A második évadra a Lupin tovább tekergeti az átverések titkos kapcsolóit és kedélyesen vezetve kísér át a hullámhegyek és hullámvölgyek tengerén. Omar Sy ott van és vidáman mosolyog, mert ismét itt van Monsieur Lupin, hogy ellopja a szívünket.
Kevés olyan alkotás kerül a kezem alá, amely rekorder, de a Netflix francia tolvajsztorija egy közülük, hiszen első évada a streamingplatform minden idők eddigi legnézettebb darabja lett a premier után eltelt 1 hónap alatt 70 millióra rúgó közönségével. WOW, mondanánk, ez a Lupin tudhat valamit, ami részben igaz is, hogy ha nem számolom bele a narratív lyukakat, bosszantó hiteltelenségeket, amatőr forgatókönyvi hibákat és egyéb szerkesztési mellényúlásokat, akkor az Omar Sy kormányozta francia széria valóban tökéletes darab. Csakhogy nem az, DE pont ez a tökéletlenség adja meg a báját, a kedves jóhiszeműségét, amivel olyan önzetlenül és kerek szemmel élvezi, hogy mesélhet nekünk. Igen, nem vitte el a karaktereket a falig, igen, látszik, hogy az írók tollának apró görgője döcögve gurul a papíron, igen, félgőzzel futtatja az igazán izgalmas jeleneteket és igen a Lupin, pont ettől lett olyan népszerű!
Maurice Leblanc Arsène Lupin-regényeit filmre adaptálni hálás feladat, mert a nagy átveréseket és fordulatokat az író már megalkotta, viszont a sztorit az 1900-as évekből a 2020-asba emelve kicsit megtöri a varázst. Én elnéztem volna ezt egy kosztümös drámában, hiszen minden történet abban a korban üt igazán, amikor született, és a tolvaj műfaj is különleges lett volna abban az érában. DE, és megint csak de: a Lupin modern technikával megtámogatott trükkjei is elég fejtekerősek és kellően adagolják a titkolózást, még annak ellenére is, hogy a modern, úri betörőt alakító Assane Diop (Omar Sy) időnként bagatell hibákat is vét, a narratíva megvédi, mert az ellenfelei sem használják ki azokat a hibákat.
Egyébként nagyon kell a Lupinnek Omar Sy, hiszen az ő kiállása és karaktere tökéletesen passzol a hatalmas szívű, rafináltan mosolygó, tolvajszemű figurára, aki az apját ért igazságtalanság miatt bármire képes, hogy megleckéztesse a gátlástalan Pellegrinit (Hervé Pierre). Na jó, azért nem mindenre, mert Assan azért mégiscsak egy úri betörő.
A második évad ott folytatja, ahol az elsőben abbahagytuk: Assane fiát, Raoult elrabolta Pellegrini zsoldosa, a sarokba szorított apa pedig a háta mögé betoppanó Guedira (Soufiane Guerrab) nyomozóval kénytelen együttműködni, hogy megmentsék a fiút. Az epizódok innentől nagyon felgyorsulnak és alig hibádzik bennük valami. Feszes tempóban folyamatos sakkjátszmát folytat egymással Assane, a rendőrség és Pellegrini, aminek a tétje nem más, mint maga az igazság. Vannak pillanatok, amikor az igazság oldalt választ és úgy tűnik, elég pénzzel és hatalommal meg lehet vásárolni azt, míg máskor minden nyomás ellenére megtalálja a felszínt és végteleségét hirdetve tör az égbe. Assane célja lebuktatni Pellegrinit, míg a gazdag milliárdos végleg ki akarja iktatni a Diop fiút a problémái közül. A jók és a rosszak párbaja ez, amiben a jó nem minden tekintetben makulátlan, és a rosszak sem mind igazán rosszak, csak más végén fogják éppen a szálakat.
Azt egyébként roppant izgalmas és üdítő nézni, ahogy Assane és alkalmi szövetségesei kicselezik üldözőiket és szinte mindig sikerül túljárni az eszükön. De a másik oldalt sem faragták rossz fából, legalább annyira rafináltak és mindenre készek, mint hőseink. A rendőrök közül a szintén Lupin-rajongó Guedira nyomozása és ráébredése Assane trükkjeire például nagyon jól színezi a pandúrok események utáni rohanását. Folytonosan forgó tánc ez, melyben hol az egyik, hol a másik diktálja az ütemet. Olykor a narratíva megszalad és kicsit többet mutat, mint amennyit elmesélt, hogy aztán később felfedje előttünk a titkokat, amely a meglepetések mögött lapul. Szuperül sejtet és kellő ideig tart a ködben ahhoz, hogy a pici értetlenség és izgalom aránya egyensúlyban legyen egy-egy váratlan eseménynél. Megjelenik egy alak, akinek hétköznapi életébe Assane besegít, ez a látszólag érdektelen esemény azonban nagyon is fontos, és később nyer csak értelmet. Ez kell csak igazán!
A gyerekkori flashbackek itt is érdekesek és jól szabdalják a fő narratívát, csak talán kevesebbet raknak hozzá a sztorihoz, mint az első évadban. A kicsi Assane fejlődéstörténetének epizódjait láthatjuk, olyan pillanatokat, amikből a jelenben is építkezik trükkjei során. Mamadou Haidara szuper a fiatal Assane szerepében, és a fiatal Claire-t alakító Ludmilla Makowski is ügyesen kelti életre karakterét, nem mellesleg annyira hasonlítanak a felnőtt színészekre, hogy a casting mindenképp csillagos 5-öst érdemel. Már a szereplők miatt is, hiszen mindegyik rendőr, Assane, Pellegrini és a kisebb szereplők is mind érdekes arcok, különböző típusokat megtestesítő, a szerepükben hiteles figurák.
Karakterdráma is van, bár nem a legerősebb fajta, de az Assane és Claire közötti viták a tolvaj életmód veszélyességéről és a fiúk életével való játékról kellő súlyt képes adni kettejük kapcsolatának. Akárcsak a kapzsiságot és gonoszságot megtestesítő Pellegrini és jóhiszemű lánya, Juliette (Clotilde Hesme) közötti érdekellentétek. Bár utóbbi nem kellően kidolgozott.
Néző szempontból a Lupin egy mindent a szemnek, keveset az észnek típusú sorozat, amely ugyan nem megy annyira mélyre, mégis a saját szintjén behúzva a kötelezőket, szépen szabja kerekre a történetet. Megvalósításában is ügyes, fényképezése, színvilága és atmoszférája minőségi és elegánsan francia. A fináléja, bár nem tartogat hatalmas fordulatokat és a katarzis bombákat sem robbantja be, mégis jólesően hagy magunkra és zárja le a Pellegrini-bosszúhadjáratot.
Őszintén szólva, sokáig úgy tekintettem erre a sorozatra, hogy balul elsült próbálkozás egy igazán komoly betörős krimit csinálni, amivel valahol a klasszikus krimik, az Ocean’s-filmek és A nagy pénzrablás által megteremtett tengelyre akarna felkerülni. De csak nem akart sötétebb tónussal rajzolni, így ráeszméltem, hogy itt valami más lehet a háttérben. Tekintve a sok modern, francia rendőrös alkotás (Taxi-filmek, Candice Renoir stb.) humoros, könnyedebb hangvételét és magát a brit krimimatinék mesterét, George Kay-t a kreátori székben, világossá vált, hogy a Lupin inkább akar felhőtlen és laza szórakozást nyújtani egy izgalmas, ámde nem túl agresszív matiné köntösébe bújtatva. De jól esett ez akkor a sötét januárban, és de jól esik ez most is, a nyár elején! De nagy szerencsénk, hogy lesz harmadik évad is!
