péntek, március 29, 2024

Trending

Hasonlóak

Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island – 2017) [Kritika]

King Kong 84 évvel ezelőtt, 1933-ban tombolt be először a filmszínházak vásznaira. A óriásira nőtt majom kalandja hatalmas siker lett, mind anyagilag, mint pedig kritikailag. Az ezt követő nyolc évtizedben pedig számtalan feldolgozást és folytatást kapott a klasszikus történet. Még 1933-ban, sebtében elkészült a The Son of King Kong című folytatás, ami a stúdió kapkodásának köszönhetően meg sem közelítette az első rész színvonalát. Miután a King Kong fiára fókuszáló történet minden téren bukásnak bizonyult, az amerikai stúdiók hanyagolták King Kong-ékat, hogy aztán a 60-as évek elején a japán szörnyfilm gyártó cég, a Toho felfedezhesse magának és összeereszthessék saját, nemzeti óriásszörnyükkel, Godzillával. A King Kong vs. Godzilla a maga nemében mára már szintén klasszikusnak számít.

A 70-es évek közepére aztán az amerikai stúdiók is elérkezettnek érezték az időt, hogy újra elmeséljék az óriás méretűre nőtt majom történetét. A King Kong 1976-os adaptációja bevételi szempontjából kifejezetten nagy sikernek számított, de a kritikusok ezzel a változattal sem voltak maradéktalanul elégedettek. Ezután olyan rosszabbnál rosszabb és nagyobbnál nagyobb bukásnak számító filmek következtek, mint a Queen Kong, a King Kong visszatér vagy a The Mighty Kong című animációs film. 2005-ben aztán Peter Jackson értő kezei közé került a King Kong franchise, aki egy három órás, három Oscar-díjjal kitüntetett filmeposszal hálálta meg a belé fektetett bizalmat.

A legújabb feldolgozás a vietnámi háború idején játszódik, amikor Bill Randa (John Goodman), a Monarch nevű vállalat alapítója és vezetője expedíciót szervez a rejtélyes Koponya-szigetre. Randa pontosan tudja, hogy a szigeten él egy óriási szörny, ezért felbérel egy tapasztalt kalandort James Conrad (Tom Hiddleston) személyében, valamint egy csapat, leszerelés előtt álló katonát, élükön a háborús hős Preston Packard (Samuel L. Jackson) ezredessel. A csapat természetesen mit sem tud a szörny létezéséről, sőt mindannyian abban a hitben érkeznek a szigetre, hogy kőzet minták vizsgálatában kell segédkezniük. A vizsgálódáshoz szeizmikus robbanószereket is bevetnek, ami nem tetszik a sziget királyának, Kongnak. Kong így hamar kimutatja a foga fehérjét és percek alatt megtizedeli az expedícióban résztvevők létszámát. Ezt követően a szigeten ragadt túlélők egyetlen célja az, hogy eljussanak a több napi gyalogútra lévő kimenekítési ponthoz. Ez azonban nehezebb feladatnak bizonyul, mint azt elsőre gondolták, ugyanis nem Kong az egyetlen óriásira nőtt teremtmény a szigeten.

Rögtön a lényegre térnék, a Kong: Koponya-sziget lehetett volna sokkal, de sokkal jobb. Szörny- és látványfilmként tökéletesen működőképes, de a faék egyszerűségű forgatókönyv miatt nem tud ennél több lenni és nem is igazán próbálkozik, hogy több legyen. A forgatókönyv legnagyobb hibája, hogy rengeteg karaktert emel be a történetbe, akiket aztán szépen elfelejt kibontani. Legtöbbjüknek csak egy-egy mondat adatik meg mielőtt egy méretes szörnyeteg elragadná, vagy felfalná. Ez pedig nem csak a statisztákra, de a mellék és némely főszereplőre is igaz. Tom Hiddleston minden csak nem markáns vezető, Brie Larson karakterét pedig egy az egyben ki is vághatták volna, annyira jelentéktelen és annyira nem tesz hozzá semmit a film cselekményéhez. Egyedül talán a Vietnámi háborút nehezen elengedő, folyton új kihívások után kutató Packard ezredes karakterének van mélysége, Samuel L. Jackson pedig lubickol ebben a szerepben.

Az egydimenziós karakterek miatt viszont bőven kárpótól majd mindenkit a valóban nem mindennapi látvány. King Kong még sosem festette ennyire jól a filmvásznon, a szigetet benépesítő lények változatosak és félelmetesek. A vágás ritmusa remek, a beállítások pedig gyönyörűek és végre egy szörnyfilm, ahol nem rejtegetik a film utolsó harmadáig a lényeket (igen Godzilla, most rád célozom). Az akció jelenetek 90%-a pedig fényes nappal zajlik, így nem kell kisilabizálni, hogy vajon mi történik éppen a vásznon (igen Godzilla megint rád célzom). A Kong-ban minden ilyen jelenet tisztán kivehető, nincs kamerarángatás és nincs agyon szűrőzve se.

Kong: Koponya-sziget
Összességében
A Kong: Koponya-sziget nem reformálja meg a szörnyfilmes zsánert és kiemelkedő alakításokkal sem ajándékoz meg minket, ennek ellenére, a lenyűgöző látvány és a nem mindennapi szörny összecsapások miatt mégis érdemes rá jegyet váltani.
Pozitívumok
Elképesztően látványos
Hihetetlenül jól kitalált szörnyek
Negatívumok
Lapos történet
Egydimenziós karakterek
70
Értékelés
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/