Az október végi koreai filmmustra felhozatala évről évre jobb, így idén is tobzódott a jobbnál jobb alkotásokban, és mint tavaly, most is egy díjnyertes filmmel indult a maraton. Az egyhetes rendezvényt Dél-Korea magyarországi nagykövete, Choe Kyoo-sik nyitotta meg, aki beszédében nemcsak a bemutatásra kerülő alkotásokat említette, hanem azt is, hogy 1919. október 27-én mutatták be Szöulban az első Koreában készült mozgóképet, így idén a fesztivál idejére esik a koreai filmgyártás kereken 100. évfordulója. 2019 egyébként is fontos év Dél-Korea és Magyarország számára, hiszen 30 évvel ezelőtt hazánk első szovjet utódállamként került közvetlen diplomáciai kapcsolatba Szöullal.
Október 25-31. között Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden, négy szekcióba rendezve 25 filmet nézhetett meg a nagyérdemű, már aki bírta szuflával. Egy kis ügyességgel egész pofás időbeosztást lehetett csinálni, ha minél több filmre volt kíváncsi az ember. A nyitány a Cannes-ból Arany Pálmával hazatérő Élősködők volt, amely itthon is nagy közönségsikernek örvendett, az arról szóló kritikánkat itt olvashatjátok. A rendezvényen most először közönségszavazást is tartottak, amelynek eredményét a zárófilm előtt hirdették ki, az első helyet – nem túl nagy meglepetésre – a már említett Élősködők húzta be, az érte járó díjat Lee Dangk-weon, a Koreai Kulturális Központ igazgatója vette át.
A négy szekció – Friss, Fókusz, Arcok, Extra – különféle tematika szerint csoportosítja az alkotásokat, személy szerint az elsőbálozók számára kezdetnek a Friss felhozatalát ajánlom. Ez a blokk rendszeresen a legutóbbi egy-két év sikerfilmjeit tárja elénk, a legszélesebb közönséget elérő filmek kapnak itt helyet, nem is beszélve a műfaji sokszínűségről. A Fókusz idén – maradva a diplomáciai kapcsolatoknál – az elmúlt 30 évet felölelő filmeket szemlézte, az Extra pedig a 100 éves koreai filmművészet gyöngyszemeit vonultatta fel (külön érdekesség, hogy a filmek előtt Vincze Teréz, az ELTE Filmtudományi Tanszékének oktatója tartott rövid előadásokat). Az Arcok szekció, mint eddig is, egy nagyhatású rendező munkásságát mutatja be, idén a választás Bong Joon-hora, a nyitófilm alkotójára esett.
Volt néhány olyan mű, amire mi is kíváncsiak voltunk, érkezzen most egy kis válogatás az idei felhozatalból.
A halál jele (Memories of Murder – 2003) [Arcok]
1986-ban brutális gyilkosságsorozat borzolta a koreai társadalom kedélyét. Az értelmetlen és roppant kegyetlen halállal végződő támadások elkövetője olyan volt a félsziget történelmében, mint a 60-as években a Zodiákus – nem sikerült elkapni. A cselekmény megtörtént eseményeket dolgoz fel, a több helyen fekete komédiával megfűszerezett alkotás igyekszik bemutatni, hogy milyen görcsösen meg szerették volna találni a hatóságok a tettest, sokszor ők maguk is törvénybe ütköző eszközöket alkalmazva. A film ugyan a feléig elég vontatott, sok idő megy el a helyzet és a szereplők bemutatásával, főleg a rendőrök, Park Doo-man és társa különc stílusának ábrázolásával, de amikor a nyomozók csoportjához csatlakozik a Szöulból érkező neves detektív, Seo Tae-yoon, végre megkezdődnek a valós izgalmak is, beindul az érdemi nyomozás, az ügy pedig megoldódni látszik. Spoilerveszélyes történeti adalék, hogy idén ősszel a hatóságok bejelentették, végre egyértelműen meg tudják nevezni a tettest egy sor DNS-vizsgálat után, a sors fintora azonban, hogy Dél-Koreában a gyilkosságok 15 év után elévülnek, így a tettest már nem lehet felelősségre vonni.
Királyi szélhámosok (Jesters: The Game Changers – 2019) [Friss]
Nincs koreai filmfeszt kosztümös alkotás nélkül! A Királyi szélhámosok a Joseon-korba, azon belül is az 1450-es évekbe repít minket vissza, Sejo király uralkodása idejére. Sejo nem éppen törvényes úton került a trónra, a hatalomátvételről pedig számos legenda született, a király rossz híre szájról szájra, a köznép és utcai színészek útján terjedt. Az uralkodó első embere ki szeretné javítani a hírnéven esett csorbát, ezért felfogad néhány igen tehetséges komikust, hogy segítségükkel meggyőzze a köz emberét: Sejo jó helyen van, pozícióját az istenek is támogatják. A kezdetben mókás szemfényvesztésekből hamar grandiózus (és rendkívül látványos) hazugsághalmaz kerekedik, főhőseink élete pedig a hatalom közelsége miatt egyre inkább veszélybe kerül. A másfél órányi kellemes kikapcsolódás a kosztümös drámáknak megfelelő látványvilágot teremt, a főszereplő komikusok precízen szállítják a csapatmunka archetípusait, a történet pedig, mert tudja magáról, hogy kiszámítható, igyekszik némi csavart tartogatni a végére. A felvonultatott trükkök nagyon ötletesek, a vallási felütéssel egybekötött szemfényvesztéssel még némi fricskát is adnak a jellemzően buzgó hívő és/vagy simán csak babonás koreai társadalomnak.
Az esküvőd napján (On your wedding day – 2018) [Friss]
Szerelem első látásra vagy tökéletes időzítés? Mitől függ, hogy ha megtalálja az ember a szerelmet, tud is vele kezdeni valamit? Ebben a témában szurkolhatunk főhőseinknek, Woo-yeonnak, aki a suli rosszfiúja, és Seung-hee-nek, az év közben iskolát váltó, visszahúzódó diáklánynak. Kettejük első, majd második, harmadik… aztán sokadik találkozása valahogy soha nem sikerül igazán, valami mindig közéjük és a boldogság közé áll, így sokszor kénytelenek egymás nélkül újra nekifutni az életnek. A már-már sziruposnak tűnő téma valójában egy nagyon kedves történetet takar, tipikus koreai romkom némi drámai színezettel, amin legalább annyit lehet kacagni, mint szurkolni a szereplőknek, és talán még gondolkodásra is sarkallnak a helyzetek: vajon mi hogy döntenénk?
A gengszter, a zsaru és az ördög (The gangster, the cop, the devil – 2019) [Friss]
Az alapfelállás szerint van egy rettegett, morcos gengszterünk, aki kemény, mint a kád széle, illetve van egy fiatal, ambiciózus nyomozó, akit piszkosul hajt az igazságérzete, utálja a bürokráciát, de bármi áron hűvösre tenné a rosszfiúkat. Kettejük kapcsolatát tovább árnyalja a gengszter által korrumpált rendőrfőnök, majd útjuk végképp összefonódik, amikor az aktuális városi sorozatrém botor módon a már említett főgenyót támadja meg az utcán. Mindketten el akarják kapni a közös ellent, de a helyzet miatt kénytelenek együtt dolgozni, a kérdés csupán az, hogy melyikük szolgáltathat hamarabb a maga módján igazságot. Buddy cop film a javából, amiben a két főszereplő nem igazán kerül egymáshoz közel, de furcsa együttműködésük előre viszi a filmet – muszáj neki, a forgatókönyv ugyanis eléggé B-kategóriásra sikeredett. Az amerikai piacról már kiszorultak a Die Hard-féle filmek, a hagyományos típusfilmek ideje – a nézőszámok alapján – lejárt, gyakorlatilag nem kifizetődő nagy költségvetéssel egyszerű „felbosszantják-bosszút áll” akciófilmes koncepcióban gondolkodni. Eme zsánervákuumot törekszik az ázsiai filmpiac betölteni, amire valószínűleg az ismert és közkedvelt színészek miatt most is van arrafelé – és talán errefelé is – igény. Jó ez a film, de ezer és egy ilyet láttunk már, így túl nagy meglepetést nem szabad tőle várni. A vége viszont izgalmasra sikeredett, ilyen jellegű befejezést valószínűleg még nem láttam hasonló alkotásban.
Rendőrcsajok (Miss & Mrs. Cops – 2019)
Idén először kifejezetten zárófilmmel is készültek a szervezők, egy mókásan tanulságos girl power mozival, amivel a készítők egyértelműen utat szeretnének törni a további, erős női főszereplőket ábrázoló alkotásoknak. A történet szerint Mi-yeong, az egykor sikeres és elismert nyomozó házassága és gyermeke születése után átkerül a csendesebb ügyfélfogadói osztályra. Sógornője, a fiatal és heves Ji-hye egy rosszul végződött akció miatt szintén ezen a részlegen köt ki, így a két rendőrnő kénytelen együtt dolgozni. Amikor szemtanúi lesznek egy fiatal lány öngyilkossági kísérletének, megpróbálják felgöngyölíteni az ügyet, ám saját kollégáik részéről nemtörődömségbe és ellenállásba ütköznek, így saját maguk fognak hozzá a nyomozáshoz. A helyzetkomikummal alaposan megszórt film nem ijed meg a kevésbé szabatos párbeszédektől, a két csaj alapvetően remekül tud együtt dolgozni, az események mozgatórugói a két különböző személyiség és a súlyos bűncselekmények következményei lesznek. Ez az alkotás kis lépés a fent említett problémakör megoldása, vagy inkább fellazítása során, de kezdetnek nagyon jó, még sok-sok ilyet kérünk! De előtte valaki mondja meg a rendezőnek (Jung Da-won, aki maga is hölgy), hogy egy női főszereplő nem attól lesz kemény, hogy cirkalmasabban tud káromkodni, mint bármelyik kocsis, ez a kifejezőeszköz nagyon hamar visszás lehet.
Végszó
Amit pedig minden évben, szinte minden alkotásról el lehet mondani, az a hagyományosan magas minőség. Bármilyen filmre is üljön be az ember, biztos, hogy olyan precíz képi világgal találja szembe magát, ami a világon bárhol megállja a helyét, ez az állandó kiváló színvonal pedig egyértelműen felhelyezte az ázsiai országot a „Nagy Filmes Térképre”. Ha valamit nem értünk meg egy alkotásból, nem kell megijedni, mert az valószínűleg inkább a hazai közönségnek szól. Ezzel szemben a nyilvánvalóan nemzetközi piacra szánt filmek mindegyike átjön, izgalmas, magasan kvalifikált színészekkel és rendezőkkel a csapatban, a történetek átélhetők, a karakterek szerethetők (vagy utálhatók), legyen az bármelyik műfaj is. Márpedig műfajhiány egyáltalán nincs, a felhozatal teljes volt, az is megtalálhatta a számítását, aki egy könnyed komédiát vagy fekete humort vágyott, volt itt kosztümös művészfilm, dokumentumfilm, társadalmi dráma, girl power, akciófilm vagy éppen vaskos thriller is – a szervezők gyakorlatilag minden stílust igyekeztek felvonultatni, így mindenki találhatott a saját szájíze szerint való alkotást.
