péntek, június 20, 2025
KezdőlapÉrdekességek14+1 kedvenc filmem 2000-ből

14+1 kedvenc filmem 2000-ből

-

Szinte hihetetlen, sok kedvenc filmem az idén már 10-15-20 és még annál is több éves, ezért elérkezettnek láttam az időt, hogy összeszedjem a 2000-ben bemutatott kedvenceket.

Ennek semmi köze a box office adatokhoz, a kritikákhoz és a rendezőkhöz, pusztán egy szubjektív vélemény. Mivel 2000-ben mindössze 10 éves voltam, a filmek jó részét nem is akkor láttam, hanem pár év – vagy sok év!- csúszással, valamint ez az oka annak is, hogy van olyan kultfilm ebből az időből, amit viszont azóta sem néztem meg, mea culpa ezért mindenkitől.



Sorrendet állítani köztük lehetetlen számomra, saját magammal szállnék jó hosszú vitába, valószínűleg.

3
X-Men – A kívülállók (X-Men)
Hugh Jackman, Patrick Stewart, Ian McKellen

film
Forrás: port.hu

Bár ma szinte minden képregény elérhető a neten (vagy legalábbis rendelhető), ez régebben nem így volt – vagy legalábbis számomra nem. Be kell vallanom, hogy anno mindössze a Sailor Moon-t és Star Wars-t olvastam képregényben, valamint a Cartoon Network-ön néztem az X-men-sorozatot, Pókembert és Batman-éket – bár néha halvány fogalmam sem volt arról, hogy mi történik, mert mindig lemaradtam jó pár részről. (Ezek után, gondolom, nem meglepő, hogy 20 éve kb. semmit sem tudtam a Marvel és a DC harcáról, és valószínűleg a 2008-as Vasember környékén áshattam bele jobban magam abba, hogy a korábban szeretett Batman és Superman karakterek egy másik univerzum tagjai… (Kb. 10-15 éves voltam, szóval visszamenőleg is bocsássatok meg!)

Na de a 2000-es években megérkeztek az X-Men-filmek – és hála és köszönet, hogy Hugh Jackman-t felfedezték! Már régóta bosszant Jackman Akadémia általi ignorálása, legyen szó A nyomorultakról, a Tökéletes trükkről vagy A legnagyobb showmanről, de ezeket a szerepeket Farkas nélkül lehet, hogy meg se kapta volna… Bár az X-Ment valamennyire ismertem a rajzfilmből, túl sok elvárásom nem volt a filmek felé, ami később azért eléggé megváltozott, ahogy a filmek színvonala is, viszont a 2000-es X-Men-t még a mai napig is szívesen megnézem.

Horváth Móni
Horváth Móni
Szia, Móni vagyok! Az Aladdint làttam először moziban és ez, valamint hogy 5 éves korom óta nagy Star Wars rajongó vagyok, biztosan megalapozta a filmek iránti rajongàsomat. Szeretem, hogy női szemmel nézve sokszor eltèr a véleményem 1-1 film esetében és ezt nem is rejtem véka alà.
- Advertisment -

Must Read

Ne játssz a tűzzel (Playing with Fire – 2019) [Kritika]

0
Nem John Cena az első világhírű pankrátor, aki filmes babérokról álmodozott, miután kinőtte a Ringet. Volt, akinek bejött a váltás, mint például Dwayne „The...