péntek, március 29, 2024

Kettős életek (Doubles vies – 2018) [Kritika]

A Kettős életek: beszélgetések formájában kommunikált eszmefuttatás, mely egymással párhuzamosan járja körül a 21. századi párkapcsolatok folyton változó, kusza világát és a digitalizáció megjósolhatatlan mértékű és formájú befolyását az emberi kommunikációra és kultúrára. Mindezt egy végtelenül szabados és egyszerű felépítésű film tolmácsolja, mely két fajta jelenetből áll: intimebb párbeszédekről, illetve baráti összejövetelek harsány és fennkölt témákról folytatott beszélgetésekből. A szereplők olyan kérdésekről értekeznek mint a könyvkiadás jövője, vagy az olvasásái szokások átalakulása, és közben időnként homályos jövőjű szerelmi életükről is szót ejtenek.



Tulajdonképpen a film a rendkívüli igényességgel megírt forgatókönyv és a szereplők brillírozásának köszönhetően menekül meg attól, hogy monotonitásba és unalomba torkolljon. A kiválasztott színészek jól láthatóan a kisujjukból rázzák ki a rájuk kiváló érzékkel kiosztott karakterszerepeket, megágyazva ezzel a film egyedüli, köznapi értelemben vett szórakoztatást nyújtó faktorát: a jól időzített és szívmelengető természetességgel előadott élethű szituációkat. Olyan szituációkat, amik sokszor kínosak, mert ismerősek, közben pedig – talán éppen emiatt – színtisztán humorosak. Ha azonban ezeket kivennénk a filmből, ami ezután maradna, az jobban hasonlítana egy kissé kiégett irodalmár retorikus kérdéseket fejtegető tanulmányának hús-vér szereplőkkel való felmondásához.

Ezen a ponton meg kell említeni azt a kételyt a Kettős életekkel kapcsolatban, mely már a játékidő első negyed órája után felvetődhet a nézőben:  biztos, hogy egy moziteremben tud célba jutni a legjobban mindaz amit ez a film mondani (vagy inkább kérdezni) akar? A mű ugyanis azon a vékony határmezsgyén mozog, amelyen nehéz eldönteni, hogy az alkotás számára vajon a film volt-e a legmegfelelőbb médium, vagy jobban érvényesülhetett volna volna drámaként, színpadon előadva, kultúrtörténeti tanulmányként, vagy egy vastag, esszéisztikus regény formájában. Annak ellenére, hogy alapvetően a mozifilm egyértelműen a kedvenc kulturális médiumom, és legtöbb esetben a legjobb formának tartom, amiben bármely történet kiteljesedhet, elképzelhetőnek tartom, hogy mindegyik fent említett megoldás valamivel kézenfekvőbb színteret biztosított volna a Kettős Életek számára. Olyan színteret, melyen jobban elmélyíthette volna a felvetett témákat.

Tanulmányként azért is állná meg a helyét jobban mindaz, amiről a Kettős Életek beszél, mert tulajdonképpen maga a film is egy fiktív történet vázára felhúzott értekezés. Csak az a baj ezzel, hogy amellett, hogy kissé sznobnak és természetellenesnek hat, hogy a szereplők a folyamatos italozás mellett is filozófusok neveivel dobálóznak, a felmerülő – egyébként zseniális gondolatokat tartalmazó és valóban fontos – témákat nem lehet érdemben kifejteni néhány perces beszélgetésekben. Regényként talán kellő részletességgel láthattunk volna bele a végtelenségig összekuszált párkapcsolatokba, melyek egymásba gabalyodnak a film során, majd – szükségszerűen – egy részüknek meg kell halnia. (Ezen a ponton volt némi hiányérzetem, ugyanis bármennyire is profi módon lett prezentálva a párkapcsolatok csapongó világa, egyik jelenetről a másikra sokszor teljesen kimaradt az átmenetek ábrázolása). Drámaként pedig a mű központi eleme, az egy helyszínen folytatott hosszú párbeszédek kaphattak volna nekik megfelelő terepet és időtartamot.

A film ugyan rengeteg kérdést tesz fel, és azokat a különböző személyiségű és korú szereplő szemszögéből számos válasz-lehetőséggel helyettesíti be- de végső soron semmilyen konklúzióra nem jut. Ezzel semmi probléma nem is lenne, de a film ambíciója nem haladja meg a digitalizáció, kultúra és művészet viszonyának, valamint a szerelmi ötszög szétesésének felvázolását. Súlyos témák merülnek fel, kapcsolatos romlanak meg, mégsem érezzük, hogy bármi is történt volna a film első és utolsó beszélgetése között – amiért akkor sem jár pluszpont, ha pont az a film mondandójának lényege, hogy a feltett kérdésekre nem létezik válasz, mivel a világban zajló változások nem átláthatók.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés0 Votes
0


Kettős életek
Összességében
Több ambícióval hiánypótló film születhetett volna, de így a Kettős életek megmarad egy nyomokban komikus és kínos szituációkat tartalmazó gondolatébresztő társalgás-halmaznak - amit történetesen mozivásznon fogyaszthatunk egy könyv lapjai helyett.
Pozitívumok
Remek karakterek és szereplők
Érdekes és aktuális témákat vet fel
Élethű és humorosan kínos szituációkat kelt életre
Negatívumok
Egy mozifilmhez képest túl sok az elméleti fejtegetés, amik lógnak a levegőben
Több, mint másfél órányi színtiszta beszélgetést láthatunk, amit a legprofibb szövegíró sem tud monotonitás nélkül megvalósítani
Drámaként vagy könyvként sokkal jobban kiteljesedhetett volna
60
Értékelés

Friss

Feltámasztási kísérlet – A törvény nevében 4.évad (True Detective Season 4, HBO Max -2024) kritika

A törvény nevében sorozat 2014-ben indult és Nic Pizolatto showrunner rögtön egy olyan évadot...

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...

Hasonlóak

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...