Azt hiszem éppen az ilyen filmekért érdemes moziba járni. Az Életrevalók alkotói ugyanis újra a közepébe találtak. Ha nem jelentek volna meg a film végét záró feliratok mellett a történet valós szereplői, akkor is tudtuk volna, hogy igen, ez az élet, ez a történet valahol a valóságban gyökerezik. Bruno Haroche (Vincent Cassel) és Malik (Reda Kateb) két szoros együttműködésben dolgozó zsidó szervezet (Fészek, Igazak hangja) vezetője. Bruno és Malik nem tesz többet és kevesebbet, mint kitöm egy óriási rést a társadalom szövetében: felkarol olyan, sokszor súlyos esetnek ítélt autistákat, akiket az állami intézetek éppen kezelhetetlenségük miatt elutasítanak. De ők nem. Lovagolni viszik őket, korcsolyáznak velük, etetik, megnyugtatják őket, megpróbálják visszavezetni a társadalomba, egyszóval embernek tekintik őket és nem betegnek.
A film erről szól. Nem többről és kevesebbről, mint arról a szűnni nem akaró, magánéletet, fáradtságot is bezúzó elszántságról, lelkesedésről, elhivatottságról, ahogy ezek az emberek élnek. Az ő hétköznapjaikat követjük majdnem két órán át, és nem ununk bele. Mert ebben az életben van kihívás dögivel, de humor is van, mosoly és megható pillanatok, melyek nem ragadnak a sziruptól, de mégis hatnak. Ezt csak olyan alkotók képesek vászonra vinni, akik igazán értik a szakmájukat.
