fbpx
9.3 C
Budapest
csütörtök, január 21, 2021
Kezdőlap Filmsomnia Kritikák Születés, halál és gyász: Pieces of a Woman (2020) kritika

Születés, halál és gyász: Pieces of a Woman (2020) kritika

Születés, halál, gyász és további apróságok, melyek ennél a filmnél valahogy többet érdemeltek volna.

Félve látok neki a Pieces of a Woman kritikájának. Munduczó Kornél első angol nyelvű filmje olyan rangos filmes eseményeken szerepelt sikerrel, mint a Velencei és a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál, ráadásul a rendező és saját felesége, a film alapjául szolgáló darabot és a forgatókönyvet jegyző Wéber Kata közös gyermekének elvesztését dolgozza fel. Nekem mindezekhez képest finoman szólva is vegyes benyomásaim voltak az alkotással kapcsolatban.

A Pieces of a Woman alapsztorija olyan kérdéseket feszeget, melyeket csakugyan érdemes feszegetni. Ha belegondolunk, mennyire természetes (ugyanakkor teljes joggal rendkívül misztikus) jelenség a születés, a szex és a halál a világ összes kultúrájában, nagyon fura, hogy az elvileg felszabadult és intelligens civilizáció, amiben élünk, milyen kreténül kezeli ezeket. A film mind a hármat érinti, ami kimondottan merész vállalkozás, de igazán mélyen a születéssel és a halállal foglalkozik, középpontba állítva azt az iszonyú pillanatot, amikor a kettő összeér, és egy újszülött meghal.

Pieces of a Woman
Pieces of a Woman: (Balról – Jobbra) Shia LeBeouf, mint Sean és Vanessa Kirby, mint Martha. Kredit: Benjamin Loeb / Netflix

A történet szerint Martha (Vanessa Kirby – Halálos iramban: Hobbs és Shaw) és Sean (Shia Saide LaBeouf – A nimfomániás) az otthonszülést (újabb kényes téma!) választja, de a terhességet végigasszisztáló bába helyett technikai okokból egy másik (Molly Parker – Amerikai pasztorál) vezeti le a szülést. A baba alig néhány percet él. A kérdés az, hogyan dolgozzák fel a szülők, illetve a Klasszikus Kontrollmániás Anyós (Ellen Burstyn – Rekviem egy álomért) a gyászt.

A kezdés igen erős: félórányi szülés direktben. Ebbe a 30 percbe az alkotóknak sikerült nagyjából mindent belesűríteni, ami miatt a szülésből nagyon megrázó, de amúgy természetes folyamat helyett cirkuszvarieté lesz konfettivel és idomított pónival, a harminc féle, ad-hoc váltogatott „kényelmes és harmonikus szülést biztosító segédeszköztől” a begyakorolt vezényszavakat harsogó, de amúgy síkideg apáig, abszolúte a megérdemelt helyén kezelve azt a mókás jelenséget is, hogy a kismamába minden arra járó rutinszerűen belenyúl. (Mellékgondolat: ha még egyszer férfi stand-up sztárt meghallok arra panaszkodni, hogy prosztatavizsgálata volt, felmászok a színpadra és felgyújtom. De előtte megkérem, hogy mondjon már egy számot, mondjuk ötven és plusz végtelen közt, ahányszor szerinte egy átlagos terhesség+szülés kombó alatt egy nőt megujjaznak.)

Pieces of a Woman
Pieces of a Woman: (balról-jobbra) Molly Parker, mint Eva és Vanessa Kirby, mint Martha. Kredit: Benjamin Loeb / Netflix

Hiába erősek azonban a bevezető képsorok: a főhős anya figura az első perctől kezdve ellenszenves, márpedig egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez volt az alkotói szándék. Direkt nem olvastam el előre, mit fogok megnézni, és egészen az újszülött haláláig azt hittem, hogy a sztori arról fog szólni, hogy az őszintétlen, szerepjátszó, hót undok emberek eleve diszfunkcionális és kommunikációképtelen kis családja hogyan fog szétesni a gyereknevelés jelentette fizikai-lelki megterhelés alatt. (A lányom 20 másodpercet látott az egészből, miközben A-ból B-be menet átlejtett a szobán, és csak annyit kérdezett, hogy „Ezek meg mi a francnak vannak együtt?”).

Ez a család nem a gyászt nem tudja feldolgozni: már az olyan jellegű akadályokat se tudják normálisan megugrani, hogy venni kéne fél kiló kenyeret. Miután a baba meghal, a tragédiát mindenki természetének megfelelően igyekszik kezelni, és itt kezdődnek az igazi gondok: a valószerűtlen, de legalább utálatos karakterek közti emészthetetlen párbeszédek és a naggggyon szimbolikus képekkel kitöltött üresjáratok.

Pieces of a Woman
Pieces of a Woman: Ellen Burstyn, mint Elizabeth. Kredit: Benjamin Loeb / Netflix

Martha anyja, a vaskézzel dirigáló, istenre-emberre tekintettel nem lévő, „csak a család érdekeit néző”, de közben a család minden egyes tagját megvető és folyamatosan semmibe vevő matróna volt talán az egyetlen hiteles emberi lény az egész történetben. A férj figurája valami elszúrt paródiának tűnt, aki közelebbről meg nem magyarázott okokból az összes hülye macsó klisét szépen sorban végigcsinálja, de úgy, mint akinek ki kell pipálnia minden tételt a „mit kell kötelező jelleggel utáni a nőknek a férfiakban” listán. Martha figurája Vanessa Kirby Oscar-gyanús alakítása ellenére ott esik hasra, hogy hiába lenne a főhősnő saját anyjával (és rajta keresztül az egész társadalommal) folytatott küzdelme a film fő sodorvonala, ha a lány pont ugyanolyan ellenszenves és ostoba, mint a kedves mama. Mutert a „jaaaaj, mit fognak szólni az emberek” fantázianevű ön- és közveszélyes üzemanyag hajtja, a lányát pedig a „dögöljön meg mindenki, ha már nekem nem jó” mentalitás. Az a tény, hogy mindent és mindenkit tönkre tesz, aki nem az emberekkel foglalkozik, hanem az ideológiák marionettfigurája, akár a film üzenete is lehetne. (De nem az.)

A Pieces of a Woman alapja egy ugyanezen a címen futó ünnepelt színdarab. Akárcsak a forgatókönyvet, a darabot is Wéber Kata írta, és óriási sikerrel mutatták be Lengyelországban. Arról szólt, hogy mit tud tenni egy gyermekét elvesztő anya abban a tipikus káeurópai környezetben, ahol leülünk a szépen megterített asztalhoz, megesszük az aranyló húslevest meg az illatozó rántott csirkét, elcsevegünk a filmtörténet szappanból készült aktuális brazil gyöngyszemeiről, és a VILÁGÉRT SEM terheljük a többieket ostoba családi problémákkal (maximum a másokét beszéljük ki, de azt aztán tele szájjal).

Pieces of a Woman
Pieces of a Woman: Iliza Shlesinger, mint Anita. Kredit: Benjamin Loeb / Netflix

Jó, jó, az aranyló húsleves és a rántott csirke eszmei háttere, ahol a család tagjai együtt segítették világra az újszülöttet, együtt ravatalozták fel a halottat és együtt csikarták ki a földből a termést, már nincs meg. De a legfontosabb azért megmaradt. A leves meg a hús. Meg persze a rettegés attól, hogy színpadra kell lépnünk egy olyan mindent kritizáló, de semmiben sem segítő társadalom előtt, amelyet amúgy minden erőnkkel igyekszünk fenntartani. A családi ezüst (vagy alpakka) fölé görnyedve magunk is elfelejtjük, hogy immár boltban vesszük a hozzávalókat. Lenne időnk a gyászra, lenne időnk az örömre, és semmi nem indokolja, hogy a Szokások, Hagyományok és Elvárások a kezdettől a végig mindenkinek meghatározzák sorsát – így azokét is, akik egyébként képesek lennének az úgynevezett kognitív folyamatokra. Ennek a problémának a kifejtése a színpadon, szűk szobabelsőkbe és színpadi párbeszédekbe szorítva a jelek szerint kiválóan működött.

Pieces of a Woman
Pieces of a Woman: Vanessa Kirby, mint Martha. Kredit: Benjamin Loeb / Netflix

A filmvászonra, ráadásul amerikai környezetbe helyezett történet megsínyli az európai gyökerek elvesztését, de még annál is jobban a színházi miliő hiányát. Nagyon-nagyon lassan és nehezen jut el a már említett szülés-jelenettől addig a családi ebédig, ami az eredeti színdarab teljes második részét alkotja (eredetileg itt tudnánk meg, hogy ki kicsoda, mi motiválja, mi bántja stb.) Mire pedig egyáltalán eljut idáig, az egész dolog annyira mesterkéltté és laborszagúvá válik, hogy a végkifejlet szinte már érdektelen. A párbeszédek a legtöbb esetben fülsértően hiteltelenek, normális ember így nem beszél, de abnormális se. (Angolul is és magyarul is megnéztem némelyiket, hátha valamelyik nyelven természetesebbnek hatnak, de nem segített).

A képi megoldások valami elképesztően szájbarágósak. Tisztelt Publikum, teccenek látni, itt az emberek nem értik meg egymást és kisiklott az életük. Illusztráljuk ezt, mondjuk, egy félbemaradt híddal. A családot tragédia érte, tehát nyilvánvaló, hogy odakint most tél van és csend és hó és halál. Na, na, most figyeljenek, a problémák megoldódnak, újraindul az élet, ímhol tavaszi nagytotál meg csírázó magvak. A legutolsó képben az édenkerti almafára kapaszkodó angyalhajú kislánytól még a szemem is könnybe lábadt (de nem a túlcsorduló érzelmektől). A zene úgy veri a fejünkbe a sok nagybetűs tanulságot, mint a fakalapács. Mindezek mellett katartikusnak szánt tárgyalótermi jelenet, ahol a bírósági perre vitt otthonszüléses ügy és a családi konfliktusok egyszerre oldódnak meg – miközben nagyon nem mellesleg a gyermekét vesztett anyát a jogászok magabiztosan tahó kérdései ugyanolyan tárggyá alacsonyítják, mint a vajúdó nőt gyakorlatilag az egész környezete – már egyáltalán nem üt akkorát, amekkorát kellene neki.

Pieces of a Woman
Pieces of a Woman: Vanessa Kirby, mint Martha. Kredit: Benjamin Loeb / Netflix

A Pieces of a Woman számomra nehezen nézhető film volt. Nem azért, mert kellemetlen témákat boncolgat – a kellemetlen témáktól csak úgy szabadulhatunk meg, ha valaki veszi az időt és a fáradságot a boncolgatásukra. De ez a kellemetlen téma sokkal, de sokkal többet érdemelt volna, mert hiába fogja a film megnyerni a nagy háromkilós színarany ibriket, ha utána két évvel már senki nem fog emlékezni rá.


Kovácsné
Kovácsnéhttp://kovacsne.blog.hu
Gyerekként szerény 19 alkalommal láttam a moziban a Piedone Egyiptomban című kultikus műremeket (többnyire jegy nélkül, de ez most nem tartozik ide). Azóta is próbálok rájönni, hogy bizonyos filmek bizonyos embereket miért fognak meg, miközben mások ugyanazt az alkotást nézhetetlen undormánynak tartják. Filmet elemezni matematikai módszerekkel nem tudok, vonatkozó szakképesítésem nincs. Írásaim ennek megfelelően egy szakfordító agrármérnök bevallottan szubjektív merengései egy-egy mozis élmény kapcsán (gyerekfilmek esetén a saját ivadékaim és szellemi holdudvaruk vonatkozó merengéseit is kötelességtudóan csatolom).

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB