2017-ben Ginger Thomson „Hogyan váltott ki Amerika tömegmészárlást Mexikóban” címmel elmesél egy történetet a texasi határtól 40 mérföldre fekvő Allende városban 2011-ben lezajlott öldöklésről. Ezt a „jelentést” egy komoly színészeket, írókat és színházi elemeket is felsorakoztató podcastban is leközlik 2018-ban. A sorozat ennek a bizarr és szörnyű eseménysorozatnak a történetét dolgozza fel hat epizódban.
A történet alapja igen egyszerű, és nem árulunk el vele titkot, hiszen mindez nyilvánosan elérhető, közszájon forgó információ, és a készítők is közlik velünk már a történet elején. Az amerikai Kábítószer-Ellenes Hivatal (DEA) a halálos Zetas kartell vezetőiről gyűjtött besúgói és ügynöki információit meggondolatlanul megosztja a mexikói hivatallal, ami azonnal továbbadja azt a megfigyelt kartell vezetőinek. Ennek következtében a kartell felfegyverzett embereket küld az árulás fő fészkébe, Allende városkájába, ahol mindenkit lemészárolnak, családtagjaikkal, barátaikkal egyetemben, akikre az árulás leghalványabb gyanúja is esik. 2014 februárjában 80 család (több száz ember) esik áldozatul az öldöklésnek.
A „Somos.” című sorozat hat részben tárja elénk a városlakók, a hírszerzők és a kartell embereinek egymást át- és átszövő történetét, mely végül az utolsó részben fut össze a már ismert, végzetes napon. A történet tehát számos szálon fut, melyek közül néhánynak semmi köze nincs a kábítószerhez, a hírszerzéshez, sőt, a mészárláshoz sem. Életek ezek, melyek bármelyik városban megtörténhetnek. A fókuszban azért természetesen a kartell és a DEA körüli események állnak, ám a néző mégsem érzi ezt a filmet kriminek, anti-kábítószeres történetnek, nem jut eszébe a Narcos egyik epizódja sem. Egy várost lát benne emberekkel, fiatalokkal, szegényekkel, gazdagokkal, akik valahogy, sokuk akárhogy, boldogulni akar. Ez a sorozat ettől válik azzá, ami: szakít a most már régóta bevett szokásokkal, és nem a drogkereskedelem izgalmas és titokzatos világát élteti, hanem emberi közelségből koncentrál az események sokszor hétköznapi áldozataira.
Meg kell jegyezni, hogy a készítők vigyázó szemeiket némileg Hollywoodra vetették. A jól ismert western felállásból semmi sem hiányzik. Van itt birtokát védő farmer, szalon és kupleráj, jóképű rosszfiú, gonosz hadúr, áldozatkész kisember, magányos alak sétál át a szélfútta utcán, és az öldöklésre kész gonoszok persze egy boldog ünnepség közepén tűnnek fel.
Azonban mindezt ellensúlyozza a főként nem professzionális színészekből álló szereplőgárda. Igen, számos kis és közepes szerepben az alkotók nem csúcskategóriás színészeket, inkább amatőröket alkalmaztak – mégpedig nem kis sikerrel – annak érdekében, hogy az utolsó pillanatig visszafogott szinten tartsák az eseményeket. Ez viszont már nem Hollywood. A sorozat öt részen keresztül „fű alatt” zajlik. Kis túlzással szappanoperának is beválna. Mindez azért, hogy a 6. rész olyan legyen, amilyen. Bátor vállalkozás, mely tulajdonképpen sikerrel zárult mindazok számára, akik nem várnak minden részben világmegváltó, látványos akciókat. Azonban azok számára, akik a feszültséget és „pörgést” szeretik, mindez halálosan unalmassá is válhat percek alatt.
Ha szappanoperáról van szó, sokan legyintenek. Nem való egy ilyen témához. Ebben a legyintőknek igazuk is van. Azonban ez a sorozat nem éri el az üres romantika szintjét. Sőt, a történetben felbukkanó élettörténetek, sokszor banális jelentek éppen azt a tényt erősítik, hogy a kartell és a város élete milyen szervesen összenőtt egymással: a rosszak is jók néha, és bizony a jók is barátkoznak rosszakkal. Ez egy kisváros, ahol, bár le vannak osztva szerepek, de idővel minden mindennel összeér. Éppen ezért érthető és fájdalmas a 6. rész eseménysora. Mivel tudjuk, hogy az egész történetnek mi lesz a vége – erről az alkotók már az első rész elején gondoskodnak –, a sorozat minden egyes jelenetét átjárja a félelem íze, a félelemé, hogy az általunk megismert kis és nagy főhősök közül ki éli túl a hatodik rész borzalmát. És ez már nem szappanopera, hanem tervezett feszültségkeltés.
Az Álvaro Curiel és Mariana Chenillo által rendezett sorozat az „Ezt a Történetet El Kell Mondani” és a „Csináljunk Egy Jó Mozit” jelszavak határmezsgyéjén áll. Néha ide billen, néha oda. Pontosan ezen libikóka-billegés miatt nem állítható róla, hogy makulátlan alkotás. Vannak benne jó és unalmas jelenetetek szép számmal, sztereotip alakok is felbukkannak párosával, és a sorozat egyik lényegi mondanivalója (ezt keményen sulykolják is a nézőkbe) mégiscsak az, hogy ez az egész borzalom a DEA hibája. Viszont mégsem mondható rossznak. Sok benne a hiba, de van benne néznivaló is bőven. Sok hozzá a hat rész, vagy több izgalom kellett volna, vagy így jó, ahogy van? Ezeket a kérdéseket valószínleg mindenki el tudja majd dönteni akár 1-2 rész megtekintése után.
