Földtörténet a The Ocean albumán – Phanerozoic II: Mesozoic/Cenozoic (2020) kritika

A német The Ocean (Collective) zenekar tovább kalauzol minket a Föld formálódásának korai szakaszaiban és nem lehet nem imádni.

Két évvel a Phanerozoic I: Palaeozoic megjelenése után itt a hasonló névre keresztelt Phanerozoic II: Mesozoic/Cenozoic című folytatás. A téma továbbra is a korai földtörténeti idők megzenésítése, amit a számok címei is konzekvensen követnek.

Az elődjével szemben a második felvonás egy sokkal kísérletezőbb, elszálóssabb anyag, és ezt már a nyitó Triassic is bizonyítja. A gyanútlan hallgatót könnyen behúzhatják a csőbe Loïc Rossetti recsitáló verzéi, azonban egy vad gitárfelvezetést követően a zenekar megmutatja a megszokott oldalát is.

A maga majd’ 14 percével a Jurassic/Crataceous maradt a leghosszabb tétel a lemezen. Ugyan ezt a dalt már nyáron elérhetővé tették, szerencsére semmit nem kopott a fénye és tökéletesen illeszkedik az összképbe. Számomra a legnagyobb meglepetést a harmadik, Palaeocene című dal jelentette, ami már-már egy harcore punk dalnak is elmehetne Rossetti vokáljaival, ezzel egy teljesen új oldalát megvillantva a bandának, ami kicsit a korai Max Cavalera-t is idézi.

The Ocean
The Ocean banda / Fotó: Jo Fischer

A számok gyönyörűen vannak szerkesztve, a hangzás remek, szerencsére nincs agyon-polírozva, rengeteg meglepő fordulatot tartalmaz az anyag és az 51 perces játékidő egyetlen másodpercre sem válik unalmassá. A zenekartagokat külön-külön nem is méltatnám, mindenki csúcsformában van, Robin Staps bandavezér pedig albumról albumra egyre jobb dalszerzővé válik. Az egyetlen kivetnivalóm továbbra is az, hogy a lábdobok mintha nagyon elvesznének, ami egy rock/metál produkcióban kifejezetten furcsa döntésnek hat.

Régóta figyelem a The Ocean pályafutását, a 2010-es Anthropocentric óta mindegyik lemezüket betéve ismerem és úgy gondolom, a Phanerozoic II az eddigi munkásságuk igazi ékköve.


Friss

Egy igazi Netflix romantika, sorozat formában – Puszi: Kitty 1. évad (XO, Kitty – 2023, Netflix) kritika

Az igazi Netflix romantika már-már saját fogalommá nőtte ki magát az évek alatt a...

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a...

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...
Török Dániel
Török Dániel
Tizenéves korom óta foglalkoztatnak a különböző művészeti ágak. Leginkább a zenében érzem otthon magam, tizenöt éves korom óta játszom, azóta a legkülönfélébb hangszereken próbáltam ki magam: csellón, gitáron, ütősökön, szintetizátorokon. Stilisztikailag a metál áll legközelebb a szívemhez, de szívesen hallgatok és beszélek más stílusokról is. Szintén foglalkoztat a képregények világa, jelenleg több, mint ötszáz példányt számol a gyűjteményem. A hétköznapokban a színház világában munkálkodom, világosítóként.

Hasonlóak

A tökéletes öndefiníció: All Machines Will Fail: And We (2022) kritika

Végre megjelent az All Machines Will Fail debütlemeze és iszonyatos erővel ránt a mélybe. Az...

Noir és modern metál: Kajgūn – Daogoad (2022) kritika

Mi történik, ha bezárunk négy profi zenészt egy stúdióba improvizálni? Megszületik egy Kajgūn lemez. Hiába...

Merülés a világűrbe: The Universe is an Ocean (2021, The Swamp Records/Addicted Label) albumkritika

A The Universe is an Ocean egy egészen új szóló formáció, melyben Söptei Balázs...