Jennifer Kent első nagyjátékfilmje nem volt éppen könnyű szülés, de kitartásának köszönhetően, 2005-ös Monster című rövidfilmjét 2014-ben végül sikerült egész estés mozivá bővítenie. Ehhez azonban kellett a Kickstarter felhasználók és az Ausztrál állam hathatós segítsége is. És milyen jó, hogy nem veszett kárba egy ilyen ígéretes és izgalmas projekt. A kemény és kitartó munka pedig meg hozta gyümölcsét, hiszen a film, a Sundence-i bemutató után sorra nyerte a díjakat a világ különböző fesztiváljain. Szám szerint 55-öt, amit a megtekintés után teljesen jogosnak is érzek.
A Babadook alapját egy szörnyű tragédia adja. Amelia akkor veszítette el élete szerelmét, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Történetesen Amelia éppen azon a napon adott életet gyermekének, amikor férje meghalt egy autóbalesetben. A nő ezután kénytelen volt egyedül felnevelni kisfiát, a viselkedési zavarokkal küszködő Samuelt. A fiú állapota csak rosszabbra fordul, amikor édesanyja felolvas neki, egy Mister Babadook (a Babadook egyébként a Bad Book anagrammája) című rejtélyes könyvből. A hétéves kisfiú ezután még kezelhetetlenebbé válik, amit Amelia is egyre rosszabbul visel és ezzel egy időben az ő viselkedése is megváltozik. A mindig kedves, mosolygós és segítőkész nő pár nap leforgása alatt agresszívvá, nemtörődömmé és zavarttá válik, mintha valami megszállta volna.
Már az elején szeretném leszögezni, hogy a Babadook nem egy fröcsögős, trancsírozós, jumpscarekkel operáló alkotás! Aki ezt várja a filmtől az garantáltan csalódni fog benne, ellenben, aki vevő a nyomasztó atmoszférával rendelkező és mögöttes tartalommal bíró horrorokra annak igazi csemege lehet. És pontosan ebben rejtőzhet a film elképesztő sikerének titka is. Itt van egy, már 2014-ben is elcsépeltnek számító történet, ami pont azzal nyújt többet a hasonló témájú filmeknél, hogy nem pufogtatja el az összes ilyenkor szokásos klisét (hirtelen a semmiből megjelenő rémalak, széltől becsapódó ajtók/ablakok, stb…) mégis képes fenntartani a feszültséget az elejétől egészen a végéig. A játékidő előrehaladtával pedig rájövünk, hogy sokkal többet látunk a vásznon egy egyszerű megszállós horror filmnél. A Babadook ugyanis a horror filmes külső ellenére valójában egy kőkemény dráma, sőt mi több terápiás film. Mert nem kell hozzá sok sütnivaló, hogy a film nézése közben vagy legkésőbb a stáblista legördülése után rájöjjünk, hogy a filmben látható „mumus” nem más, mint az elfojtott rossz emlékek és a depresszió megtestesülése. Az alkotás ebből adódó legfontosabb tanulsága pedig az, hogy attól, hogy az egyik szerettünket elveszítettük, vagy bármi más rossz dolog történt velünk az életünk során, az nem azt jelenti, hogy ezeket a dolgokat el kell temetnünk magunkban, mert, ha így teszünk akkor csak ártunk magunknak és szép lassan elveszítjük emberi mivoltunkat.
A többlettartalom mellett dicséret illeti magát a rendezést is, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy rendezői bemutatkozással van dolgunk. Jennifer Kent elképesztően erős vizualitásának köszönhetően nem egy, szemet gyönyörködtető beállítás lettünk gazdagabbak. A főszereplő Essie Davis is remek volt Amelia szerepében, aki az egyik percben egy kedves anyuka, a másikban pedig már egy égetnivaló boszorkány. A film másik fontos karakterét életre keltő, Noah Wiseman korrekt, azonban néha túlságosan is túltolt alakítást nyújt a viselkedési zavarokkal küszködő Samuelként. Negatívumként igazán csak azt tudnám felhozni a film ellen, hogy a felvezetés az indokoltnál bizony egy kicsivel jobban el lett nyújtva, ami lassította a cselekményt. Továbbá azt, hogy a két főszereplő mellett a többi színész játéka néha kissé amatőrnek hatott.
