csütörtök, március 28, 2024

Trending

Hasonlóak

Hatalmas siker volt Cannes-ban Enyedi Ildikó filmje, A feleségem története

A 74. Cannes-i Filmfesztiválon, a 2000 fős Lumiere teremben volt az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története (12) világpremierje. A Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett azonos című regénye alapján négy ország koprodukciójában készült alkotás hatalmas sikert aratott a világ legnagyobb presztízsű, A-kategóriás filmfesztiválján, ahol versenyprogramban szerepel. A film szeptember 23-ától lesz látható a hazai mozikban.

Hatalmas ovációval fogadta a Cannes-i közönség Enyedi Ildikó új filmjét, A feleségem történetét. A világpremieren végig tapsolták a vége főcímet, majd további hosszú percekig állva tapsolt és éljenzett a közönség.

A film férfi főszereplője, a holland Gijs Naber és Louis Garrell mellett szinte a teljes stáb jelen volt, ám a film női főszereplője, Léa Seydoux koronavírus betegsége miatt kénytelen volt távol maradni, a film operatőre, Rév Marcell pedig a tengerentúlról nem tudott átutazni, ahol most forgat. A nézők között a zsűri mellett olyan híreségek tűntek fel, mint Sharon Stone és Mathieu Amalric színészek, valamint Poppy Delevingne, Rose Bertram, Hana Cross, Chiara Sampaio, Helena Gatsby modellek.

A film rendezője, Enyedi Ildikó francia nyelven megköszönte az egész stábnak, hogy szívüket-lelküket beletették ebbe a munkába. Másnap így emlékezett: „Nagyon jó volt bent ülni és hallani, ahogy a humort, az érzelmeket, mindent nagyon pontosan követett a közönség. Mindannyian úgy éreztük, a nézőkhöz igazán elért a film! A végén nagyon megható volt az ünneplés is.” Majd hozzátette: „Végig az vezetett, hogy Füst Milán szellemiségéhez hűséges legyen a film. Ez a munka egyfajta szolgálat is volt nekem. Szeretném, ha a film segítségével minél többen megismernék és olvasnák őt. Ez nem egy szerzői film, ez egy Füst Milán film”.

Mécs Móni vezető producerben így él a világpremier élménye: „Felemelő érzés volt a vetítés végén magyarként a fesztiválpalotában ott állni és érezni a közönség felénk áradó szeretetét. Büszke vagyok, hogy Füst Milán méltán híres regényét eljuttathattuk a nemzetközi közönséghez”.

Störr kapitányt a holland Gijs Naber, feleségét, Lizzyt a James Bond-, Mission: Impossible-filmekbőlésa cannes-i Arany Pálmás Adéle életéből ismert világsztár, Léa Seydoux alakítja. Fontos szerepben látható továbbá Louis Garrel (Bernardo Bertolucci – Álmodozók), Sergio Rubini (Interjú), Jasmine Trinca (Fortunata), Josef Hader (Stefan Zweig – Búcsú Európától), Ulrich Matthes (A bukás – Hitler utolsó napjai), Udo Samel (Babilon Berlin), valamint Funtek Sándor és Hajduk Károly.

A forgatókönyvet Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX Supervisor Klingl Béla, a zeneszerző Balázs Ádám. A film vezető produkciós irodája, a magyar Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András). A feleségem története magyar, német, olasz koprodukcióban, francia részvétellel, a Nemzeti Filmintézet 1,15 milliárd forintos támogatásával, a német-francia Arte, az olasz RAI, az RTL Klub, az Eurimages és a Kreatív Európa Média közreműködésével készült. További koprodukciós partnerek a német Komplizen Film, az olasz Palosanto films és a patinás francia Pyramide. A film szeptember 23-ától lesz látható a hazai mozikbana Mozinet forgalmazásában.

Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.