Általában akkor lelkesedem egy filmért, ha nemcsak mutat, de mond is valamit. Az sem baj, ha nem 9D-ben adják körpanorámás moziban. Persze az is kell, annak is van bája és értelme, de mindig is többre tartottam, ha egy kép mögött van valami gondolat is. Nem baj, ha nem összetett, nem baj, ha már kimondta valaki, a lényeg, hogy mutassa meg nekünk valahogy, egy kicsit máshogy, mint ahogy eddig gondoltuk. Ebben a kis filmben van mondanivaló. Jan-Ole Gerster rendezésében tulajdonképpen remek, átgondolt, jól fotózott, jó ritmusú európai kamaradarabot láthatunk.
Lara Jenkins, akit Corinna Harfouch alakít kiválóan, egy kemény anya. Annyira kemény, hogy kikoptatott az életéből mindenkit maga mellől. Fia, Viktor zongoraművész, és saját darabjának premierjére készül annak a napnak az estéjén, amikor bekapcsolódunk a történetbe.
Lara nem boldog. Lara kiégett.
Elkezdődik Lara napja, és lassan, apró kis semmitmondó jelenetek során át jutunk el odáig, hogy megértjük, miért tűnt el mindenki a nő életéből. Mert Lara olyan anya volt, aki kikényszerítette, talán kiverte, de minden bizonnyal kizsarolta az eredményeket egyszülött fiából. Miközben nézzük, hogy miként telik Lara napja a premierig, miközben kiderül, hogy ez a nap egybe esik a nő születésnapjával, egyre mélyebbre húz bennünket az az egyetemes történet, melyben a szülők meg nem valósult vágyai alkotják, építik és rombolják gyerekeik életét, jövőjét. Van erre joga, felhatalmazása egy szülőnek? Egyáltalán: felfogja-e, hogy egy gyermek mindig, minden körülmény között táplál valamiféle szeretetet a szülője felé, mely még akkor is él, amikor gyűlöli vagy fél tőle? Hogy egy gyermek soha nem szakad el apjától és anyjától, még akkor sem, ha erre vágyik a legjobban. Megérti egy szülő egyáltalán, hogy mit tesz, tehet egyetlen szavával? Sőt! A kérdés még általánosabb módon is feltehető: Megértik a felnőttek, hogy mit okoznak, okozhatnak a gyerekekhez intézett néhány szavukkal?
Halad előre a történet. Nincsenek hatalmas drámai fordulatok és látványos párbeszédek, de minden pillanatban foglalkoztat bennünket a kérdés: Megteheti? Tudja, hogy megtette? Felfogta egyáltalán, hogy mit tett? Furdalja a lelkiismeret, vagy nem is érti az egészet? És persze ott a nagy kérdés: Miért tette? Miért? Nem szerette a fiát? Nem szerette önmagát? Miért?
A film szépsége, hogy egyszerű kis történet. Nincsenek benne kanyarok, de van a végén egy ugyancsak egyszerű, mégis csodálatosan elegáns megoldás: Ezért! És pontosan ezért érdemes megnézni a filmet. Másfél óra, de a téma, a jó színészi játék és a megfelelő ritmus miatt az idő pontosan olyan gyorsan fut el fölöttünk, mintha egy 9D-s mozit néznénk. Ezért azt kell mondjam, hogy ez egy jó mozi. Az egyik legjobb, amit idén láttam 9D nélkül. Nem nagy szám, de mégis megmarad.
