Damien Chazelle korunk egyik legnagyobb tehetsége. Még csak 37 éves, de már olyan nagyszabású műveket tett le Hollywood asztalára, mint a Whiplash, a Kaliforniai álom, vagy Az első ember. Ilyen portfólióval egyértelmű, hogy nagy várakozás előzte meg legújabb művét, a Babylont, melyben Brad Pitt és Margot Robbie mellett más zseniális színészek is részt vettek.
Az 1920-as években járunk, Hollywood némafilmes időszakában. A történet több karakter szempontjából meséli el ezt az időszakot, van itt befutott sztár, feltörekvő sztár, vagy éppen olyan, akinek a legnagyobb álma, hogy bekerüljön a hollywoodi gépezetbe. A csillogás mellett, a szakma árnyoldalait is megismerjük, illetve az elit partykba is betekintést nyerünk.
A Babylon címet a film megnézése után értettem meg. Az egész film egy hatalmas káosz, de jó értelemben. Már a bevezető jelenet is felkészít minket arra, hogy mit is várhatunk a folytatásban, aztán egy több,mint fél órás party jelenetben találjuk magunkat, ami aztán a káoszok káosza. Minden van, amit az ember el tud képzelni, és ekkor már a film 18 karikás besorolása is indokolttá vált.
Sokszor csak kapkodtam a fejem, hogy éppen mi történik, és épp ez az a káosz, ami a film egészére igaz. Damien azonban nem okozott csalódást, végig pontosan tudja, hogy mit akar, és kézben tart mindent. A némafilmek népszerűségétől a hangosfilmek életre keléséig betekintést nyerünk Hollywood csillogó, de mégis sokszor mérgező mivoltába.
Technikai szempontból sem lehet belekötni, gyönyörűen van fényképezve, zseniálisak a vágások, és a zene is kiváló.
A karakterek egy-egy hollywoodi archetípust képviselnek, és jól leképezik az arra a korra jellemző sztárok életvitelét, helyzetét, hierarchiáját a szakmában.
A mozi nagyon jó humorral operál végig, nagyon önironikus, néhol meghökkentő, de soha sem érződik túltoltnak, erőltetettnek.
Brad Pitt és Margot Robbie hozzák azt a szintet, amit elvárunk tőlük, ám a mozi talán legérdekesebb karaktere a Diego Calva által alakított Manny, aki bevándorlóként a létra legaljáról küzdi fel magát a legmagasabb szintekre. Az ő szemén keresztül látjuk leginkább a szakma akkori működésének mivoltát, és az ő karakterfejlődése rajzolja le a legnagyobb ívet.
A film szinte percre pontosan három órás, de a cselekmény olyannyira magába szippant, hogy ez egyáltalán nem baj. Végig feszes a tempó, csak nagyon ritkán érződik talán pár helyen, hogy kicsit leül a lendület, de azoknál a részeknél is azt éreztem, hogy nem is baj, jó egy kicsit szusszanni, egy nagy levegőt venni ilyen intenzív történések után.
A mozi utolsó fél órája hozza el a komolyságot, több érzelmesebb jelenetet is kapunk, ahol megfogalmazzák a hollywoodi sztárok múlandóságát, valódi szerepét ebben a csillogó, mégis sokszor kegyetlen iparban.