Csillagok határán (High Life – 2018) [Kritika]

A science fiction műfajának egyik legjobban körüljártlegtöbbet reflektált kérdése, hogy miben rejlik az emberi lét eszenciája, mit jelent embernek lenni. Erre a végtelenül egyszerűnek tűnő témakör megtárgyalására kevés alkalmasabb helyszín létezik a világűrnél. A fullasztó elszigeteltség és bezártság, az ismeretlennek és a nyomasztó végtelenségnek való kiszolgáltatottság az emberi pszichét sosem tapasztalt helyzet elé állítjaA Csillagok határán (High Life) ehhez a sokszorosan elcsépelt párbeszédhez csatlakozva képes újat mondani, miközben a felhasznált témák és motívumok tökéletesen illeszkednek az idén 73 éves Claire Denis munkásságába.



A rendezőnő az 1999-es Szép Munkával (Beau travail) való berobbanása óta megkerülhetetlen alakja a francia szerzői filmes közegnek. Megszokott komfortzónájából kimozdulva első alkalommal forgatott angol nyelvű filmet és sci-fi-tpályafutásának eddigi legnagyobb költségvetésével. Az alkotás egy 2014-ben bemutatott kísérleti rövidfilmje, a fekete lyuk megtapasztalásáról szóló Contact alapjaira épül.nyitóképeken egy haldokló űrhajón találjuk magunkat, ahol Monte (Robert Pattinson) egyszerre próbál gondoskodni lányáról, a pár éves Willow-ról, és fenntartani az egyre rosszabb állapotban lévő járművet. Az űrhajón mindössze néhány tárgy utal csak arra, hogy korábban mások is tartózkodtak rajta. A térben és időben jelöletlen ugrásokkal operáló narratív szerkezet apránként, flashback-ek formájában derít fény az utasok előéletére és az űrhajó valódi missziójára. A fegyencekből álló legénység egy közeli fekete lyukból való energia kinyerését kutatja, miközben a velük utazó doktornő megtermékenyítési kísérleteket folytat rajtuk.

A történet előrehaladtával a mélyen lefojtott szexuális feszültségek egyre kontrolálhatatlanabbá válnak, miközben a kényszerutasok lassan realizálják, hogy a Föld társadalma végleg kivetette őket magából, és soha nem térhetnek vissza a kék bolygóra. Az alkotás egyik legerősebb jelenetét a mindössze néhány kép erejéig megjelenő maszturbációs funkciókat ellátó “fuckbox” adja, ahol hasonlóan az űrhajó egyéb részeihez vágyaik kielégülése legjobb esetben is csak részleges. Monte túlélését egyedül saját elhatározásából folytatott cölibátusa biztosítja. A be és összezártság, a lelki kielégületlenség és hiányállapotookozta frusztráció a missziós sci-fik elkerülhetetlen veszteséghez vezető dramaturgiát hozza magával, amikor a legénység válogatott módon vet véget saját és utastársaik életének.

Denis és a forgatókönyvet író Jean-Pol Fargeau a legénységet a bűnös emberiség archetípusává avanzsálja, ahol a Noétörténethez hasonlóan csupán az önmagához hűnek maradó kiválasztottaknak adatik meg az újrakezdés lehetősége. Ezt a bibliai és ősi kultúrák eredet mítoszaihoz (Gilgames eposz) kapcsolódó motívumot tovább erősíti az anyatermészethez való visszatérést reprezentáló üvegház, ami az egész hajón az egyetlen olyan helyszín, ahol semmi sem “mesterséges”. A filmet egyedül az apa-lánya viszony kibontatlansága miatt érheti kritika, Willow nevelését, a lány világról alkotott koncepcióját érintő kérdéseket Denis a csecsemőkorból pubertáskorba való ugrással megválaszolatlanul hagyja, miközben kisebb dramaturgiai, vagy talán casting hibának köszönhetően Willow más akcentust használ, mint Monte, az a személy, aki felnevelte.

A Csillagok határán izgalmas sci-fi gyöngyszem Denis életművében, ugyanakkor a megtévesztő marketinggel ellentétben semmiképp sem a nagyközönség számára készült. Azok, akiket foglalkoztat az ember-létkérdés gondolatköre, és nem riadnak vissza a szexualitás olykor bizarr megnyilvánulásaitól, különleges, napokig „termite art” élményben lesz részük, tehát nehezen szabadulnak a film képeitől. Aki azonban egy Csillagok között vagy Armageddon kaliberű filmet vár, messziről kerülje el az alkotást.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés17 Votes
52


Csillagok határán
Összességében
A Csillagok határán egy testnedvekben és vérben úszó sc-fi lett lételméleti kérdésekkel megfűszerezve.
Pozitívumok
Robert Pattinson elképesztő alakítása
Izgalmas képi világ és hangkeverés
Negatívumok
Apa-lánya kapcsolat kibontatlansága
Dramaturgiai következetlenségek
85
Értékelés

Friss

Tükörfények világában – Székely Annamária Transzparenciák és tükröződések 2.0 című kiállításán jártunk

Székely Annamária városokat ábrázol, régi hagyományt folytatva. Az ezerhatszázas években az itáliai művészek ugyanis...

Fekete telefon kritika (The Black Phone – 2022): Gyere, gyere rossz kisfiú várok rád!

A Fekete telefon című novella Joe Hill tollából származik, ahogyan a NOS4A2 és A...

Nagy sztárokkal támad a Dungeons and Dragons: Betyárbecsület

Ötéves előkészület után tavasszal kerül mozikba a Dungeons and Dragons új moziváltozata (az elsőt 2000-ben mutatták...

Új filmjével szeretné fejreállítani a nézőket a hollywoodi fenegyerek

Nem csupán a műfajokkal zsonglőrködik az Oscar-díjas Jordan Peele (Tűnj el!, Mi), hanem a...
Tóth Ábris
Tóth Ábris
Sziasztok, Ábris vagyok! A film gyerekkorom óta szerves része az életemnek. (Varda-t idézve : “Cinema is my home. I think I’ve always lived in it”) Számomra a mozgókép a csúcs,ami képes magába foglalni a többi művészeti ágat és önmagában is rendkívül sokszínű megjelenési formával bír. Alapvetően szerzői filmeket nézek ugyanakkor rajongok a klasszikus amerika filmekért kezdve a pre code korszaktól.

Hasonlóak

Fekete telefon kritika (The Black Phone – 2022): Gyere, gyere rossz kisfiú várok rád!

A Fekete telefon című novella Joe Hill tollából származik, ahogyan a NOS4A2 és A...

Elvis kritika (Elvis – 2022): A Király felemelkedése

Elvis Presley a popkultúra egyik legismertebb alakja. Életútja abszolút méltó arra, hogy megfilmesítsék, és...

Örömapa kritika (Father of the Bride, 2022, HBO Max): Örömapa a pácban

Mint leendőbeli menyasszony, hogy kicsit lenyugtassam az idegeimet a vészesen közeledő esküvőm miatt, úgy...