vasárnap, december 22, 2024

Trending

Hasonlóak

A Magyar Menyasszony című kiállításon jártunk a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hiánypótló és érdekes témaként választotta dr. Simonovics Ildikó, divattörténész-muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum alkalmazottja a Magyar Menyasszonyt. Aki meg szeretné nézni, hogy az elmúlt századok alatt milyen ruhákba bújtak a hölgyek, amikor megesküdtek, az feltétlenül nézze meg a kiállítást. Rengeteg ruha és fotó várja a látogatókat.

Sok nő – de nem mindegyik persze – kislányként arról ábrándozik a babáival játszva, hogy egyszer szép menyasszony lesz belőle, ahogyan azt Ildikó elmondta az egyik tárlatvezetésen, amelyen részt vettem. Persze, ezeken a programokon mindig sokkal kevesebb a férfi, mint a nő. Ők annyira nem kíváncsiak a ruhákra. Valljuk be, a férfiak bizony nem arról álmodoznak kis korukban, hogy egyszer majd vőlegény és férj lesz belőlük… Ők inkább kocsikkal és műanyag játékfegyverekkel játszanak.

Három éve jött létre a Magyar Menyasszony nevű facebook csoport, és sok ezer kép találta meg új helyét a múzeumban, vagy online felületén. Több mint 500 tárgy látható, melyeket kölcsönbe adtak, vagy örökbe adományoztak az emberek.

Bemutatásra kerül a fehér menyasszonyi ruha történetének egy részlete is. A fehér szín az ártatlanságot és a tisztaságot jelképezi, illetve a hozzá illő fátyol, vagy mirtusz is nagy divat lett, utóbbi hazánkban. A menyecske öltözékek is egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek. Később, amikor már a fehér ruha „snassz” lett, a 20. században divatba jöttek a színes menyasszonyi ruhák.

A párták, és a menyasszonyi koszorúk nagy számban vannak kitéve a tárlaton, külön falat kaptak, ahogy a menyasszonyi népviseletek is. Még egy hatalmas lakodalmi asztal is látható.

Egyébként 50 olyan nő jelenik meg ezen a tárlaton, akiknek a sorsa nyitott könyv az utókor számára. Bemutatják többek közt Petőfi Sándor és Munkácsy Mihály feleségét is. Sok csodálatos ruhakölteményt láthatunk, mert nemcsak fotókkal illusztrálva jelennek meg ezek a híres asszonyok. Végezetül pedig meg kell említenem az online adatbázist is, a www.magyarmenyasszony.hu oldalát, amely rengeteg adatot tárol, és folyamatosan bővül. Augusztus 25-ig lehet még látogatni a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar menyasszony című tárlatát.

A cikk dr. Simonovics Ildikó tárlatvezetése, és a falakon áttekinthető kísérő szövegek alapján íródott.

Szőke Anikó
Szőke Anikó
1972-ben születtem, Budapesten. Szabadúszó vagyok, képzőművészettel és írással is foglalkozom, és sokat szoktam emellett kreatívkodni is. Mindkettőt nagyon szeretem művelni. Szeretném, ha az olvasók is értékelnék a munkáimat.