Billi egészen kicsi volt mikor a szülei Kínából Amerikába költöztek. Ennek jó pár éve. Éppen most vette kézhez a főiskolai ösztöndíját visszautasító levelet. És ha ez nem lenne eléggé lehangoló, még az is kiderült, hogy a nagymamája, Nai Nai haldoklik. 4. stádiumú tüdőrák. Viszont ezen a ponton a narratíva letér a megszokott útról, és ahogy a film saját magának, nekünk sem engedi meg, hogy elszomorodjunk. Mert hát Billi családtagjainak esze ágában sincs elmondani a nagyinak, hogy haldoklik. Ugyanis a kínaiak azt mondják, ha valaki rákos lesz, az meghal. De nem a betegségbe hal bele, hanem a haláltól való félelembe. Így aztán szervezni kell egy másik eseményt, ami össze tudja hozni az egész családot. Ez pedig nem más, mint egy esküvő. Szerencsére Billi unokatesója rá tudja venni a barátnőjét az esküvőre, annak ellenére, hogy még csak fél éve járnak.
Szóval megy a család Kínába. Ugyan Billit megkérik, hogy maradjon otthon, mert letargiája előbb fordul be a sarkon, mint ő és félő, hogy Nai Nai rájön, valami baj van. De Billi nem hallgat senkire, főleg ha ennyire végérvényes búcsúról van szó.
A film a gyönyörű feldolgozás történet mellett, nagyon szépen skicceli fel az alapvető különbségeket a keleti és a nyugati kultúra között:
- Ahogy a fókuszált családok (apa-anya-gyerek(ek)) a világ több pontjáról (Amerika, Japán) hazatérve újra egy nagy kommunát alkotnak az otthon maradt családtagokkal.
- Ahogy a távoli öreg rokonok összebútoroznak, mert ugyan nem feltétlenül egyszerű az összecsiszolódás, de sokkal jobb, mint a szegregáció és a magány.
- Annak a dilemmáját, hogy ha nem mondod el egy szerettednek, hogy haldoklik, azzal megfosztod-e a búcsúzás lehetőségétől, vagy az utolsó pillanatig cipeled helyette a halál közeledtének terhét?
- Azt a nyugati szemmel furcsa gondolatot, hogy az élet nem az individuum tulajdona, hanem a közösségé, a családé.
- Ama egészen letaglózó tényt, hogy ezt a döntést mennyire könnyedén és egyértelműen hozza meg Billi családja, míg benne – a már nyugati kultúra gyermekében – nagyon is sok kétség felmerül.
- Azt, hogy mennyire elhalványodhat egy egészséges nacionalizmus/hazaszeretet, ha az ember évtizedekig más országban él, más kultúrához asszimilálódott.
Mindenki próbálja feldolgozni a még be sem következett tragédiát, miközben Nai Nai boldog tudatlanságban sürög forog a családja körül. Mindenki az érzéseivel és annak takargatásával küszködik, érthető módon. De a film nem hagy minket szomorkodni. Megannyi vicces helyzetkomikummal operál, hogy elfeledtesse saját drámáját és felhívja a figyelmet mennyivel fontosabb az élet ünneplése a gyásznál, az utolsó pillanatig.
