Minden művészeti ágnak vannak időtlen alkotásai. Legyen az zene, festészet, költészet, építészet, vannak olyan meghatározó, idő és feledés felett uralkodó képviselői, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A filmipar sem kivétel ez alól, ám manapság, mikor Hollywood megállás nélkül ontja és ontja ránk a nagyköltségvetésű filmorgiákat, érdemes egy pillanatra megállni, nagy levegőt venni és elgondolkodni, hogy mi is volt ezelőtt. Már csak azért is mérvadó a múlt, mert korunk filmkészítési sajátossága, hogy a megfelelő költségvetés és ez által birtokolható modern technológia segítségével szinten bármilyen elképzelés megvalósítható, egymás hegyén hátán torlódnak a látványosabbnál látványosabb filmek. Azonban minden érának vannak úttörői és jelen alanyunk megálmodója egy olyan filmtörténeti lángelme, aki (minimum) két óriási áttörést is tett a szcénában.
James Cameron neve évek óta főként a 2009-es Avatar c. művének folytatásai révén merül fel a különböző mozgóképes szaklapokban és habár ez a film forradalmasította, valamint meghonosította a 3D technológiát a mozitermekben, balgaság lenne ennyivel letudni a mester életművét. Cameron ugyanis a ’80-as, ’90-es évek meghatározó filmkészítő kisiparosa, olyan, már-már legendás filmek kötődnek hozzá, mint A bolygó neve: Halál, A mélység titka, Két tűz között, Titanic és természetesen a mindössze 6,4 millió dollárból készült, csúcssiker a Terminator, valamint nagytestvére, a ’91-es akciófilmtitán, a Terminator 2. Lehet mondani Cameronról jót és rosszat, azonban annyi biztos, hogy elkészült munkáit nagy becsben tartja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a T2 3D sajtóvetítése előtt lejátszott, Farkas Attila, a Pannonia Entertainment terjesztési igazgatója által felkonferált interjú a rendezővel, amely a felújított és konvertált változat első bemutatóján, a berlini filmfesztiválón készült. A nagyjából 20 perces interjú során Cameron alázatos, mégis humoros módon válaszol a 3D-s konverzió, valamint az eredeti Terminator 2 forgatására irányuló kérdésekre, többször is megköszönve a közönségnek a figyelmet és lelkesedést, valamint igyekvően promotálva az alkotást. Felmerülhet ezután a kérdés, vajon tényleg volt értelme 2017-ben, a 3D technológia állítólagos halálos ágya mellett újra megjelentetni a mozikban egy 26 éves akciófilmet? Na de még mennyire!
A Terminator 2 varázsa talán stílusának egyszerűségében rejlik. Kevés film tudja jól eltalálni az arányokat a karakterek, történet és élvezhetőség szentháromságában. Nos, véleményem szerint, a T2, ha nem is maximálisan, de nagyon is kielégítő mértékben tesz eleget ezen kritériumoknak. Az első rész karakterei közül Sarah Connor is vissza tér, akiért pár évvel ezelőtt a jövőből küldtek vissza egy mechanikus gyilkológépet, egy Terminatort, hogy végezzen a nővel és még meg nem született gyermekével. A nő először nem érti a helyzetet, azonban hamar megismeri a valóságot. Ő lesz az anyja egy John Connor nevű hadvezérnek, aki a jövőben, 2029-ben az apokalipszist túlélő, maroknyi emberi túlélőt vezeti harcba, a világot pusztítás szélére sodró, gépi erőkkel operáló, mesterséges intelligencia által vezérelt Skynet ellen. Sarah védelmére John a jövőből vissza küld egy Kyle Reese nevű ellenállót, aki, mint kiderül, Sarahval való kapcsolatának köszönhetően John apjává válik. A boldogságuk azonban hamar szertefoszlik, hiszen Kyle és Sarah ugyan meg tudják állítani a gyilkológépet, de a férfi életét veszti az összecsapás során.
A folytatás 11 évvel később veszi fel a fonalat. A Terminator maradványait kutatásokra használja fel a Cyberdyne Systems nevű cég, átütő sikerrel. A haditechnológia rohamlépésben fejlődik a gépből megmaradt alkatrészeknek hála, Sarah Connort pedig egy rehabilitációs intézetben tartják fogva, ugyanis megpróbált felrobbantani egy számítógépekkel foglalkozó létesítményt. A történet főszereplője azonban ezúttal nem ő, vagyis, nem teljes mértékben. A Terminator 2 nyitó képsorai egy sötét, kietlen és kilátástalan világba kalauzolnak el bennünket. A 2029-es los angelesi nyitóképsorok során láthatjuk, milyen kíméletlen küzdelem folyik az emberek és gépek közt, valamint néhány pillanat erejéig megpillanthatjuk magát az idősödő John Connort is. Ezután visszaugrunk az időben és az ifjú John kalandjaival azonosulhatunk, ahogy a rebellis tizenévesek mindennapjait éli, nevelőszülei gondozásában. A jövő azonban nem pihen és kezdetét veszi a több, mint két órás akció-kánaán.
Az eredeti T2 érdekessége, hogy Cameron zsenialitásának hála, a jelenetek már akkor is dimenziónként, mélységükbe tekintően voltak rendezve. Minden háttér, minden tereptárgy és szereplő okkal került a helyére, valamint a különböző események is ennek függvényében voltak összefűzve. A közeli, középtávoli és távoli bontás azonban csak most hozta meg igazán a gyümölcsét. Sokat segített ez a 3D konverzió elkészítése közben, könnyebben be lehetett mérni, mit van értelme kiemelni és mi legyen, ami marad eredeti állapotában. Érdemes leszögezni, hogy a T2-nek nem volt szüksége arra, hogy látványhajhász módon minden apró akció-motívumnál belecsapjon a lecsóba és kiemeljen mindent, sőt Cameron és csapata remekül elkerülte a klisés 3D használatot. Kifejezetten visszafogott, ám helyénvaló módon használták a tecnológiát és így tették igazán szembetűnővé a tényt, hogy a T2 egy kiválóan rendezett, mai napig helytálló látvánnyal rendelkező akciófilm.
Az akkori, hagyományos látványtrükkök ötvözése a minimális mértékű, mégis a kor legminőségibb CGI megoldásaival kiegészítve a kurrens látványvilághoz szokott nézők számára is kielégítő összképet alkot. Akárcsak a háttérmunka, a forgatókönyv is szinte tökéletes kiegyensúlyozottsággal lett megtervezve, amely igen szembetűnő. A karakterek egymás közti interakciói, gesztusai, érzelmei, mind- mind mesélnek helyettük, így a dialógusok tényleg csak a legszükségesebb helyekre kerültek. Nem is igazán lenne több helyük kibontakozni, hisz a film jelentős mennyiségű időt áldoz az akciójelenetek felépítésére, ezen szegmensek teljesen kizsigerelik a nézőt, míg a tetőfokukra hágnak és a hatás még ekkora idő távlatából is megdöbbentő. Voltak pillanatok a film közben, mikor emlékeztetnem kellett magam, hogy ez egy 26 éves alkotás és nem egy idén kiadott film. Az, hogy mennyire aktuális a T2 üzenete még a mai napig, szinte tagadhatatlan, sőt, talán aktuálisabb, mint bármikor. A modern haditechnológia, a gépek és mesterséges intelligencia fejlődése, az ember gyilkos természetének kihangsúlyozása, mind jelenkorunk meghatárizó témái. Jelen vetítés során realizálódott bennem, mennyire igaz, amit a Schwarzenegger által alkakított Terminator mond: a vérünkben van az önpusztítás. A film üzenetét nem giccses, túltolt monológok, sem a grandiózus tematika szájbarágása, nézőbesulykolása tolmácsolja. Az egyszerűen elejtett, szinte észrevehetetlenül a film képkockái közé csempészett apró egy-egy mondatok és motívumok teszik ki hatásának gerincét.
A konverzióval kapcsolatban azonnal feltűnhet, hogy a színek kissé megváltoztak. Az eredeti film hideg színelést és fényelést alkalmazott, ezzel is hozzáadva a hangulatkeltés hatékonyságához. Itt ez valamelyest változott, némileg vibránsabb, mai filmes követelményeknek megfelelő látványvilágot kapott az újrateremtett Ítélet napja, ám érdekes módon ez még úgy sem zavaró, ha az ember számtalanszor látta már a filmet. Igényes, modern hatást kölcsönöz neki ez az újítás, anélkül, hogy megfosztaná eredeti mivoltától. Ami szintén hatalmas ráncfelvarrást kapott, az a hang. Ugyan a magyar szinkronos változatban van néhány párbeszéd, amely keserves minőségűnek hat, ám a hanghatások, zenék és háttérzajok mind egy erős újrakeverésen estek át. Hatalmasakat szólnak a jelenetek, elég csak a kezdő képsorokra gondolni, ahol egy gép összezúz egy emberi koponyát, ezzel már az első perctől fogva megágyazva a film hangulatának. Zseniálisan szólt minden jelenet és természetesen nem lehet elmenni az intenzívebb részek mellett, hiszen ezeké volt a rivaldafény. Itt az összehatás a hanggal megtámogatva észveszejtő volt, minden perc a hangkeverésért felelős csapat munkáját dícséri.
Egyetlen egy szubjektív hibát tudnék csak felróni, ám ez talán szőrszálhasogatásnak hat. Ez nem más, mint, hogy a bővített változat helyett az eredeti mozis vágást kaptuk meg felújítva, pedig a T2 pont az a film, amelyben az a plusz néhány perc csak hozzáad a karakterekhez és az összhatáshoz. Minden egyéb nagyon a helyén volt és tökéletes elégedettséggel távoztam a moziteremből. Olyan múltbéli élményt tettek a mai közönség számára elérhetővé, amelyet minden mozibajárónak látnia kell, ez a film egyértelműen erre született. Olyan időtlen, generációs klasszikus, amely kikerülhetetlen és örökre bevéste nevét a meghatározó moziélmények nagykönyvébe.
