Vannak olyan alkotások, amiket akkor kell megnézni, ha az embernek „megjön hozzá a hangulata”. Ez a film pontosan ilyen. Olyan egyszerű, mint egy egyirányú utca. Semmi nincs benne, ami a legkisebb mértékig gondolkodásra vagy csodálkozásra késztetne. Azonban kedves történetet varázsol elénk, és ha hangulatban vagyunk, akkor tetszeni is fog nekünk. Ha éppen nincs olyan kedvünk, akkor viszont jobb, ha nem indítjuk el a lejátszást, mert nagyon fog fájni az egyszerűsége.
Egy fiatalnak már nem mondható pár, Lilly (Melissa McCarthy) és Jack Maynard (Chris O’Dowd) újszülött kisbabája csecsemőhalált hal. Mindezt Jack dolgozza fel nehezebben: bentlakásos pszichiátriai kezelést kap, míg Lilly látszólag jól van, egyedül viszi tovább az életét arra várva, hogy Jack majd egyszer kikerül az intézetből. Természetesen kiderül, hogy a gyászfeldolgozás soha nem egyszerű feladat. Ehhez kap segítséget Lilly egy volt pszichiáter, most állatorvosi minnőségben dolgozó férfi (Kevin Kline), és egy kertbe költöző, igencsak harcias seregély személyében. A folyamat elindul és meg is érkezik. Ennyi a történet.
A film humoros húrokat penget, de mivel a téma „rázós”, végig érezni lehet valami óvatoskodó, melankolikus hangulatot, melyre nem egyszer még rá is erősít egy-egy zenei betét. Ennek köszönhető, hogy a néző soha nem tudja elfelejteni, mit néz: egy kedves, nem túl komoly történetet a gyászról. De természetesen ezzel nincs semmi baj. A könnyedén megfogott, de nehéz témákat taglaló alkotások pont így vannak megszerkesztve. Kaptafa az egész, de ha jól működik, akkor nincs benne hiba.
A Seregély főszereplője (talán nem véletlenül) az a Melissa McCarthy, aki a nagy sikerű sorozatok után (Szívek szállodája, Nem ér a nevem, Mike és Molly) olyan nagyjátékfilmekben is megállta már helyét, mint a Női szervek, A Kém, vagy A bűn királynői. Ennek megfelelően jól játssza el az önmaga előtt is tagadó „kösz, jól vagyok”, de mélyen gyászoló nőt, aki közben humoros jelenetek során át küzd meg a kertjében fészkelő, erőszakos seregéllyel.
Mivel az alkotás tényleg nagyon, de nagyon egyszerű, nyilván mindenki számára világos lesz, hogy a seregély az elhunyt gyermekhez fűzött gyászt képviseli, és a szereplők feladata nem a madár elpusztítása, hanem annak megtanulása, hogy miként lehet együtt élni vele. És ez (azt hiszem, hogy nem spoiler) a végére sikerül is.
A Seregély tehát egy gyászfeldolgozós témájú, nem túl szívtépő, némileg humoros, némileg kedves, de főként egyszerű eszközökkel dolgozó alkotás, mely akkor ajánlott, amikor pont ilyen hangulatba kerülünk. Akkor tetszeni fog.
