Az utóbbi időben egyre több olyan film készül, amiben tizenéves gyermekektől kell rettegnünk. Ilyen például a nem is olyan régen megjelent Brightburn és a pár hónappal ezelőtti, A csodagyerek is. Az ilyen alkotások többnyire rosszabbul szoktak sikerül tekintve, hogy nem mindig tudják a témát a kellő érzékenységgel megközelíteni. Jelen írásom tárgya, a nemes egyszerűséggel csak, A gyermek-nek fordított darab is ugyanezt a témát kísérli meg újfent körül járni több-kevesebb sikerrel.
Egy fiatal anyuka Sarah (Seána Kerslake), kisfiával Chris-el (James Quinn Markey) vidékre költözik, pontosabban egy hatalmas erdő határára. Amikor is egyik este Chris kiszökik az erdőbe és minden megváltozik. Ugyan később megkerül, de Sarah érzi, hogy valami megváltozott és már semmi sem ugyanolyan, mint a gyermek eltűnése előtt.
A film alaptörténete nem tartogat túl nagy meglepetéseket, igazából klasszikus értelembe vett csavarokat nem is tartalmaz. És talán ez a legnagyobb erőssége, de egyben a legnagyobb gyengesége is. Tulajdonképpen ez a kettősség jellemzi az egész elejétől a végéig. Ugyanakkor van olyan eleme, ami konstans jelen van és az nem más, mint a nyugtalanító, nyomasztó atmoszféra. Ehhez persze nagyban hozzájárul a helyszínt biztosító Írország, ebben az esetben nem túl mesés vidéki tájképe, valamint a folyamatos klausztrofób érzést generáló ház, amiben a film nagy része játszódik.
A történetvezetés, viszont iszonyú lassú mederben csörgedezik, ezzel próbára téve a nézők türelmét, hiszen a cselekmény és a dialógusok sem túl erősek, ahhoz, hogy ezt megengedhesse magának a film. Az író és rendező Lee Cronin egy interjúban elmondta, hogy ugyan a történet megalkotásához merített az Ír folklór bizonyos részeiből, de csak inspirációnak használta azokat, hiszen nem akarta, hogy leuralja az alkotást a misztikum. Inkább az anya-gyerek viszonyra akart koncentrálni és meg kell hagyni egészen mélyrehatóan körbejárta a témát.
A színészek közül a két főszereplőt érdemes kiemelni, de közülük is leginkább Seána Kerslake az, aki igazán kiemelkedőt alakít. A kémia nagyon jó kettejük között és olykor a Christ játszó, James Quinn Markey rezzenéstelen arcjátékától hidegrázás járja át az embert. Kerslake pedig hihetetlen precizitással tárja elénk egy a gyermekét egyedül nevelő anyuka kálváriáját úgy, hogy az arcára kiülő érzelmek folyamatos váltakozása kétséget kelt a nézőben afelől, hogy vajon igaza van-e Sarahnak és Chris tényleg megváltozott-e, vagy csak az elméje bomlott meg hősünknek. A mellékszereplők közül talán még James Cosmo-t (Trónok Harca) érdemes megemlíteni és nem csak, azért, mert ő a legismertebb név a stáblistán, hanem mert ő az a karakter, aki az utolsó mentsvárat biztosítja főhősünknek és kettejüknek a jelenetei a légszívszorítóbbak és legenergikusabbak.
Lee Cronin rendezőnek ez volt az első nagyfilmes próbálkozása, ami reméljük, hogy még újabbakat szül. Az alkotásnak minden porcikájából süt a szerzőiség, érződik, hogy ez még csak szárnypróbálgatás a részéről, de igazán ígéretesnek tűnik, amit látunk. Nagy bizodalom volt a filmben, hiszen az A24 is felkarolta, ebből pedig egyenes ágú következtetésként jön, hogy egy művész horrorral állunk szemben. Kisebb, nagyobb hibái ellenére azonban egy igazán érdekfeszítő darabbal van dolgunk.
