Földtörténet a The Ocean albumán – Phanerozoic II: Mesozoic/Cenozoic (2020) kritika

A német The Ocean (Collective) zenekar tovább kalauzol minket a Föld formálódásának korai szakaszaiban és nem lehet nem imádni.

Két évvel a Phanerozoic I: Palaeozoic megjelenése után itt a hasonló névre keresztelt Phanerozoic II: Mesozoic/Cenozoic című folytatás. A téma továbbra is a korai földtörténeti idők megzenésítése, amit a számok címei is konzekvensen követnek.

Az elődjével szemben a második felvonás egy sokkal kísérletezőbb, elszálóssabb anyag, és ezt már a nyitó Triassic is bizonyítja. A gyanútlan hallgatót könnyen behúzhatják a csőbe Loïc Rossetti recsitáló verzéi, azonban egy vad gitárfelvezetést követően a zenekar megmutatja a megszokott oldalát is.

A maga majd’ 14 percével a Jurassic/Crataceous maradt a leghosszabb tétel a lemezen. Ugyan ezt a dalt már nyáron elérhetővé tették, szerencsére semmit nem kopott a fénye és tökéletesen illeszkedik az összképbe. Számomra a legnagyobb meglepetést a harmadik, Palaeocene című dal jelentette, ami már-már egy harcore punk dalnak is elmehetne Rossetti vokáljaival, ezzel egy teljesen új oldalát megvillantva a bandának, ami kicsit a korai Max Cavalera-t is idézi.

The Ocean
The Ocean banda / Fotó: Jo Fischer

A számok gyönyörűen vannak szerkesztve, a hangzás remek, szerencsére nincs agyon-polírozva, rengeteg meglepő fordulatot tartalmaz az anyag és az 51 perces játékidő egyetlen másodpercre sem válik unalmassá. A zenekartagokat külön-külön nem is méltatnám, mindenki csúcsformában van, Robin Staps bandavezér pedig albumról albumra egyre jobb dalszerzővé válik. Az egyetlen kivetnivalóm továbbra is az, hogy a lábdobok mintha nagyon elvesznének, ami egy rock/metál produkcióban kifejezetten furcsa döntésnek hat.

Régóta figyelem a The Ocean pályafutását, a 2010-es Anthropocentric óta mindegyik lemezüket betéve ismerem és úgy gondolom, a Phanerozoic II az eddigi munkásságuk igazi ékköve.


Friss

Közös nevező: Farkas Attila és Farkas Éva kiállításán jártunk

2021-ben nyitotta meg kapuit a Bura Károly Galéria. Itt élt a híres prímás, Bura...

Alice Határországban kritika (Alice in Borderland 2022, Netflix) – Meglehet-e menekülni a haláltól?

Életre halálra szóló játékok. Logika, kitartás, csapatmunka és erő. Ezek kellenek ahhoz, hogy valaki...

A titokzatos nő kritika (Decision to Leave/Heojil kyolshim, 2022) – A bűn, és a szerelem összefonódása

Ez az alkotás, annak a Park Chan-wooknak a legújabb műve, akinek az életművében már...

Babylon kritika (Babylon, 2022) – Betekintés Hollywood legmélyebb bugyraiba

Damien Chazelle korunk egyik legnagyobb tehetsége. Még csak 37 éves, de már olyan nagyszabású...
Török Dániel
Török Dániel
Tizenéves korom óta foglalkoztatnak a különböző művészeti ágak. Leginkább a zenében érzem otthon magam, tizenöt éves korom óta játszom, azóta a legkülönfélébb hangszereken próbáltam ki magam: csellón, gitáron, ütősökön, szintetizátorokon. Stilisztikailag a metál áll legközelebb a szívemhez, de szívesen hallgatok és beszélek más stílusokról is. Szintén foglalkoztat a képregények világa, jelenleg több, mint ötszáz példányt számol a gyűjteményem. A hétköznapokban a színház világában munkálkodom, világosítóként.

Hasonlóak

A tökéletes öndefiníció: All Machines Will Fail: And We (2022) kritika

Végre megjelent az All Machines Will Fail debütlemeze és iszonyatos erővel ránt a mélybe. Az...

Noir és modern metál: Kajgūn – Daogoad (2022) kritika

Mi történik, ha bezárunk négy profi zenészt egy stúdióba improvizálni? Megszületik egy Kajgūn lemez. Hiába...

Merülés a világűrbe: The Universe is an Ocean (2021, The Swamp Records/Addicted Label) albumkritika

A The Universe is an Ocean egy egészen új szóló formáció, melyben Söptei Balázs...