Akkor beállnék én is a sorba, hogy szénné ajnározzam Olivia Wilde első rendezését.
Előtte viszont elmondanám, hogy a forgalmazó nem igazán siet kielégíteni a közönség igényeit, hiszen egy, azaz egyetlen mozi és lehetetlenül kései idősáv sincs, ahol feliratosan elérhető lenne a film, ami így szinkronosan, legalább 15%-ot veszít az értékéből. Szóval ne lepődjön meg senki, hogy amint „kölcsönözhető” lesz a film az internet kies sztyeppéin, a célközönség jelentős része az otthoni megtekintést fogja preferálni. Én mindenesetre mindenkit arra buzdítanék, hogy legkésőbb a VOD és/vagy házimozi megjelenéskor mindenképp nézze meg eredeti nyelven is a filmet, mert zongorázni lehet a különbséget! Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de elég régóta harsogjuk már, hogy eredeti hangot a népnek… meg kéne már hallani és elérhetővé tenni feliratosan is minden filmet a mozikban. A szinkronszínészeknek sem kell remegni, még mindig többen vannak, akik felháborodnak, hogy a Passió-t csak feliratosan tekinthetik meg. No meg persze amíg a 3D/4D/4DX/IMAX és társai igénybe veszik a retinánkat, addig kelleni fog az a szinkron.
Dohogás befejezve!
Szóval, ahogy már több helyről érkezett az összehasonlítás, kicsit tényleg olyan ez a film, mint a Superbad. Ugyanis mindkét esetben a középsulis évek utolsó bulija a tét, és mindkét esetben az élmények hiánya, valamint azok bepótlása a cél. De azért a fiúknál mégis csak a dorbézolás hevében történő laza lepippantás lehetősége a legcsábítóbb! És most vegyük sorra azokat a kliséket, amivel Olivia Wilde és az írók itt szembe mennek:
Két lány a főszereplő! (Na jó, ilyen azért előfordult már – Thelma és Louise; Női szervek; Killing Eve)
Viszont az egyik plus-size, a másik pedig meleg.
És erről ennyit.
Senki sem bántja Molly-t azért, mert kövérebb, mint bárki más körülötte. Sőt, elhangzik egy igencsak helyes srác szájából, hogy szenvedélyesen szeretkezne vele, csak zacskót húzna a SZEMÉLYISÉGÉRE! Nem a külseje felett ítélkezik (a film) bárki, hanem a lekezelő, arrogáns stílusát bírálják, amivel igyekszik mindenki tudtára adni, hogy mennyivel különb náluk.
Amy két éve “előbújt” (csak nekem rettenetesen irritáló ez a szó a coming out-ra??), de azóta sem történt vele ennél több. Se flört, se csók, se egy elejtett homofób megjegyzés. Egyszerűen pont úgy kezeli a film ennek a lánynak az ügyetlenkedését, mint ha egy srácba lenne szerelmes. Ami azért tök jó, mert amúgy tényleg tök ugyanolyan. Nincs itt semmi látnivaló kérem, egy balf@sz szerelmes tinédzser, haladjunk tovább azzal a narratívával.
Szóval a konfliktusig még el sem jutottunk, de én már karfát szorongatva ujjongtam magamban, hogy mennyire alattomosan tabudöntögető ez a film, jóistengyerele! Na, de ekkor dobja le Molly agya az ékszíjat, mert megtudja, hogy az eddig agyatlan majmoknak tűnő évfolyamtársai mind neves egyetemekre jutottak be.
„Molly: You don’t even care about school.
Triple A: No, I just don’t only care about school.”
Ezután fogalmazódik meg Mollyban az igény egy egetrengető bulizásra, hiszen ahogyan Amynek is megfogalmazza:
„Molly: Nobody knows we’re fun.”
Persze eljutni a parti helszínéig nem igazán egyszerű, ha nem tudod a címet. De nem is lehetetlen. És a lányok ekkor kezdenek bele az egyéjszakás roadtripjükbe a fergeteg élménybeszerzés reményében!
No és az van, hogy ezek a csajok tényleg viccesek. A kis rituálék, amiket előadnak egymás önbizalmának pimpelésére, tök laza, szerethető és vicces. De nem attól lesznek különlegesek, mert kiemelkedően okosak, mert bebizonyítják, hogy mindenkinél jobbak, vagy mert annyira kínosan tapasztalatlanok a tananyagon kívül mindenben, hogy azon már csak röhögni lehet. Hanem, mert ezek a lányok mi vagyunk 18-19 évesen. És rajtuk keresztül újra tudunk röhögni magunkon és nagyon hálásak vagyunk, hogy a körülöttük lévő ’mellékszereplők’ egyáltalán nem mellékesek. Sőt zseniálisan adagolva csodálkozunk rá, hogy milyen értékesek és rétegeltek. (Billie Lourd, azaz Gigi annyira vicces, hogy az spin-offért kiált!) Valahogy így van ez a való életben is. Ha veszed a fáradtságot és megismered azt, akiről eddig csak véleményed volt, bármikor kiderülhet, hogy nagyon is érdemes a figyelmedre/barátságodra. És akkor hadd említsem még meg, hogy mennyire előzékenyen adja át a reflektorfényt egy új generációnak Lisa Kudrow és Will Forte (Amy szülei), valamint Jason Sudeikis (Brown igazgató).
