péntek, március 29, 2024

Trending

Hasonlóak

Az a-kategóriás ottawai fesztiválon is versenyben a Dűne

Immár publikus, hogy Ulrich Gábor Balázs Béla-díjas mozgókép- és képzőművész Dűne című alkotását beválogatták az A-kategóriás Ottawai Nemzetközi Animációs Fesztivál versenyprogramjába. A különleges, képzelet és valóság között hullámzó absztrakt thriller, melyben a hangok, mint tanúk átmosódnak emlékeken és félálmokon a Kecskemétfilm és a Focusfox gyártásában jött létre, producerei Mikulás Ferenc és Muhi András. A Dűne világpremierje az animációs filmszakma legnevesebb eseményén, az Oscar-kvalifikáló, Annecy 2020 Online Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon volt június 15-én, ahol szintén a versenyprogramban vetítették, augusztus 20-24 között pedig a 18. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon száll versenybe a film.

2020. szeptember 23 és október 4. között rendezik meg idén – sajnos a vírushelyzetre való tekintettel on-line – Észak-Amerika legnagyobb animációs eseményét, az évente 25.000 látogatót vonzó, A-kategóriás Ottawai Nemzetközi Animációs Filmfesztivált. Immár publikus, a versenyprogramba válogatták Ulrich Gábor Balázs Béla-díjas mozgókép- és képzőművész Dűne című rövidfilmjét.

A különleges, absztrakt thriller hangulatát Karafiáth Orsolya így érzékelteti: „A hangok, mint tanúk. Átmosódnak emlékeken és félálmokon, eldönthetetlen, valóságosak-e. Hullámzás képzelet és valóság között. Ringatózó képek az elmében, pulzáló, sötét érzések. Egy szörnyű titok a sejtjeinkben dúló szélben.”

Dűne

Az alkotás – melynek világpremierje az Annecy 2020 Online Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon volt – a Kecskemétfilm és a Focusfox produkciójában jött létre, producerei Mikulás Ferenc és Muhi András, gyártásvezetője Vécsy Vera. A rendkívüli sound design Chris Allan munkája.

Az Ottawai Nemzetközi Animációs Fesztivált 1975-ben alapították. Az eleinte kétévente megtartott animációs mustrát a nagy érdeklődésre és a világ gazdag és sokszínű animációs termésére való tekintettel 2005 óta évente rendezik meg. Legutóbb 2018–ban nyert magyar alkotás Ottawában, akkor Bucsi Réka Solar Walk című rövidfilmje bizonyult a legjobbnak.



Ulrich Gábor Balázs Béla-díjas mozgókép- és képzőművész, művészeti pedagógus filmjeit több mint 40 ország filmfesztiváljai válogatták be versenyprogramjukba. Munkáiból Európa számos országában volt képzőművészeti tárlata, alkotásai megtalálhatók külföldi és hazai gyűjteményekben. Több felsőoktatási intézményben volt meghívott előadó, jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetemen tanít.

Muhi András Balázs Béla-díjas producer. 2000-ben alapította és 2010-ig vezette az Inforg Stúdiót. Több mint 30 játékfilm és 100-nál több kisfilm, 80 dokumentumfilm, 15 animációs film producere vagy koproducere. Legfontosabb filmjei között szerepel a Rengeteg, a Dealer, a Locarno Arany Leopárd díjas Tejút, a Karlovy Varyban Kristály Glóbuszt nyert Virágvölgy, az Ezüst Medve díjas Csak a szél és az Arany Medve-díjas, Oscar-jelölt Testről és lélektől.

Dűne

Az 1994-ben alakult Focusfox teljes filmipari szolgáltatást nyújtó cég. Miközben folyamatosan lépést tartanak a filmes trendek változásaival és a digitális technika fejlődésével, küldetésüknek tekintik a hagyományos, filmes technológia életben tartását is.

A magyar animáció fellegvára, a Pannónia Filmstúdió kecskeméti stúdiója 1975 óta vesz részt a rajzfilmkészítésben. 1991-ben a stúdió önálló állami vállalattá vált, melyet 1993-ban a munkatársak megvásároltak. A Mikulás Ferenc vezetésével megalakult Kecskemétfilm Kft. az elmúlt években  olyan nagy, nemzetközi produkciók megvalósításában vett részt, mint a Chico és Rita, a Kells titka és a Vörös Teknős című egészestés rajzjátékfilmek, melyeket utóbb Oscar-díjra jelöltek.


Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.