkérte barátnője kezét Ibiza egyik gyönyörű, napsütötte tengerpartján, amikor terroristák golyózápor közepette, számtalan másik ártatlannal együtt meggyilkolják a lányt. A remekül leforgatott, tragikus jelenet azonban a film fénypontjának bizonyul. Ezt követően Rapp bosszút esküszik, megfogadva, hogy levadássza a rosszfiúkat. Gyermeki könnyedséggel, nevetséges egyszerűséggel épül be a terrorista sejtbe, de a várva várt pillanattól megfosztja a CIA, akikhez hamarosan csatlakozik. Az ügynökség egy szuperemberrel bővült, Rapp cimboránk pedig végre legálisan vadászhat ezekre a csúnya, gonosz emberekre.

A brutális, kiválóan koreografált, de túlzottan rövid harcok közötti űrt szigorú tekintetek, bágyadtan tömör dialógusok és siralmasan értelmetlen történések töltik ki. Dylan O’Brien alapvetően nem alakítja rosszul Rappet – a probléma, hogy nincs mit alakítani. Ráadásul a többi szereplő is papírfigurákra emlékeztet, akiknél az árnyaltsággal szinte nem is próbálkoztak. Michael Keaton ugyan szuper – bár ő mindig az -, de a kemény, vaskézzel nevelő CIA-tiszt Stan Hurley egyoldalúságával ő sem tud túl sokat kezdeni, ez azonban nem az ő hibája.

Egyértelmű, hogy Michael Cuesta rendező Vince Flynn sikerkönyvéből egy ponyva-akciót akart rendezni, de túl komolyan veszi önmagát, megmérgezve az egész alkotást. Ráadásul már sértően felületesen kezeli a világpolitikai problémákat, ahol Rapp tesz az előírásokra, de végül mégis mindig ő kerekedik felül – neki elvégre mindent szabad, ha sikerrel jár. A terroristák természetesen arabok, furcsán beszélik a nyelvet, és valami nagyon ördögiben sántikálnak, míg Hurley korábbi csodatanítványa, a szakadár „Szellem” kijátssza egymás ellen a tényezőket.
Az Amerikai bérgyilkos kezelhette volna az egészet egy könnyed akciófilmként, ahelyett, hogy erőszakosan próbálná letolni a torkunkon sztereotipizált, egyszínű világát, amely ironikus módon pont egy sztereotip amerikai gondolkodásmód képét idézi a nézőben (még a címében is benne van, hogy amerikai…).

A véres, pörgős harcok és akciók működnek, de teljesen szembe mennek a film logikájával – egy titkos, a színfalak mögött operáló ügynöknek nem lövöldöznie kéne a város közepén, hanem csendben, taktikusan és intelligensen kezelnie a konfliktusokat. „Az érzések sose álljanak döntéseid útjába” – idézem pontatlanul Michael Keaton mondatatát, amely ironikus, elvégre semmilyen érzést nem váltott ki belőlem ez a közel két órás túra. A férfiak itt kemények, és mérges óvodásokként csapkodnak jobbra balra, a nézők pedig idióták, akiknek mindent a szájába kell rágni. A török Annika ügynök – akit a bájos Shiva Negar alakít – pedig akár egy fokkal jobbá is tehette volna az egészet, de sajnos ez sem sikerült: elvégre akárhányszor az érdekesség szikrája kigyullad, a filmkészítők ráborítanak egy vödör vizet.



Amerikai bérgyilkos
Összességében
Átlagon aluli, papírmasé súlyú militarista-soviniszta méreg, amelyhez képest Tom Clancy regényei csak az enyhén hazafias kategóriába tartoznak. Az igazán látványos finálé, a remek, de alkalmi harcok és a jó színészek ellenére monokróm karakterek, valamint a stáblista után azonnal felejthető, önmaga logikájával birkózó forgatókönyv büntetéssé teszik ezt a 110 percet.
Pozitívumok
Michael Keaton
Látványos akciójelenetek
Negatívumok
Bántóan sztereotip és bágyadtan egyszerű sztori
Egyoldalú, unalmas karakterek
Értelmetlen döntések és történések
20
Értékelés

Friss

1899 kritika (1899 – 2022, Netflix)

Nehéz spoilerezés nélkül elmagyarázni, hogy a Netflix 1899 című sorozata nálam hol ment egy...

Dalra fakad az Átjáróház

Egyre inkább kirajzolódik a mozirajongók előtt, hogy miért lesz kihagyhatatlan film a decemberben a...

Brahmāstra: Első rész – Shiva kritika (Brahmāstra: Part One – Shiva, 2022 – Disney+): Szuperhős mozi indiai módra

Az indiai filmek temperamentuma mindig irigylésre méltó, zenés és táncos jelenetekkel tarkított romantikus alkotásokról...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Brahmāstra: Első rész – Shiva kritika (Brahmāstra: Part One – Shiva, 2022 – Disney+): Szuperhős mozi indiai módra

Az indiai filmek temperamentuma mindig irigylésre méltó, zenés és táncos jelenetekkel tarkított romantikus alkotásokról...

A csoda kritika (The Wonder – 2022, Netflix): Florence Pugh egy csoda

Florence Pugh egyértelműen napjaink egyik legtehetségesebb színésznője. A csoda című kosztümös thriller már elérhető...