A holnap háborúja nem rossz film. Sőt! Élvezetes. Chris McKay a „Robot chicken” és LEGO Batman” rendezése után úgy döntött, hogy csinál egy szörnyekkel harcolós sci-fit, melyhez a jól bevált elemeket használja fel. Igaza van, tényleg jól beváltak, és járt utat járatlanért nem érdemes elhagyni.
Spoilerezés nélkül annyi elárulható, hogy a Föld bajban van, mert a jövőben szörnyű lények lepik el a bolygót. Az ellenálláshoz már alig maradt katona, így a harcban állók a múltba mennek vissza erősítésért. Főhősünk, Dan Forester, akit a Galaxis Őrzői-ből már ismert Chris Pratt alakít, éppen tudós és katona és munkanélküli, így beáll a jövő seregébe, hogy megmentse az emberiséget.
Az ízig-vérig Hollywood kliséivel dolgozó film meglehetősen akciódúsra sikeredett, és pont ennek köszönheti, hogy nem süllyed el azonnal a középszerűségbe. Úgy is fogalmazhatunk, hogy mint már annyiszor, most is a látványosság mentett meg valamit, ha már a tartalomnak ez nem sikerült. De ha akciófilmről van szó, akkor ez nem is olyan nagy baklövés.
Miért dicsérhető a látvány? Ennek számos látszólag apró oka van. Az emberiséget támadó szörnyek ugyanis CGI költségesek. Nem véletlen, hogy például a kísértetiesen hasonló jelenetekkel operáló A Föld inváziója – Csata: Los Angeles (Chris McKay tényleg nem félt másokat használni) moziban alig látszanak szörnyek. Hangjuk van ugyan, de az sokkal olcsóbb. Ebben a moziban azonban van szörny dögivel. És ettől máris jobb lesz az akciókedvelő néző hangulata.
Vagy vegyük a jég alatti űrhajó kliséjét (A dolog, X Files, Alien vs. Predator, Transformers). Nem új, mint látjuk, de itt is jól meg van csinálva, nem csalódunk a jelnetben.
És van benne érzelmes szál, és a magányban élő különc apa figurája (mint már annyiszor) képviseli a szokásos „a régi hibáink ellenére is szeretjük egymást, fiam” családbarát üzenetet. Mindettől az egyszeri néző az mondaná, hogy „na, már megint egy kaptafát nézünk”, de nem mondja, mert a történet zajlik, alig van üresjárat, és az akciójelenetek ki vannak találva, meg vannak rajzolva és ezért minden működik szépen, ahogy kell.
A színészi játék nem egetverő, de nem is rossz. Átlagosan jó, és ennyi elég is. Chris Pratt igazi tudós-katona-főhős. Feltűnik Yvonne Strahovski (Szolgálólány meséje) is, akinek nem sok mondat jut, de azt szépen mondja el, miközben hősiesen helyt áll egy olyan helyszínen, amiről akkor is eszünkbe jutna a Csillagközi invázió egyik ikonikus jelenete, ha szöget vernénk a fejünkbe. De az a jelenet is működik, megnézhető, izgulható.
Mindez nagyrészben köszönhető Larry Fongnak, aki többek között olyan mozinak volt az operatőre, mint a Watchmen: Az őrzők, Batman Szuperman ellen, Kong: Koponya sziget, és Peter Wenhamnek, aki olyan moziknak volt művészeti rendezője, mint A Bourne-ultimátum, Szemfényvesztők, Mission: Impossible – Utóhatás. Az alkotógárda tehát biztosra ment: legyen minden olyan, amilyennek lennie kell, és nem lesz baj. És olyan lett!
A filmet tovább emeli egy fokkal az átlag fölé az a környezetvédő felhang, mely meglehetősen egyértelmű üzenetet küld az egyszeri néző agyába: ha így csinálod tovább, baj lesz. Nem egy nagy üzenet, már majdnem minden film része, de legalább ebben is benne van.
A holnap háborúja tehát nem rossz film. Nem is retinákba égő örök filmalkotás, de megnézhető, izgalmas, van benne minden, ami egy kánikulai délutánt egy kis limonádéval és rágcsálni valóval egyetemben elviselhetővé tesz.
