szerda, november 29, 2023

A Tőrbe ejtve új előzetesében csak úgy hemzsegnek a külföldi kritikusok elismerő szavai

Rian Johnsonnál – az Utolsó Jedik bemutatóját követően – talán egyik rendező sem kapott nagyobb gyűlölet cunamit az elmúlt években. De az amerikai direktor, aki egyébként meglepően színes filmográfiát (Looper, Beépülve, Szélhámos fivérek) tudhat maga mögött, nem esett depresszióba a Star Wars rajongók néhol igen kemény szidalmazásától, helyette inkább új projektbe fogott. Ez pedig nem más volt, mint a Knives Out című krimi/thriller, amihez elképesztő szereplőgárdát sikerült megnyerni. A Tőrbe ejtve ugyanis olyan sztárokat vonultat fel, mint Daniel Craig, az Oscar-díjas Christopher Plummer, Chris Evans, az Oscar-jelölt Toni Collette, a kétszeres Golden Globe-díjas Jamie Lee Curtis, az Oscar-jelölt Michael Shannon, a Golden Globe-díjas Don Johnson, és Ana de Armas. A ma debütált friss ízelítő pedig csak úgy hemzseg az új képkockáktól, valamint a külföldi kritikusok dicsérő szavaitól. Szerencsére már nekünk sem kell sokat várnunk az év hátra lévő részének egyik legígéretesebbnek tűnő produkciójára.

A film cselekménye a klasszikus “whoduit” krimik nyomvonalát követi, amikor is két nyomozó érkezik egy családi összejövetelre (Daniel Craig és Lakeith Stanfield), hogy fényt derítsenek a családfő rejtélyes halálának részleteire.


Friss

Harc a fronton és a hálószobában: Napóleon (Napoleon, 2023) kritika

Ridley Scott a korához képest igen termékeny rendezőnek számít Hollywoodban. A múltban több, ikonikus...

A legkeményebb pap – A pápa ördögűzője (The Pope’s Exorcist – HBO Max – 2023) kritika

A pápa ördögűzője, annak a Gabriel Amorth atyának az életútjából merített inspirációt, aki a...

Egy bukdácsoló táncos – A balerina (Ballerina – Netflix, 2023) kritika

Ennek a Netflixen megjelent dél-koreai akciófilmnek egyértelműen az volt a célja, hogy John Wick-i...

Scorsese ismét nem okozott csalódást: Megfojtott virágok (Killers of The Flower Moon, 2023) kritika

Csak kevés olyan rendező van jelenleg, akinek ha moziba kerül egy új filmje, az...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Felejtsd el a vágyaidat, mert Így vagy tökéletes

Nem kell hibátlannak lenni, az elérhetetlen álmokat hajszolni, mert már most is a helyeden...

Breaking: Megérkezett az Eternals első kedvcsinálója!

Elérkezett a pillanat, hogy hosszas várakozás után a Marvel-moziverzum rajongói végre egy kis ízelítőt...

Megérkezett a Space Jam Új kezdet szinkronos előzetese

LeBron James, a Bolondos dallamok sztárjai és egy intergalaktikus kosármeccs – minden, ami egy...