A Netflixről kialakult általános közvélemény, hogy a sorozatok terén nagyon profi és minőségi munkákat rak le az asztalra, viszont a filmek, amiket a streaming szolgáltató magára vállal, nagyon erőtlenre sikerülnek. Azonban ez a film kicsit rácáfol erre annak ellenére, hogy semmilyen katartikus élményt nem okoz, de minőségben és Grant Sputore rendezői debütálásában nagyon is profi lett.
A történet valahol a jövőben játszódik egy elzárt bázison, ugyanis az emberiség kihalt egy fertőzés miatt. Ebben a létesítményben él egy robot, aki több millió embrióra vigyáz, mivel az a fő feladata, hogy újra benépesítse majd a Földet. A szupertechnológiának köszönhetően így képes embert teremteni, aminek első példánya egy kislány lesz (Clara Rugaard). A robot emberi hangon beszél hozzá (Rose Byrne selymesen lágy hangján, ami számomra olyan megnyugtató és kellemesen volt, mint Scarlett Johansson hangja A nő című filmben), tanítja, etikus magatartásra biztatja, próbálja úgy formálni a személyiségét, hogy az a legemberibb legyen és lehetőleg a legjobb emberré váljon, aki valaha élt a Földön. Azonban a nyugalmat megzavarja egy kintről érkező vendég, egy Nő (Hilary Swank), aki reményt ad, hogy az emberiségnek talán még sincs vége. Viszont ebben az új lehetőségben ott lapul az a rengeteg plusz információ, ami átformálja a látszatot, a létesítmény jelentőségét, a robot személyiségét és a Lány gondolkodását.
A film egyébként nagyon egyszerű sémákat követ, amiket általában ezek a sci-fi kamaradrámák mindig be szoktak vetni. A fordulatok így nem meglepőek, főleg, ha már láttunk olyan filmeket, mint az Én, a robot, az Ex Machina, Transzcendens és társai. A robotok fellázadnak, átértelmezik parancsaikat, saját akaratuk lesz és önálló erkölcsi szabályrendszert alakítanak ki, amikben az érzelmek egyáltalán nem szerepelnek, pusztán a hatékonyság és a realitás megóvása a cél. Itt ugyanez történik egy zárt rendszerben, ahol a robot, mint Anya neveli fel a Lányt, aki különböző archív felvételekből és tankönyvekből tanulja meg, milyen is a szociális élet.
Talán a kiszámíthatóságon túl itt láttam még a film egyik gyenge pontját, hiszen egy ennyire elszigetelt helyen felnőni nagyon radikális személyiségzavarokat okoz egy gyermekben, ráadásul Anyának robot kinézete van, nincs a külsejében semmi emberi (csupán a hangja) és egy babának nagyon fontos, hogy érezze anyja szívdobogását és puha testének érintését, amitől biztonságban érzi magát és az anyjának tekinti szülőjét. Viszont itt ezt a pszichológiai lépcsőt áthidalták, így már csak abba a kapcsolatba csöppenünk bele egy rövid montázs után, ahol egy lázadása küszöbére érő kamasz kacérkodik a gondolattal, hogy talán ki kéne nézni, mi van a világgal. A Lány tökéletességére épít egy dramaturgiai csúcspontot is a film, ami talán kicsit feloldja ezt a problémát, de az spoiler lenne, így nem lövöm le. A felszínről érkező Nő belecsöppen ebbe a furcsa kapcsolatba, aki zavarában nem is képes minden információt megosztani, amitől felgyorsulnának az események és kitörtének közös erővel a létesítményből.
A film képi világa nagyon igényes, annak ellenére, hogy egy steril, futurisztikus laboratóriumot láthatunk. A hologramos dolgok nagyon jól működnek, valamint a képi ellenpontozása a monokróm színeknek is nagyon jól van bemutatva a Lány piros szettjével. Direkt nincs a szereplőknek neve, ami jelzi az általános érvényét is a mondanivalónak. Felmerülnek olyan morális problémák, amiket a film ki is fejt és rengeteg oldalról bemutatja. A gép és ember kapcsolatát kicsit másfajta viszonyban láthatjuk, mint eddig (Anya – Lánya). Rávilágít az ember szociális természetére is, hiszen amint a Lány meglátja a Nőt, aki ugyanabból a fajból származik, mint ő, ösztönösen közeledik felé és barátságot próbál meg vele kialakítani. Ez is utal arra, hogy az ember mennyire társas lény és szükségünk van az emberek közelségére. Valamint ez is egy kis óda az emberiséghez és az ember bonyolult lényéhez, ugyanis hiába vagyunk egy könnyen sebezhető testben, a lelkünk nagyon összetett és bonyolult, amit semmiféle géppel nem lehet leképezni. A film talán pont emiatt is működött a hibái ellenére is, mert egy kis térben mesél kis dilemmákról, viszont azokat teljes mértékben kifejti még akkor is, ha ezzel katarzist nem vált ki.
