Mióta létezik olyan, hogy művészet, azóta tudja minden valamire való alkotó, hogy felesleges kétségbeesetten keresni az ihletet, elég kivárni, míg a nálunk ügyesebbek kitalálnak valamit. Akkor vége szakad a gondolkodás kínos időszakának, és jöhet az energiatakarékos, hírnevet és halhatatlanságot ugyan nem, de lóvét annál többet generáló utánzás. Sikeres volt a Lego-kaland, sőt, azóta kitermelt jó néhány változó mértékben nézhetetlen klónt is, akkor miért ne lehetne Playmobil film is? (Itt szeretném jelezni az egyfős közönségigényt a „Csattogós Szárnyú Falepke – The Movie” című alkotásra. Ronggyá keresheti magát, aki vállalja, érdeklődni privátban…).
Nem tudom, hogy a Playmobil filmnek mekkora sikere lesz, pláne nálunk. A Lego kultikus státuszt élvező játék volt és lesz is valószínűleg mindörökké. Az én szociálisan szocialista gyerekkoromban például csak a kamionosok és a jobb nevű miniszterek ismerőseinek a gyerekei rendelkeztek Legóval, de többnyire még ők sem az érdekesebb modellekkel. A legtöbb készletből papíron csak a klasszik „házikó+3 szál kisvirág” kombót lehetett felépíteni. Mondjuk a gyakorlatban meg bármit és mindent, pont ez volt benne a zseniális. Ezzel szemben a Playmobil gyakorlatilag ismeretlen volt ebben a daliás időszakban (pedig 1974-től van jelen a játékpiacon). Ehelyett az oviban a „leültethetős katona” márkanéven futó, Schenk Károly nevével fémjelzett (és 1996-ban pont a Playmobil által indított per nyomán betiltott) magyar utánzatokat ronggyá nyúztuk (illetve ott volt még a kevésbé ismert, bár valamivel talán áramvonalasabb csehszlovák Igracek is). Egy leültethetős katonás filmre szerintem özönlene a korosztályom. A Playmobil-ra (amin ráadásul a mai napig ott van a „luxusjáték” billog) ellenben viszonylag kevesen kíváncsiak.
A felnőttek számára is relatíve érdekes kérdéseket boncolgató Lego-kalanddal ellentétben a Playmobil film története eléggé sablonos. Marla, az álmodozó kamasz kénytelen 18 éves korában tragikus hirtelenséggel felnőni – gondtalan életét a szülők halálos balesete után felváltja a munka, a házimunka és kisöccse kapcsán még a szigorú anyát is el kell játszania. Charlie, a kisöcsi nyilván nem örül ennek a fordulatnak, undok tinivé serdül, és meglóg otthonról, hogy megnézze a Playmobil kiállítást. Mikor a nővére végre megtalálja, és hazavinné, a hatalmas terepasztal életre kel, és beszippantja őket. Charlie Playmobil avatarja hiába lesz délceg viking harcos, hamar bajba kerül, mert elrabolja Maximus császár, aki úgy próbálja kiépíteni a diktatúrát, hogy ellenségeket kreál, akiket aztán nyilvánosan kivégeztet egy T-rexszel, hadd örüljön a nép. (A T-rextől eltekintve bevált megoldás a kevésbé mesés létsíkokon is.) Marla egy drogdíler hippi segítségével, számtalan Playmobil világon átverekedve magát, elveszett kisöccse nyomába ered, és közben mindketten lelki fejlődésen mennek keresztül.
Nem, a hiba nem az Ön készülékében van: valóban drogdíler hippit írtam. A lányaimmal vadul találgattuk, mi a frászfenéért kapna 12-es karikát egy olyan gyerekfilm, ami alapvetően 12 éven aluli gyerekeknek készült játékokról szól. Pennywise beránt a lefolyóba egy indián falut? Meztelen Playmobil figura szemből? De álmunkban nem gondoltuk volna, hogy jön egy szakállas alak, aki egy-per-egyes nyócker vakert nyomva „varázsszénát” árul. (Na ilyet én még gyerekfilmben tényleg nem láttam , de nagyon kíváncsi vagyok, hogy a szülők idegesebbjei hogyan fogják ezt lereagálni…) Ezen a vonalon volt egy-két egészen mosolygós pillanat, illetve az ember mindig elégedetten nyugtázza, hogy az arcába ordított popkulturális utalásokat felismeri (a kötelező körökben James Bond, Star Wars, Indiana Jones, Mátrix). De amúgy egészében az alkotás felnőttek számára elég hervasztó.
Az alkotók nem mennek rá a Playmobil figurák esetlenségére, a műanyag korlátaira, és hasonlókra – ennyire azért nem akartak a Lego nyomdokaiban lépni – viszont ezzel poénok sokaságát veszítették el. A játék-jelleg kidomborítása helyett a „mit csinálnál, ha hős lennél egy idegen világban, és ez hogyan hatna vissza a satnya és/vagy ostoba földi valódra?” irányvonalat követik, ezt viszont már nagyon sokszor láttuk, sokkal ügyesebben megcsinálva (vegyük például a Jack Black-é változó szőke pomponlány esetét a Jumanji-ban…). Nem sokat dobnak a dolgon a dalbetétek sem. Eleve elég kockázatos ötlet volt ezt nem poénosan, hanem komolyan felvállalni. A Disney filmekkel úgyse tudnak versenyezni, a dalok magyar változatai pedig isten bocsássa meg, de nagyon pocsékra sikeredtek.
