Felelelőtlen, buta és egoista vagy – tökéletes egy halálos beteg gyerek mellé.
„Fák jú Tanár Úr” (Elyas M’ Barek) a „főszerepben”: a nők szexinek tartják, és azért nézik meg, a férfiak pedig azért, mert a csajuk vonzónak ítéli meg, no meg ők is szeretnének olyan humorosak és menők lenni, mint ez a pasi. Előérzetnek talán elég is most ennyi. Azt azért még hozzátenném, hogy Elyas M’ Barek rendesen skatulyába zárta magát vagy mi őt, és ettől ez a remek film sem menti meg. Ami nem feltétlen rossz: én is imádom ezt az embert. Vele adják el a filmet, de mégsem ő a lényeg. A legfontosabb most az igaz történet és a szívrendellenességgel született, 15 éves srác, David (Philip Schwarz).
A mozi egy ütős, bulis képpel indul. Kevésbé lényeges hősünk, Lenny (Elyas M’Barek) az aranyifjak életét éli: nem dolgozik, iszik és természetesen nőzik. Mindez Apuci, Dr. Reinhard (Uwe Preuss) szponzorálásban történik. A második kép tökéletes ellentétben áll az elsővel: a célkeresztben ezúttal David rosszulléte. Kezdésnek nem rossz, hiszen látjuk a különbségeket, és talán érezzük, közelebb lesz hozva egymáshoz a két teljesen más miliőjű élet. Kedves Nézők! Azt elárulhatom, hogy ez így is lett. Ettől függetlenül ne hagyjuk ott öt perc után a filmet, mert szeretnék hinni abban, hogy feléleszt bennünk egy kis vagy még több emberséget. Szívem szerint a sulimba járó bunkó, gazdag, felelőtlen hülye gyerekek csapatának kötelezően levetíteném David történetét, s a reakciókra nagyon kíváncsi lennék.
Merthogy kik is vagyunk mi? Mai, modernnek mondott fiatalok és emberek? Hedonisták, hiszen marhára élvezzük az életet. Amivel nincs is baj, egészséges mértékben, természetesen. A hedonizmus mellett önzésünk is ural minket, s talán pont ez az a vonás, mely eltávolítja belőlünk a toleranciát és a szeretetet. Lenny –nek fogalma sincs arról, milyen szeretni: anyját gyermekkorában elveszítette, apja túl elfoglalt orvos, hogy eleget beszélgessen vele, iskoláit be nem fejezte, dolgozni pedig nincsen kedve. Apja megelégeli Lenny túlzott élvhajhászatát, és különleges ajánlatot kínál: fia újra kap tőle pénzt, ha foglalkozik betegével, a 15 esztendős gyakorlatilag halálra ítélt Daviddal. Zseniális, Emberek! Egy hedonista feladata az, hogy életkedvet öntsön egy életét elveszíteni készülő emberbe. Méghozzá egy olyan hedonistáé, aki még sosem vállalt felelősséget senkiért és semmiért.
A David-ot alakító fiatal színész mindenképpen elismerést érdemel: egyrészt ez az első filmje, másrészt: ahhoz képest, hogy az első filmje, nagyon jól birkózott meg ezzel a kicsit sem „tingli-tangli”, sok esetben humort és fájdalmat is igénylő szereppel. No, de haladjunk is tovább az eseményekben! David egy kívánságlistát készít – mely talán közhelyes egy kicsit, de mind meghalunk egyszer, és szeretnénk, hogy kevesebb beteljesületlen vágyunk legyen-, Lenny feladata az, hogy valóra váltsa a papírra vetett óhajokat és sóhajokat. Hát mire vágyik egy kamaszsrác, kérem szépen? Cicikre, szerelemre, (remélhetőleg) alkoholmentes sörre, rántott husik tömegére, menő cuccokra és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban: édesanyja boldog tekintetére. A felsorolásban nincsen a teljesség igénye. Lesz dolgunk itt bonyodalommal is, amely Lenny emberi drámájában, vívódásában nyilvánul meg. Trendi kifejezéssel élve: „lekoptatná” a fizikailag és lelkileg egyaránt megviselt gyermeket. Lenny nemcsak az elköteleződéstől fél. Fél a haláltól is. Mint mindannyian. Nem tudjuk elhinni, hogy egyszer csak vége lesz. Kerüljük a bántó gondolatot, a témát, de legfőképpen talán a haldokló embereket.
Tudják, kedves Nézők, utálom a halált. Utálja Lenny, és minden bizonnyal Önök is. De akármilyen nehéz is, muszáj vele szembenézni, mert ha akarjuk, ha nem – eszében sincs minket elkerülni. Az alkotók a felebarátiságra és a bátorságra képeznek ki bennünket. Mielőtt még a túlzott komolyságtól megrémülnének, megnyugtatom Önöket, akadnak bőven vicces jelenetek: medencébe száguldott sportkocsi, Waldorf-sulis poén, s a leglényegesebb: a saját nyomorunkon való röhögés, ezt sem egyszerű alkalmazni. Lenny minden szabályt megszeg (megjegyzés rovat: ez korábban is könnyen ment neki), felül emelkedik saját magán, barátra, új életfilozófiára talál. A bonyodalmak fokozódnak David rosszulléteivel. Mi is félünk, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetjük hősünk.
Megjelenik természetesen a romantika is, aminek a beteg srác esetében nagyon örültem, ám Lenny-nél elcsépeltnek éreztem. Lehet, hogy soha nem kellett volna a Fák Jú Tanár Urat megnéznem. Nagyjából ugyanaz a történet: itt is kifog egy nála százmilliószor értelmesebb hölgyet. De mint írásom elején is kifejtettem: nem ő a lényeg. Az a fontos,, hogy gondolkozzunk el. Érezzük azt, hogy mennyire törékeny és a legkevésbé sem magától értetődő az élet. Érezzük, hogy nincs elég idő, és sosem mondhatjuk azt: „Megtettünk eleget.” Szeressük az életet, és másokat is. Legyünk figyelmesebbek a valóságban is. Hiszen ez egy valóságos sztori: Daniel és Lars barátságát hivatott feldolgozni. A főhős, aki ezt az alkotást ihlette, életben van mind a mai napig, jelenleg a bűvös második X-et ünnepli. A mellékszereplők közül leginkább David édesanyja, Betty Müller (Nadine Wrietz) győzött meg, egészen jól tárta elénk a túlterhelt és örökösen aggódó anyai szerepet. A többi szereplőt nem ismerhettük meg teljesen. Lenny apja kevés szóhoz jutott a történetben, de azért hallhatunk tőle őszinte vallomást. Amiről még szót nem ejtettem: a zenék miatt is érdemes jegyet váltani erre a filmre, a végén felcsendülő “Hallelujah”szerintem nagyon passzol, és roppant érzelmes. A történet happy end, ugyanakkor szomorú valóság is egyben.
