A Halálos Iramban széria 2001-ben indult útjának és a mai napig töretlen sikernek örvend. Ehhez hozzájárult az akkoriban igencsak népszerű színészgárda: Vin Diesel, Paul Walker és Michelle Rodriguez. Ami a későbbiekben tovább bővült olyan nevekkel, mint Dwayne Johnson, Jason Statham, Kurt Russel és Luke Evans. Ezek után pedig jött a balhé, hiszen három filmnyi közös munka után Diesel és Johnson összerúgták a port és ez a Szikla távozásához vezetett. Természetesen nem véglegesen, hiszen nyolc Halálos iramban film után Statham-el karöltve elkészítették saját kis spin-offjukat, amely a Halálos Iramban: Hobbs és Shaw címet kapta.
Luke Hobbs (Dwayne Johnson) és Deckard Shaw (Jason Statham) ismeretsége hosszú múltra tekint vissza és nem igazán kedvelik egymást. De, amikor egy szupererős katona (Idris Elba) meghiúsít egy MI6 akciót, hogy rátehesse a kezét egy újonnan fejlesztett biológiai fegyverre, Hobbsnak és Shawnak félre kell tenniük az ellentéteiket és meg kell tanulniuk együtt dolgozni, hogy megtalálhassák azt a vakmerő MI6 ügynököt (Vanessa Kirby), akinél a vírus van mielőtt a titokzatos támadó találna rá.
Hobbs és Shaw kalandja nem is sülhetett el volna jobban, hiszen mindent hoz, amit egy akciófilmnek kell és még többet is. A forgatókönyv nem lett túl acélos, rendkívül egyszerű az alapsztori, csavar sem nagyon van és ez alapján úgy tűnhet, hogy borzalmas alkotással van dolgunk, de ez nem így van. A történet sablonosságát és szimplicitását ellensúlyozza a humor faktor, hiszen abból nagyon sokat találunk, olykor túl sokat is. Amellett, hogy alacsonyan szállnak az egysorosok, rendkívül jó nézni, ahogy Hobbs és Shaw, amikor csak tehetik egymást heccelik/szivatják és ez nem csak rájuk vonatkozik, ebben az alkotásban mindenki olt mindenkit és nagyjából a dialógusok is erre épülnek, éppen, ezért joggal érezheti a néző, hogy ez egy konkrét paródiája a szériának, de itt még nem áll meg a film, mert a színészeket, a karaktereket pop kulturális utalásaival, valamint idézeteivel az idáig termelt kult-klasszikus akció – és látványfilmeket is kikarikírozza. Hiába ultra gagyi a forgatókönyv, ha közben istentelenül jól tud szórakoztatni a mű. Ebben pedig nagy segítséget nyújt a rendezés és a rendező személye, aki nem más, mint David Leitch, akinek a John Wick-et, az Atomszőkét és a Deadpool 2-őt is köszönhetjük. Az előző filmjeihez képest nagyobb büdzsével gazdálkodhatott és ez meg is látszik ezen az alkotáson, jól láthatóan kihasználta a beleölt tőkét és olyan látványos akció jelenteket rendezett, hogy az anyaszéria, akár el is bújhat mögötte.
A színészeken is látszik, hogy rendkívül jól szórakoztak a forgatás alatt, Dwayne Johnson és Jason Statham hozzák a tőlük elvárt szintet, sőt Statham inkább a Kémben is látott parodisztikus karaktert hozza, valamint a Guy Ritchie-s időkbeli Törökből is felsejlik valami. Idris Elba a sorozat egyik legjobb és legérdekesebb főellenfelét szállítja és egyben méltó is két, akkora darálógép ellen, mint Hobbs és Shaw. A Mission: Impossible szériából avanzsáló Vanessa Kirby pedig egy igen erős, tökös csajt hoz és ez a karakter rendkívül jól áll neki, éppen, ezért pedig megérdemelt helyet foglal el a két főhős mellett. A mellékszerepekben feltűnő meglepetés színészekről meg ne is beszéljünk. Lesznek meglepetések. Egy szó, mint száz jól alátekertek ezzel a filmmel Dieseléknek, hiszen szórakoztatóbb, látványosabb és pörgősebb is, mint az Iramban széria eddig kitermelt etapjai. Felmerül a kérdés, hogy vajon ez egy fajta revans a Sziklától Diesel irányába? Hiszen a végletekig kikarikírozza a szériát és az önismétlő családról való folyamatos filozofálást.