Deftones – Ohms album (2020) kritika: Az új Deftones a karantén legjobb háttérzenéje

Az Ohms stabilan hozza a zenekartól megszokott minőséget, de sok meglepetést nem tartogat. Az otthon töltött estékhez azonban így is remek háttérzene.

Bár nem mondanám magam nagy Deftones-szakértőnek, azt hiszem, a 2000-ben megjelent White Pony óta elég stabilan meg lehet jósolni, mire lehet számítani egy-egy korongtól: szellős-elszállós verse-k, döngölős, akár tördelt refrének, sikító Chino Moreno, ködös, elvarázsolt hangulat.



Az Ohms is pont ilyen, mégsem tudnám a banda szemére hányni. A valamivel több, mint 45 percével végig kellemes tud maradni, viszont inkább a háttérben, mintsem ha komoly figyelmet szakít neki az ember. Talán egyedül a címadó dal az, ami kilóg a lemez sormintájából. Ugyan ez a tétel is is hordozza a felsorolt jegyeket, az alap riff valahogy mégis ad valamiféle old-school rock & roll hangulatot.

Deftones
Chino Moreno / Kép: Deftones Facebook

Sajnos hiába élvezem ezt a bő háromnegyed órát, amint végigfut a lemez, máris képtelen vagyok bármit is felidézni róla. Nem arról van szó, hogy ez egy rosszul összerakott album lenne, de annyira belesüllyed a zenekar megszokott fordulataiba és dalszerkezeteibe, hogy tényleg csak hangulatfokozóként tud nálam érvényesülni valami itthoni tevékenységhez.

Technikai szempontból szépen szólnak a dalok, jól vannak keverve, minden zenész játéka tisztán kivehető, senki nem veszik el. A hangszeres játékra sem lehet panaszkodni, a tagok kisujjból hozzák a profi szintet. A design viszont nem volt túlgondolva, a puritán lemezborító mindössze egy síró szempárt mutat egy négyzetháló-mintás alapon. Nem tartom túl figyelemfelkeltőnek, ha nem tudom, mit keresek, feltehetőleg unottan elsétálnék mellette.

Deftones
Kép: Deftones Facebook

Semmiképpen nem nevezném rossznak az Ohms-t, de nem ez lesz az a lemez, ami hetekig a lejátszási listámon ragadna. Inkább egy csuklóból kirázott, igényesen elkészített iparosmunka, mintsem egy ihletett és merész próbálkozás, viszont iparosmunkának kiváló. 


Friss

Az utolsó Halloween-filmen, lehet, csodálkozni fognak a rajongók

Lehet, hogy Stephen King is bele fog kavarni az utolsó Halloween-filmbe, ezzel még kegyetlenebb véget...

Gerlóczy Sári: Társas mező című kiállításán jártunk a Fugában

Gerlóczy Sári ecsettel a kezében mutatja meg mindennapi gondjait és problémáit. Az emberek társas...

Tom Cruise ritka szerelmi jelentben szerepel a Top Gun: Maverickben

A Top Gun elképesztő légi felvételeivel lett kultuszfilm 36 évvel ezelőtt, de sokat lendített rajta Tom Cruise híres...

Olescher Tamás: Az igazságnak és a szeretetnek című kiállításán jártunk

Olescher Tamás festő, népművelő emlék kiállítását a Műcsarnokban láthatjuk. A tárlat körülbelül harminc éves...
Török Dániel
Török Dániel
Tizenéves korom óta foglalkoztatnak a különböző művészeti ágak. Leginkább a zenében érzem otthon magam, tizenöt éves korom óta játszom, azóta a legkülönfélébb hangszereken próbáltam ki magam: csellón, gitáron, ütősökön, szintetizátorokon. Stilisztikailag a metál áll legközelebb a szívemhez, de szívesen hallgatok és beszélek más stílusokról is. Szintén foglalkoztat a képregények világa, jelenleg több, mint ötszáz példányt számol a gyűjteményem. A hétköznapokban a színház világában munkálkodom, világosítóként.

Hasonlóak

A tökéletes öndefiníció: All Machines Will Fail: And We (2022) kritika

Végre megjelent az All Machines Will Fail debütlemeze és iszonyatos erővel ránt a mélybe. Az...

Noir és modern metál: Kajgūn – Daogoad (2022) kritika

Mi történik, ha bezárunk négy profi zenészt egy stúdióba improvizálni? Megszületik egy Kajgūn lemez. Hiába...

Merülés a világűrbe: The Universe is an Ocean (2021, The Swamp Records/Addicted Label) albumkritika

A The Universe is an Ocean egy egészen új szóló formáció, melyben Söptei Balázs...