vasárnap, december 22, 2024

Trending

Hasonlóak

Úgyis holtan végzed! – Semmi hirtelen mozdulat (No sudden move, 2021 – HBO Max) kritika

A Semmi hirtelen mozdulat sztorija 1954-be kalauzol el minket. A helyszínünk pedig Detroit, az autógyártás egykori fellegvára. Három piti bűnöző kap egy busásan fizető könnyed melót. Túszul kell ejtsenek egy könyvelőt és annak családját. Ezt követően pedig egyikük ráveszi a férfit, hogy lopjon ki egy dokumentumot a főnöke széfjéből, miközben a többiek a feleségére és a gyerekeire figyelnek. Minden a legnagyobb rendben halad, amikor hirtelen Curt (Don Cheadle) rájön arra, hogy felültették és az egyik bűntársa Charley (Kieran Culkin) azt a feladatot kapta, hogy tegye el láb alól, de főhősünk gyorsan kapcsol és végül ő sétál ki élve a házból. Ezután pedig gyilkosság, gyilkosságot követ és a szálak egyre jobban összekuszálódnak.  

Soderbergh stílusvesztés nélkül tudott egy régimódinak tűnő bűnfilmet igazán modernné alakítani. Ez az alkotás úgy cikázik a különböző műfajok között a szűk kétórás játékidő alatt, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Egy klasszikus heist movie-ként indul, ami szépen lassan átsiklik egy feszesen írt és vasmarokkal végig vezetett, sallangmentes szélhámos-thrillerbe, és főszereplő duó dinamikája miatt buddy movie elemeket is tartalmaz. Egy igazi műfaji kavalkád. Emellett a rendező a rá jellemző formanyelvi kísérletezést sem hagyja el, például a mű során dőlt kameraszögeket láthatunk vagy ott vannak a hirtelen történő tónusváltások is, és amellett sem szabad elmenni, hogy az egészet halszem optikával vette fel. Ez annyit tesz, hogy a képnek csak a középpontja az éles, míg minden más egyéb részlet homályos lesz.

Semmi hirtelen mozdulat kritika
Semmi hirtelen mozdulat: Jon Hamm, mint Joe Finney. Kép: Wall Street Journal

Az alkotás legnagyobb zsenialitása a forgatókönyvben rejlik. Ebben a bűn által mélyen átitatott mocskos világban senki sem maradhat tiszta. A sztárparádé közepette szinte észre sem vesszük, hogy a cselekmény mennyire bonyolulttá és szövevényessé válik, addig, amíg már alig tudjuk követni, hogy ki kit ver át éppen. Ami pedig lenyűgözi a nézőt az az, hogy ezt mennyire stílusosan tudja tálalni, miközben jó pár feszült pillanatban is van részünk. A fináléban a szálak gyönyörűen futnak össze egy koherens végkifejletbe, ami még ha felszínesen is, de az amerikai álom dekonstrukcióját tárja elénk.

Az pedig, csak a hab a tortán, hogy Soderbergh valós történelmi helyzettel és dokumentummal világít rá arra, hogy a reménytelen helyzetben lévő kisember hiába próbál felfelé nyújtózkodni, és minél magasabbra érni, hiszen a hatalmasok, akik maguk írják a szabályokat, úgyis lenyomják a víz alá. A nagyvállalati kapitalizmus nem ismer emberséget és egyetlen irányadója csak a pénz. Az ő szemében a legrettegettebb gengszterek is csak marakodó, jelentéktelen korcsok vagy kihasználható erőforrások.

Semmi hirtelen mozdulat kritika
Semmi hirtelen mozdulat (B-J): Benicio Del Toro, mint Ronald Russo és Don Cheadle, mint Curt Goynes. Kép: Polygon

A másik kiemelkedő aspektusa a műnek a karakterek ábrázolása. A rendező tudta, hogyha nem alkot erős figurákat, akkor a történet is elsikkad majd. Ezért van minden személy mögött kis túlzással egy egész élet: titkok, motivációk és persze a végtelen kapzsiság, mert itt mindenki velejéig romlott és mindenki messzebb nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér, amiért gyakran drágán meg is fizetnek. Ebben a műben igenis megkapjuk a vaskos háttérsztorikat és igazi sztárparádét is kapunk mellé mégis a Ronald Russot játszó Benicio Del Toro és a Goynest megszemélyesítő Cheadle játszanak a legkiemelkedőbben. A többiek pedig nagyon szórakoztatóan pont annyit hoznak ki a szerepeikből, amennyit ki kell.

Viszont ahogy a Semmi hirtelen mozdulat minden nagy pozitívuma a forgatókönyvében rejlik, úgy a negatívumait is onnan eredeztethetjük. Nem azért, mert ne lenne izgalmas, érdekes vagy magával ragadó, hanem azért, mert pont ott hibázik nagyot, ahol a főhősei is. Sokkal többet akar, mint amennyit elbírt volna. Nem csak egy bűnöző duó árral szembeni harcát látjuk, hanem a végére már teljes Detroit gengszteréletét is és ezáltal a szálak, már annyira túl vannak bonyolítva, hogy aki nem figyel feszülten minden nüanszra a film során az gyorsan elveszítheti a fonalat és nem kap a lezárás során se egy olyan teljeskörű magyarázatot, ami minden puzzle darabot a helyére tenne. Ezen kívül még, azt emelném ki, hogy bár ez nem róható fel nagy ballépésnek, de aki nincs tisztában az amerikai autóipar történelmével, annak nem mutatja be azt elég széleskörűen az alkotás. Pedig nem ártott volna a történelmi kontextus teljeskörű megértéséhez részletesebben ábrázolni ezt a szegmenst.

Ez egy vérbeli Soderbergh film, és mint ilyen magasan az átlag fölé emelkedik. Nagyon nézeti magát és ha nem is találunk választ minden kérdésre az első megtekintés során, akkor az újra nézést és egy kis utána olvasást követően majd biztosan összeáll a kép. Ez pedig jó dolog, mert rákésztet minket arra, hogy a stáblista után is agyaljunk, foglalkozzunk a sztorival és ez az, ami igazán maradandóvá tesz egy filmélményt. Igazi csemege, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.

Semmi hirtelen mozdulat kritika pontozó thumbnail
Semmi hirtelen mozdulat (No sudden move, 2021 - HBO Max)
Összességében
Az HBO Max megérkezett hazánkba és végre mi is megtekinthetjük Steven Soderbergh 2021-es lebilincselő gengszternoirját, ami egy izgalmas, szikár alkotás és sokáig velünk marad majd.
Rendezés
8
Színészi alakítás
8
Forgatókönyv
8
Fényképezés
8
Filmzene/Hang/Effektek
8
8
Alexa Dávid
Alexa Dávid
Sziasztok! Dávid vagyok, egy szegedi srác és egyben hamisítatlan filmrajongó. Bármit megnézek és mindenről véleményt alkotok, amit mindig szeretek megosztani másokkal írásos formában. Szabadszájú vagyok és kiállok az álláspontjaim mellett. Emellett büszke tagja a Töredékek filmes podcastnek.