15 érdekesség a 15 éves A hihetetlen család című filmről

1. Az Öcsi-t/Szilánk-ot alakító Jason Lee-vel mindössze négy nap alatt vették fel a szövegét, ezzel szemben a főszereplőt alakító Craig T. Nelsonnal ez majdnem két évig tartott.

2. A rendező, Brad Bird azért választotta Samuel l. Jackson-t Fridzsiman szerepére, mert azt akart, hogy ennek a karakternek legyen a legmenőbb hangja.

3. Brad Bird-nek még az 1990-es évek elején pattant ki a fejéből a film ötlete és sokat merített akkori életéből, hogy miként fér meg a család és a karrier egymás mellett.

4. Ez volt az első olyan Pixar film, ami teljes egészében emberek perspektívájából mutatta be a cselekményt. A Toy Story a játékok, az Egy bogár élete a bogarak, a Szörny Rt. a szörnyek, a Némó nyomában pedig a tengeri lények szemszögéből tette ugyanezt.

5. Továbbá ez volt az első olyan Pixar film is, amely Amerikában G besorolás helyett eggyel szigorúbb PG-t kapott a korábbiakhoz képest komolyabb mondanivaló és több erőszakosság miatt.

6. Edna figuráját Edith Head-ról, a Disney egykori, méltán elismert jelmeztervezőjéről mintázták.

7. Két Oscar-díjat is nyert “Legjobb animációs film” és “Legjobb hangvágás” kategóriában.

8. Akármilyen hihetetlen, de az alkotás játékideje alatt 21 ember halálát láthatjuk a vásznon.

9. A 2005-ös DVD megjelenést követően nem kevesebb, mint 17 millió példány fogyott belőle még abban az évben.

10. Jason Lee a Dogma című filmben nyújtott alakítása miatt kapta meg Szilánk szerepét.

11. Szilánk arcformáját Brad Bird (a film rendezője és írója) vonásai alapján alkották meg a grafikusok.

12. 92 millió dollárból készült, de ennek csaknem hétszeresét, egész pontosan 631 millió dollárt termelt világszinten.

13. A Mr. Irdatlan szobájában lévő egyik poszteren ez olvasható: “Doing Our Part!” Ugyanez az a poszter a Némó nyomában című filmben is látható a doktornál lévő egyik gyerek kezében.

14. A film eleji gonosztevő, Bomb Voyage a Lecsó-ban is kiszúrható pár másodperc erejéig, mint utcai pantomimes.

15. A legnehezebb feladat Illana hajának animálása volt, amin a grafikusok összesen három évig dolgoztak.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...

Jurassic Park/World maratont tartanál? – Íme, hogy mennyi időt venne igénybe!

Hosszú várakozás finisébe értünk, hiszen négy év után végre megérkezik a Jurassic World trilógia...

50 éves A keresztapa! Öt kulisszatitok a legendás moziról

Ötven éve hódította meg a mozivilágot A keresztapa című Francis Ford Coppola alkotás, amely...