Deadpool 2. (Deadpool 2 – 2018) [Kritika]

A folytatásos – és különösen a szuperhősös – filmek alapszabálya, hogy az első rész felépíti a karaktert, életét a feje tetejére állítja, és el kell fogadnia önmagát annak, amivé vált. Ekkor jöhet el a folytatás, amelyben már egy kész, csiszoltabb jellemet dobnak be különféle szituációba, ahol próbatételek, nehéz döntések elé állítják, és tovább alakulhat személyisége. Innen lehet gyurmázni vele, megnézni, hogy miként reagál adott körülmények között, a kreatív írók pedig szélsőséges, szokatlan szituációkkal, extrém helyzetekkel, és kemény fordulatokkal csavarják meg az alapsémát. A Deadpool 2 érdekessége, hogy ugyan hordozza a „folytatások” elemeit, mégis, valahogy, mintha egy újabb „első” film lenne.

Antihősünk motivációja egy kissé elnyújtott bevezetőből derül ki, amit követően összeáll pár kevésbé ismert, de jópofa karakterrel, hogy megmentsen egy fiatal mutánst az időutazó Kábeltől. A legfőbb problémám a filmmel a kezdeti fókusz hiánya volt, amit csak idővel sikerült orvosolnia a csapatnak – bár a végére egy meglehetősen ötletes és koherens egésszé állt össze. A frenetikus akció, az elborult poénok és a temérdek abszurditást pedig egyfajta karakterfejlesztés szakítja néha meg, ahol az írók próbáltak őszinte érzelmeket belevinni az eszement harcos kibontása érdekében. Ez néhol működik, néhol azonban elnyújtott, fárasztó szentimentalizmusnak hat. Ez az egész pedig egy tonális disszonanciához vezet, ami először zavaró, de ahogy halad a film, mint egy puzzle darabjai áll össze, majd egy hangulatos katyvasszá gyúródik össze, amely egyszerre bizarr, de szívmelengető is, a maga elcseszett módján.

Az egész film már nem hat annyira üdítőnek, mint az első rész, mégis hordozza annak báját. Ehhez részben Ryan Reynolds és Josh Brolin ellentétes stílusú alakítása is hozzájárul, de a stáb többi része, beleértve az apró szerepeket is, remekül hozza a formát. Kifejezetten jópofa látni érdekes figurákat ötletes szerepekben, és az univerzum rajongói kellemes meglepetésekkel találkozhatnak. A látványos, véres, kaszabolós és perverz jelenetek továbbra is jelen vannak, ahogy a megszokott stílusú obszcén, szituációs poénok is. Az érzelgősséggel együtt nem mindig jön be minden baromkodás, de a találati arány elég magas ahhoz, hogy ne legyen zavaró. A kikacsintások, a közönség megszólítása, az ipari- és mozitrendek fricskázása pedig elmés, ravasz és ami a legfontosabb, aktuális vicceket eredményez, amelyek üdítően hatnak a többi megnyilvánulás mellett. Szerencsére a „családbarát” jelző továbbra is csak viccek alapját szolgálja, a vulgárisság az úr, ahogy az egyik bombasztikus jelenetből a másikba röpít David Leitch rendező.

A furcsaság számomra abból fakadt, hogy Deadpool karakterívét mintha nullázták volna: pontosabban mintha egy alternatív zéró pontra helyezték volna, ahonnan újból felépíthetik. Az alaptörténet, az X-Force csapat összeállítása, valamint a film fináléja mind úgy hat, mintha egy második első részt látnák, amire majd építhet a következő. Sőt, egyértelmű, hogy erre építenek, ami még bizarrabb kapcsolatot alakít ki az első és e között. Mindent egybevetve azonban egy vadul szórakoztató, humoros, néhol elmés gyilokparádé született, amely egyértelműen Reynolds-ra lett szabva. Jó látni, hogy van még szufla Deadpool-ban és a brigádban, és ugyan az újdonság varázsa elszállt, néhol pedig erőltetett az értelemkeresés, mégis egy frenetikus, lelkes, hol szarkasztikus, hol profán mű, amelyből árad, hogy a forgatásán ugyanannyira jól érezték magukat, mint most a nézők.

Deadpool 2.
Összességében
A nagy dumás antihős újra hozza a formáját, és bár a Deadpool 2 kevésbé hat olyan üdének, mint elődje, az érzelgősség pedig a frenetikus szórakozás kárára megy, a remek írás, a színészek szórakoztató alakítása, a klassz akciójelenetek és a vagány felépítés egy izgalmas, csavaros és bődületesen (a 16-os korhatár ellenére) 18+-as szórakozást nyújt – szigorúan nem a teljes családnak.
Pozitívumok
Maradt az elmebeteg, szégyent nem ismerő hangulat
Remek alakítások mindenki részéről
Néhol meglepően aktuális
Negatívumok
Olyan, mintha újból egy első rész lenne
A hangulati ellentétek nem mindig működnek
Sokszor erőltetetten érzelgős
75
Értékelés

Friss

1899 kritika (1899 – 2022, Netflix)

Nehéz spoilerezés nélkül elmagyarázni, hogy a Netflix 1899 című sorozata nálam hol ment egy...

Dalra fakad az Átjáróház

Egyre inkább kirajzolódik a mozirajongók előtt, hogy miért lesz kihagyhatatlan film a decemberben a...

Brahmāstra: Első rész – Shiva kritika (Brahmāstra: Part One – Shiva, 2022 – Disney+): Szuperhős mozi indiai módra

Az indiai filmek temperamentuma mindig irigylésre méltó, zenés és táncos jelenetekkel tarkított romantikus alkotásokról...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Brahmāstra: Első rész – Shiva kritika (Brahmāstra: Part One – Shiva, 2022 – Disney+): Szuperhős mozi indiai módra

Az indiai filmek temperamentuma mindig irigylésre méltó, zenés és táncos jelenetekkel tarkított romantikus alkotásokról...

A csoda kritika (The Wonder – 2022, Netflix): Florence Pugh egy csoda

Florence Pugh egyértelműen napjaink egyik legtehetségesebb színésznője. A csoda című kosztümös thriller már elérhető...