Egyszer vót, hol nem vót, vót egyszer egy Chris Pratt. Ez a szegény, jobb sorsra érdemes bácsi, akiből akár színész is lehetett volna, Bryce Dallas Howarddal, egy klónozott kislánnyal, egy Velociraptorral, valamint annak szűznemzéses gyermekével lakik a sűrű-sötét alaszkai négyszögletes kerekerdő mélyén. Közben kevésbé szerencsés vidékeken méteres sáskák falják kétpofára a szegény Tiborc mezőgazdasági terményeit (meg időnként szegény Tiborcot is). Erre aztán Jeff Goldblum, az ellenmatematikus (aki egy gonosz, gazdag multinacionális cég alkalmazottai számára normál 8 órás munkaidőben fix fizetésért lángoló hangvételű előadásokat tart a gonosz gazdag mutinacionálisokról), rögtön kihívja az illetékeseket, vagyis a tisztességben megőszült Sam Neillt és Laura Dernt, hogy régészi minőségükben mondjanak már erre valami nagyon okosat. A glóbusz összes többi helyszínén amúgy az emberek békében éltek a dinoszauruszokkal, kivéve, mikor az utóbbiak megették az előbbieket, de az ilyesmit a jelek szerint meg lehet szokni.
Egy adott ponton mind a 8 főbb szereplő (vagyis Chris Pratt, Bryce Dallas Howard, a klónozott kislány, a velociraptor szűznemzett gyermeke, Jeff Goldblum, Sam Neill, Laura Dern, ja, és egy kötelező leszbikus néger) találkozik egy csodálatos olasz völgyben, ahol a befagyott tótól egy átlag Chris Pratt három lépéssel el tud gyalogolni a trópusi erdőig. Mindenki mindenkivel megküzd, miközben pártállástól függetlenül természetesen mindenkire vadásznak a dinoszauruszok is, lángoló sáskák (?) repkednek (???) az égen, melyek néha fel is robbannak (???????) majd hőseink egy kézre eső éppen pont nyolcszemélyes helikopterrel huss, elrepülnek a naplementébe. A naplemente túloldalán egyébként jobb nevű emlősök (csodaszép paci, cuki bálna, ilyesmi) és dinoszauruszok táncikálnak jobbra-balra teljes harmóniában, nagy csattanós cvikipuszikat osztogatva egymásnak, a vetítésről távozó néző pedig igyekszik nem eltűnődni azon, hogy Ausztráliában egy olyan szellentésnyi kis állat, mint a házimacska, micsoda pusztítást tudott végezni az őshonos helyi faunában, pedig hol van egy jámbor kacor mondjuk egy Spinosaurustól…
Finom úriasszonynak tartom magamat, aki egy teringettével elintézi, ha legóba lép, de erről a filmről tényleg csak annyit tudok elmondani (mármint ha a csúnya szavakat kihagyom), hogy ekkora ótvaros baromságot én még az életben nem láttam. Transformers 3 szomorúan zokog a második helyen, valahol a fasoron túl. Az egy dolog, hogy ezt a filmet csak az nézze meg, aki az előző folytatást (a Bukott birodalmat) látta, mert önmagában a földön semmi értelme sincs. Az viszont már finom barokkos túlzás, hogy akkor sincs a földön semmi értelme, ha amúgy láttuk az előző részt. Eleve érthetetlen, hogy egy filmet, amit mind a közönség, mind a kritikusok a legpozitívabb pillanataikban is csak szódával is nehezen fogyasztható agyzsibbasztó kreténségként jellemeztek, minek kellett folytatni. (Persze hasonlóképp érthetetlen, hogy miért volt szükség a Bukott birodalomra a Jurassic World után, bár ez utóbbit legalább azok díjazták, akik életükben nem dolgoztak még állatokkal, vagyis nem kaptak kétoldali idegrohamot a folyamatosan kattogtató Chris Pratt-től.) Tudom, hogy nagyon ijesztő az a hollywoodi urban legend, hogy aki nem csinál trilógiát, annak kolbász nő az orrára, de felnőtt embereknek azért nem kéne mindent bevenni… És mindennek a tetejébe, ha kétszer születnék, se tudnám megfejteni, hogy miért bízzák a forgatókönyvet újra és újra a Derek Conolly – Colin Trevorrow duóra. Megpróbálták, nem sikerült, nincs azzal semmi baj, sok szép szakma van a világon, ahol nem kell sokat gondolkodni.
Nem tudom, mi fogja eladni ezt a filmet, mert egy ennyire hülye és mindenki mást is hülyének néző történet láttán a legelvetemültebb hatéves rajongó is megvető fintorral fogja bedobni a jurassicparkos füzetborítóit az őrlángba. A gyöngyvásznon szaladgáló rüszmeteg nagy dinoszauruszok már vagy 20 éve nem képviselnek újdonságot, aki a modern animáció igazi csodáira kíváncsi, az az egész Jurassic mizériát réges-régen maga mögött hagyta. A három vén trotli nyilván bűbájos, ahogy kiírják a homlokukra filctollal, hogy „öreg voltam kellett a pénz”, aztán a visszafojtott röhögéstől rángatózó vállal előadják, amit elő kell adniuk, de szegény Chris Pratt meg közben kénytelen mellettük vérfagyasztóan komoly maradni, amitől olyan lesz a feje, mintha most jött volna ki a háromdés nyomtatóból. Ha már itt tartunk: az alkotást 3D-ben nézni akár IMAX-szel, akár anélkül teljesen felesleges, viszont érdemes füldugót vinni, a minőséget hangerővel igyekeznek pótolni.
Senki ne mondja, hogy nem szóltam: a Világuralom egészen biztosan a pirézek, az illuminatusok és a háttérhatalom koncentrált támadása az emberiség ellen, megtekintése garantáltan csökkenti az agysejtek számát. Nem, nem megy el könnyed agyatlan nyári szórakozásnak. Azokat szeretem. Ennek minden pillanatát gyűlöltem. Pénzt akkor se adnék érte, ha nekem fizetnének (pompás képzavar… máris hat az összeesküvés!), megtekintése senkinek nem ajánlott.
