Virgin River városában zajlik az élet. Kicsit talán durvábban is, mint máshol. A harmadik évad legalább annyi kalandot, fordulatot és rejtélyt hozott, mint az első kettő, helyenként talán túl is szárnyalta azt, az utolsó részre pedig úgy összesűrűsödött a mondanivaló, hogy az ember alig győzi kiválogatni.
Az új évadban Jack és Mel (Martin Henderson, Alexandra Breckenridge), a két főszereplő különleges problémákkal terhelt kapcsolata tovább fejlődik. Külön öröm, hogy az alkotók elszakadtak az évadokon átívelő szerelmes civódás különféle aspektusokból történő bemutatásától, és a harmadik évadra immár valóságos, életszagú problémákkal küzdenek a karakterek, amit néha azért leborítottak egy jó adag cukormázzal – csak hogy a romantika is helyet kapjon. A történet Jack rejtélyes sérülése után folytatódik, legalább annyira homályban hagyva a nézőt, mint ahogyan azt a második évad végi lezárás bemutatta. Mel gyerekvállalási, összeköltözési és ezekhez kapcsolódó gondolatokkal küzd, nagyjából ezek adják kettejük kapcsolatának alapkonfliktusait, melyek során a felek immár nem saját magukkal harcolnak, hanem egymáshoz keresik az utat.
Doki egy az idősödéssel összefüggő betegséggel találja magát szemben, és ismerve csökönyös természetét, nem lepődünk meg, hogy fű alatt, csöndben kezd maga után helyettest keresni. A dolgát nehezíti (vagy talán pont, hogy könnyíti?), hogy Hope nincs Virgin Riverben, tervezett rokonlátogatását ugyanis a tornádószezon meghosszabbítja. A magam részéről nem hiányoltam, Hope karaktere ugyanis pont az bajkeverő típus, aki kicsit túl van tolva, és aki nélkül jól, sőt, jobban is működnek a dolgok.
Ricky és Lizzy párosa most szerves része lesz a sorozatnak, kapcsolatuk nagy sebességgel fejlődik és esik egyik állapotból a másikba. De nemcsak ők, hanem az első évad rosszfiúja, Brady is tartogat meglepetéseket, illetve Lily is központi szereplő lesz. Atya továbbra is vigyáz Paige fiára, próbál megfelelni a hétköznapokban, miközben a hirtelen felvett apaszerep mellett tengerészgyalogsági múltját is fel kell elevenítenie a gyerek védelme érdekében. Nem hiányozhat Muriel, illetve Charmaine se, kettejük jelenléte pontosan ott és akkor bonyolítja meg a szituációt, ahol és amikor kell.
A fő- és mellékszereplők cselekményszálainak fúziója továbbra is nagyon jól működik, szituációtól függően úgy lépnek be egymás történetébe, hogy kicsit, vagy nagyon bele is keverednek a másik életébe, amitől valóságosabbá válik az „egy közösség” kifejezés. A sorozat megfelelő mennyiségben adagolja az új szereplőket, akik a remek forgatókönyvnek köszönhetően nagyon hamar beépülnek és felveszik Virgin River pezsgő ritmusát.
Mert hogy a város korántsem olyan unalmas, mint ahogy azt gondolnánk. Nyilván, a nézettség érdekében kicsit meg van sózva-borsozva az élet, de ugyanakkor – így a harmadik évad után – pontosan azt a hatást váltja ki a sorozat, amire számíthattunk. Megsokasodtak a drámák is. Az első évad csak bemutatkozó volt, most még a másodikhoz képest is határozottan több az extrém esemény, de amik összefogják ezt a sorozatot, azok a valóságszagú karakterdrámák, illetve a kellően feszes, a megfelelő pillanatokban könnyed történetvezetés. Ha lecsupaszítjuk a helyenként felbukkanó hollywoodi giccstől és a nyugati filmkészítésre jellemzően előtörő, bosszantó allűröktől, akkor azt kell mondjam, hogy a Virgin River vitán felül megállja a helyét napjaink sorozatdömpingjében.
A harmadik évad sok meglepetést hozott, volt benne izgalom, dráma, tragédia, szerelem, talán egy kicsivel több fájdalom, a végén egy piszkosul felforgató utolsó párbeszéddel – mostanra a komplett széria szereplőstől, történetestől az ember szívéhez nőtt. Ugyanakkor a készítők helyében óvatos lennék, mert a közönség számára talán most először eljöhetett a „na jó, ezt most hogyan tovább?” pillanat. Ezt a mesélést nem lehet a végtelenségig húzni, nem lehet, hogy mindig mindenkivel valami extrém dolog történjen. Tetszik, vagy sem, egyszer megálljt kell parancsolni a sztorinak, különben úgy jár majd, mint a Barátok közt: nem tudja a csúcson abbahagyni.
Robyn Carr regényíró 21 (!) köteten keresztül írta Virgin River történetét, így nem meglepő, hogy a Netflix – ugyan hivatalosan még nem erősítette meg, de – zöld utat adott a negyedik évadnak. Szeretjük, várjuk vissza!