Mondanám, hogy képzeljük el, ahogy kómába esünk 1999-ben vagy 2002-ben, aztán hirtelen egy olyan világban ébredünk, ahol már mindent a technika ural, csak virtuális kapcsolatok vannak, minden pc és rózsaszín csillámporos. De nem kell elképzelnünk, mert ez a valóság. Egyik percről a másikra megváltozott a világunk. Adaptálódunk, változunk, mégis valami nincs a rendjén. De vajon mi? Nos meglepő módon ezt próbálja megválaszolni a Netflix egyik legújabb vígjátéka, A végzős év. Rebel Willson új, megváltozott külsejével és régi humorával hódítja meg a képernyőt, és mond el valami komoly dolgot. Habár sokszor kínosan, de akkor is elmondja.
Kómásan 2022-ben
A történet szerint a kezdetben bénácska lány eldönti, hogy az iskola sztárjai közé szeretne tartozni, így hipp-hopp kikupálja magát és nem csak ő lesz a pompom lányok vezetője, de még az iskola legmenőbb fiúja is a pasija lesz. Köztudott azonban, hogy a menő diákoknak mindig van ellenségük, ennek köszönhetően jön létre a cselekmény főszála. Miután Tiffany (Zoe Chao) a kapitányi címet és a pasiját is elvesztette, úgy döntött, hogy szabotálni fogja Stephanie (Rebel Wilson) szaltóját. És így jutunk el a filmünk valódi kezdetéhez, amikor is a kórházban, 20 évvel később ébred fel főszereplőnk.
Egy 30+-os testben egy tizenéves szellemi képességével rendelkező lány van, aki ráadásul a mára már retrónak számító 90-es évekből csöppent át a modern világba, az okostelefonok és Siri világába.
Ezek után furcsán hangozhat, ha azt mondom, hogy ez egy kifejezetten jó kapcsolódási pont a nézőközönséggel. Mégis ki tudja átérezni ezt az élethelyzetet? Nos én. Pedig nem voltam kómában. De lassan közeledve a harminchoz, tudom milyen felkelni és azt gondolni, hogy még mindig fiatal vagyok, majd öt perccel később nekem csókolomoznak az utcán.
Ebből a zűrzavaros helyzetből próbál kiutat találni főszereplőnk úgy, hogy visszamegy az iskolapadba és befejezi, amit kényszerből nem tudott. Természetesen sejthető, hogy a humor faktor innen ered. Már az önmagában abszurd szituáció, ha egy felnőtt beül a tizenévesek közé. Na de ha Rebel Wilson… Tökéletesen túltolja a karaktert és egyáltalán nem veszik komolyan magukat, ami üdítő. Manapság a sok romantikus tinifilm között nem gyakran találkozunk olyan darabokkal, ahol érezhető, hogy az írótól kezdve, a rendezőkön át a színészekig senki nem vette véresen komolyan a történetet. El tudják poénkodni és közben mégis tudnak mesélni és mondani valamit.
Iskolában 2022-ben
Amit pedig mondani akar az egy társadalomkritika vagy legalábbis próbál az lenni… A politikai korrektség, az egyenlőség, az influenszerkedés mind terítékre kerül és egy abszurd világba kerülünk. Egy olyan világba, ahol már a pom pom csapat nem táncol, csak ida oda lépeget és kalimpál, miközben a föld megmentéséről skandál valami térítő szöveget. Az influenszerek már nem magukkal foglalkoznak, hanem a komolyabb értékek átadásával a tudatlanoknak. Természetesen az értékeket pedig csak ők maguk tudják a legjobban képviselni. Látunk furcsa fiatalokat, akik elhiszik azt a gondolatot, hogy ha nem léteznek külön „menő” klikkek, akkor mindenki egyenlő. Még az influenszerek is, akikért rajongva oda vannak és istenítik őket.
Ez a világ pedig azoknak az embereknek köszönhető, akik megsínylették a régi világ negatívumait. Hogy titkolni kellett a szexualitásukat, hogy bántották őket mert kockák, vagy csak rendszeresen elnyomva érezték magukat a kevésbé népszerű diákok és még sorolhatnánk.
Csak sajnos ennek a tálalása nem csak erőltetett, de gyenge is lett.
A képernyőn 2022-ben
De miért is lett erőltetett? Manapság elég nehéz szórakoztató filmeket gyártani, vagy legalábbis annak tűnik, mert amiket kapunk messze vannak a szórakoztatás fogalmától. Lefoglalnak, jók háttérzajnak de azt már túlzás lenne kijelentenünk, hogy szívmelengető érzést keltenek vagy folyamatosan nevetgélünk rajtuk. Nem véletlenül. Manapság a legtöbb vígjáték úgy érzi, hogy vagy muszáj valamit mondania, vagy semmiről nem szabad szólnia. Most is bele estek ebbe a hibába, így két kínos és már-már klisésnek számító jelenet között általában valami kritikát kapunk a társadalmunkról.
Sokkal sikeresebbek voltak az olyan jelenetek, ahol Rebelt láthattuk alakítani. Például mikor az apja eltiltja a telefonjától a 30+-os lányát. Az a hisztéria, a nyávogó viselkedés nem csak humoros, de sokatmondó is volt. Da sajnos ez nem túl gyakran sikerült. Nem sikerült túl jól például az utolsó tánc sem, ami közben inkább éreztem magam kínosan, mint élveztem.
Megéri-e megnézni?
Azt vallom, hogy Rebel Wilson filmjeit érdemes megnézni, ha jók, ha rosszak. Ezt lehet, hogy itt nem merem teljesen őszintén kijelenteni.
A képi és hangi világ jó, vannak jó jelenetek, vannak igazi kincsek a mondanivaló terén, de túlzás lenne azt mondani, hogy egy sikerdarab lett. Ráadásul nem túl rövid a film. Inkább az egyszernézős kategóriába sorolnám. De egyszer jó arra, hogy elnevetgéljünk rajta, vagy éppen elgondolkozzunk. Ha többre nem is.
