Aki belefut a Netflix új sorozatába, azt hihetné, hogy egy újabb általános iskolai képzést kap a pénzről, annak történelméről, esetleg hatásairól.
De korántsem erről van szó. Ez a sorozat nem áttekintő igénnyel készült, még csak nem is alapos. Viszont annál nagyobbra nyitja az ember szemét. Ugyanis olyan témákat feszeget (részenkét kb. 25 percben), mely a pénzről szól. Pontosabban azokról a területekről, ahol az ember, a társadalom és a pénz találkozik egymással. Úgy éreztem magam, mint az X-akták első évadja alatt 1993-ban, amikor tátott szájjal néztem Muldert és Scully-t, akik minden egyes részben újabb és újabb megmagyarázhatatlan jelenséggel találkoztak. A rémek mások voltak, a két ügynök azonos. Ebben a sorozatban a pénz játssza a központi szerepet. Azt viszont pokolian jól.
Az ötrészes sorozat nem összefüggő részekből áll. Az élet különböző területeit vizsgálja.
Hogy miért lelkesedtem már az első rész alatt? Mert a nagy amerikai valóságot láttam leperegni a szemem előtt. Kendőzetlenül, keményen. Persze, legyinthetünk, mondhatjuk, hogy „na, ez aztán az ő dolguk”, de sajnos ez nem így van. Saját kis hazánkban is pontosan ugyanezen tendenciák és jelenségek merülnek fel, vagy vannak jelen. Mintha átköltöztek volna Mulder szörnyei kis hazánkba.
Az első rész a csalókról szól. Igen. Amióta van pénz, azóta vannak csalók is, akik ezt ki akarják húzni a zsebünkből. Megismerhetjük a pénzkicsalás számos, általunk is jól ismert módjait. Ki ne kapott volna már levelet bajba került etióp hercegtől, aki pénzt kér tőlünk, és busásan adja majd azt vissza nekünk, mint a Lúdas Matyi? Megtudjuk, hogy a módszerek régiek, már száz éve is működtek, mint ahogy a piramisjáték sem mai csirke már.
A második rész már legális rablásokról szól. A hitelkártyák világáról, ahol kiderül, hogy a legjobb ügyfél a hitelkártya cégeknek az, aki nem fizeti vissza a hónap végéig a hitelt. Megismerjük a módszereket és a cseleket, mellyel, ha nem figyelünk, akkor komoly bajba kerülhetünk. Itt éreztem előszőr, hogy a sorozat nem csupán egy dokumentumfilm. Inkább oknyomozó, tényfeltáró alkotás, ahol bizony feketén-fehéren beszélnek a gonosz farkasról és annak mesterkedéséről.
A harmadik epizód, talán kis hazánkból nézve érdektelennek tűnik, de nem sokáig. A diákhitelek világába visz minket. Megismerjük történetét, jelenét, és kiderül, hogy a profitorientált iskolák bizony kőkemény rablócégek, ahol akár a sírig is eladósodhat az egyszeri diák, ha nem figyel oda. Hogy ez miért érdekelhet minket? Azt döntse el mindenki maga.
A negyedik rész személyes vizekre evez. A játékszenvedélyről van szó és arról, hogy a nyerés utáni vágy miként tette a világ egyik legjövedelmezőbb iparágává a szerencsejátékot. Spoiler: minden a számokon múlik, és mindig a ház nyer.
Az ötödik és egyben befejező rész húsba vág. A nyugdíjrendszerről beszél. Vagyis arról, hogy az amerikai nyugdíjendszer tulajdonképpen már nem létezik. Vagyis létezik, de csak bizonyos jövedelem fölött. Ha ez a jelenség nem kongat meg harangokat a nézőben, akkor semmi sem.
Be kell valljam, egyszerre daráltam le a részeket, és bizony okosabb lettem tőle. Nem lesz hitelkártyám soha, vagy ha igen, akkor úgy vigyázok a visszatörlesztésre, mint a szemem fényére. Soha nem dőlök be egy félkarú rablónak se. Nem válaszolok etióp hercegeknek, és nem reménykedem a nyugdíjban.
Viszont figyelek. Figyelek arra a felületre, ahol a pénz és az életem összeér. A sorozat nem alapos, nem is vidám, de rendkívül hasznos. Megmutatja, hogy ahol pénz van, ott nincs pardon, viszont a feszín alatti kegyetlen folyamatok léteznek.
Talán ezért tartották fontosnak a készítők azt a baráti gesztust, mellyel minden rész végén megfogják a nézők kezét, és elhangzik néhány mondat arról, hogy mit tehetünk mindez ellen, hogyan figyeljünk oda, mire számítsunk, ha egyszer szembejön a pénz, vagy az, aki el akarja venni tőlünk, vagy az, aki nem akarja odaadni.
Akit érdekel a pénz (és kevesen vannak, akiket nem, ebben biztos vagyok) annak tartalmas 5×25 percet ígér a Netflix új sorozata.
