Volt szerencsém olvasni a Woody Allenről, Beszélgetések Stig Björkmannal című műben, amely konkrétan egy riport könyv, melyet egy svéd rendező készített Allennel közösen. Ebben az olvasmányban nagyon sok érdekes információt meg lehet tudni a rendező úrról és arról, hogy miért tudott tulajdonképpen autonóm filmesként világhírre szert tenni. Soha nem alkuszik meg, ha alkotói folyamatról van szó, általában a környezetéről és saját magáról mintázza a karaktereit, valamint igyekszik mindig olyan várost megtenni helyszínnek, amit ismer, az ő esetében ez leginkább New Yorkot jelenti. Az utóbbi években készült filmjei bármennyire is sikerültek jól vagy tetszettek mégis hiányzott belőlük valami, ami a régi alkotásaiban, mint a Játszd újra, Sam-ben vagy az Annie Hall-ban megvolt. Na ezeket legfrissebb művében – amelynek az Egy esős nap New Yorkban címet adta – kamatostól bepótolja.
Gatsby (Timothée Chalamet) és Ashleigh (Elle Fanning) egy párt alkotnak és az egyetemen élik mindennapjaikat, ahol egyik nap Ashleigh kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot. New Yorkba kell utaznia, hogy riportot készítsen egy neves filmrendezővel, Roland Pollarddal (Liev Schreiber). Gatsby elkíséri őt abban a reményben, hogy egy kis romantikával fűszerezve megmutathatja neki szülővárosát, arra azonban nem számít, hogy ez a kis kiruccanás, milyen váratlan fordulatokat tartogat a számukra.
Woody Allen évek óta láthatóan keresi a helyét a modern filmezésben és ezalatt az idő alatt még, ha készültek is ugyan jobb művei, mint az Abszurd alak, a Blue Jasmine vagy a Café Society még így sem hasonlíthatóak a korábbi filmjeihez. Úgy néz ki valamilyen szinten felhagyott a mostani trendeknek való megfelelési kényszerrel és rendezett egy klasszikus értelembe vett Allen filmet, amelyből tényleg csak jómaga, mint főszereplő hiányzott igazán. Maga a film stílusa, annyira old school, hogy még főcím is a hetvenes-nyolcvanas éveket idézi, hiszen az alkotás itt tekinthetjük az alkotás stáblistáját egy könnyed zenei betét kíséretében. A beállítások is kiválóan vannak kivitelezve süt róla a profizmus és a legjobban sikerült mozijait idézi mind hangulatban mind pedig megvalósításában. New York városa még soha nem volt ennyire komor, mégis élettel, lehetőségekkel teli és mindez a művész úr szülővárosa iránti tisztelete és szeretete miatt valósulhatott meg. A történet tulajdonképpen egy klasszikus, Woody Allen romantikus komédia, amely hozza a tőle megszokott bohózatot, ahol a két főszereplő csak sodródik az árral, valamint az abszurdabbnál-abszurdabb eseményekkel és ezalatt folyamatosan megismerik önmagukat, igényeiket és a vágyaikat.
A casting is zseniális és végre sikerült megtalálnia azt a színészt, aki képes visszaadni az általa játszott jószívű, kedves, de mégis szerencsétlen és nyomi karaktereket, ő pedig nem más, mint Timothée Chalamet. Minden egyes rezdülésében, a testtartásában visszaadja a régi karakterek feelingjét és nagyon jól áll neki ez a világ borús oldalát látó, pesszimista karakter, akinek a legjobb randi ötlete az, hogy esőben sétáljon kiszemeltjével a városban. Még ellen pólusa a rendkívül bájos Elle Fanning elviszi showt naiv, mégis cuki karakterével, bár tény, hogy ebben nagy segítségére volt három veterán színész is Liev Schreiber, Jude Law és Diego Luna is, így nem volt kérdés, hogy az ő karakterét jobban sikerült árnyalni, mint szegény Chalametét, aki csak egy Selena Gomez-t meg egy Kelly Rohrbach-ot kapott meg mellé. Persze félreértés ne essék Gomez is rendkívül jól teljesít, sőt talán ebben a szerepben kedveltem őt életemben először igazán. Egy szó, mint száz az Esős nap New Yorkban egy ízig-vérig klasszikus Woody Allen móka, amely a legjobb korszakát idézi.
