Dev Patel (Gettómilliomos, A zöld lovag, Oroszlán) impozáns színészi karriert tudhat magáénak: talán a legismertebb indiai származású színész az álomgyár vonzáskörzetében, filmipari ismertségét és tudását pedig ezúttal más módon is próbálta kamatoztatni. Legújabb filmjének főszerepe mellett produceri, direktori és kaszkadőri feladatokat is magára vállalt és első rendezését a káosz jellemzi minden értelemben. A koronavírus időszakában történő forgatási nehézségek mellett kihátrált a film patronálója, kimerült a költségvetés, a kellékesnek kellett beállni mellékszerepre, az intenzív akciójelenetek miatt pedig eltörtek a kamerák és végül telefonos felvételek készítésére is szükség volt. Az elképesztő megpróbáltatások ellenére Patel képes volt tartani magát, elkészítette álomprojektjét és Jordan Peele-t megszerezte újabb producerének tartalmas akciókoncepciójával. A filmrendezés sokszor az első és a végső alkalmakkor jelenti a legnagyobb kihívást: ezúttal az előbbi eset példája nyilvánul meg, de vajon a zűrzavaros készítési fázis meglátszik az alkotáson? De mennyire, ráadásul az előnyére is válik.
Fiatalon a Gettómilliomossal befutó alkotó visszanyúl örökségéhez és a dél-ázsiai terület szociális viszontagságait viszi képernyőre, de mindezt egy akciófilm keretében: a mangólét szürcsölő idénymunkásból indiai John Wick-ké avanzsálódó Kölyök (Dev Patel) megbundázott boxmeccseken vereti magát véresre egy kis betevőért cserébe és próbál a kasztrendszer aljáról a legtetejére mozogni – sikertelenül. A majommaszk pedig nemcsak egy kereskedelmi célú karakterépítés a verekedések erejéig, ugyanis az égési sérüléseket kezén viselő szereplő kiskora óta a Hanumán-mítosz letaszított félistenének megfeleltethető, akinek tenyerét a napkorong égette formátlanná, mert az „örök renddel és törvénnyel” szemben cselekedett. A Kölyök tehát nem talál más megoldást: beépül és merényletet tervez egy sorsát megnyomorító, katonai vezetővel szemben.
A beépülés fázisa, a társadalmi létrán való titkos és gyors fellépdelés hivatott ismertetni a kasztrendszer sajátosságát és törvényeit: a Kölyök először kaszton kívüliként kezdi elvállalni a legrangtalanabb feladatokat, hogy aztán a legalsó kasztba lépve pincérként szolgálja ki a fölötte lévő hármat. A merénylet tárgyához közel kerülve tudatosul igazán a nézőben, hogy egy alapvető, műfaji akciófilmhez mérten rétegelt főszereplőt, részletesen ábrázolt társadalmi környeztet, kritikai attitűdöt láthatunk, amelyek mindvégig igazodnak a hinduizmus tanaihoz. A vallási világképből származó elrendeltség konfliktushelyzete bontakozik ki, hiszen a merénylet nemcsak a második, a harcos kaszt életvitelét és szellemi nagyságát igényli, hanem Hanumán visszatérését gyökereihez: enélkül kudarcra van utalva. Dev Patel tehát egy roppantul komplex szisztémát épített akciófilmje köré, amely mégiscsak számos esetben kiválóan koreografált verekedésekből áll. A John Wick-re nem csak hasonlít a történet felépítése, tematikája és tárgyvilága, hanem el is hangzik a filmben utalásként, ezen túl pedig az indonéz környezetben is forgatott alkotást kétség kívül megigézte A rajtaütés underground szelleme is, amely leginkább a koreográfiák, a feszültségteremtő, pörgős vágás és a kézikamera-használat szintjén jelenik meg. A Majomember ritmusa felvehető, csupán a kultúrkörnyezet ismeretének hiánya nehezítheti a film élvezetét, habár ezt kiválóan tudja Patel ellensúlyozni a zsánerelemek értést segítő használatával. A kézikamerák szerepe nemcsak a gyártási háttér miatt indokolt, hanem a pillanatba zárás, az élet-halál határmezsgyéjén való egyensúlyozás feszültségének kimerevítése miatt is: a főszereplőt körülvevő környezete létbizonytalanságot kelt és mivel az állammal vív harcot, az ellenség minden irányból érkezhet.
A túlélés és a siker kulcsa viszont nem az aktuális ellenfél legyőzésében lelhető, hanem a belső szellemi minőségben: Patel filmje látszólag nehezen hasonlítható össze az Indiai hangnemkeverő Masalával (az Indiai hangnemkeverő film, amely számos esetben musicalbetéteket is tartalmaz) és az abból kinövő szuperhősfilmmel, pedig amennyire szól filmje a nemzetközi közönségnek, annyira kommunikál hazafelé is. Mivel A Majomember cselekménye nagyobb részében egyensúlyozik a tudatfilm határán és bizonytalannak tűnik a Hanumán-eredettörténet főszereplőre való illesztése, képtelenség eldönteni, hogy egy letaszított „szuperhőst” láthatunk vagy egy korlátolt eszközökkel próbálkozó átlagembert. Patel elképzelése egyszerre értelmezhető az emberfeletti erőt birtokló John Wick-féle akcióhős destrukciójának és a szuperhősfilmes környezet megsemmisítésének: a film indiai antiszuperhőse nemcsak azért nem zeng dicshimnuszt, mert a produkció nemzetközi kerete leveti magáról a Masala stílusát, hanem azért sem, mert a karakter nem a fizikai erőkoncentrációban hisz, hanem a a vallási keretek szolgálnak számára szellemi bázisként.
A kasztrendszer rétegeinek megjelenítése végigvonul a filmen: a harmadik, vagyis dolgozók kasztja képzi a természetes közeget az utcai árusok képében, a harcosok kasztja, amelybe a főszereplő szeretne tartozni és a papok kasztja, a legfelsőbb kaszt is megjelenik a hős számára beavatóként, illetve főellenségként. A Majomember komplexitása egyszerre lenyűgöző és hátrányos, ugyanis bravúrról és tipikus elsőfilmes hibáról árulkodik, amikor egy rendező ennyi mindent akar egy alkotásba belesűríteni. Ez számos esetben nem tesz jót a filmnek, ugyanis néha ütemtelenné válik, amikor egy leterhelő akciószekvencia után a pihentetőbb, karaktert mélyítő rész, nehezen értelmezhető módon viszi tovább a cselekményt. A biztos pont Dev Patel és lenyűgöző erejű alakítása, amely akkor is átüti a képernyőt, ha a sokrétű feladatköreiről és a kaotikus készülési folyamatokról mit sem sejt a néző. Sajnos a film mellékszereplői a sötét, árnyékos világ takarásában maradnak, ugyanis a főhőssel ápolt dinamika egyértelműen alárendeli őket a történetben betöltött fontosság szempontjából – a simlis dílerbarát és a beavató pap karaktere szimbolikusak ugyan, de nem kapnak elég képernyőidőt, hogy jelentősebbé váljanak. Ezzel szemben a film auditív világát teljességgel lefedi egy követhető zenei koncepció, amely a sikátordiszkókban elhangzó Somebody To Love-on keresztül kortárs indiai rapszámokon át ível egy indiai tablán (dobon) ütött rigmusok ritmikai szerepére, amely a Kölyök harcművészeti és szellemi érésének folyamatát képviselik.
Mert végső soron Dev Patel filmje egy tudati felnövéstörténet, amely Dél-Ázsia szociális viszonyait kritizálja, az akciófilmes kereteket az indiai kasztrendszer és hinduizmus szellemi bázisával tölti fel, a hőskaraktert pedig példázattá formálja, de nem az attrakció dimenziójában. A Majomember annak a tendenciának az egyik ékes, de közel sem tökéletes példája, amely a 2010-es évek környékén kezdődő műfaji revizionizmus keretében kezdte átformálni jó pár zsáner alkotásait. Az akcióhős halhatatlan szerepére ironikusan reflektáló John Wick kétség kívül az akciófilm ezen változásának egyik mintapéldája, csakugyan az underground oldalról A rajtaütés és a szuperhősfilm újraértelmezési kíséretével Oscar-díjassá váló Minden, mindenhol, mindenkor. Talán ezek között az alkotások között nem lesz kiemelkedő Patel első rendezése, de kétséget kizáróan megállja a helyét: fontossága talán az indiai kultúra globális, filmművészetben betöltött presztízsének növelésében rejlik.
