Az én filmes világomban a már hosszú múltra visszatekintő Fűrész széria „bűnös élvezet” – legalábbis a második résztől kezdve. Tudom, hogy nem jó filmek. Tudom, hogy egyre jobban csak az úgynevezett „kínzás pornó” díszes képviselői, amelyek évről-évre próbálták felüllicitálni logikátlan brutalitásukat. De ettől függetlenül minden egyes évben, pattogatott kukoricával megpakolva indultam a moziba, várva az újabb fondorlatos csavart, az ikonikus zenét, az eszement, „kreatív” és öncélú halálokat. Mindenki tudja, hogy milyen ez – még akkor is, ha nem meri bevallani. Amikor a Fűrész 3D-vel – elméletileg – véget ért a sorozat, egy szakasz is lezáródott bennem. Emiatt figyeltem fel érdeklődve, amikor bejelentésre került az „utolsó utáni” fejezet, a Fűrész – Újra játékban. Tudtam, hogy újból vétkezhetek.
A történet a Kirakós Gyilkos halála után játszódik egy évtizeddel, amikor az ő védjegyeit hordozó új áldozatokra bukkannak. A film újból a hagyományos narratív felépítést választotta, ahol a sztori egyik fele a rendőrségi nyomozásról és a vele járó hajszáról szól, míg a másik az ördögi játék áldozatait mutatja be. A „játékosok” természetesen valamilyen megbocsáthatatlan bűnt követtek el, és ezért kerültek ebbe a sikolyokkal, egymásra való mutogatásokkal és rengeteg vérrel körített helyzetbe. Amíg be nem vallják bűneiket, és nem néznek szembe múltukkal, addig nem szabadulnak ki a halálos játékból.
A gond az, hogy – és itt muszáj elsütnöm valami snassz szóviccet – ennek a fűrésznek már elkoptak a fogai. Egy hétéves kihagyás után nagyobb fanfár, merészebb ötletek, és valamilyen szintű újragondolás dukált volna, elvégre a „kínzás pornó” aranykorát indította be az első epizód. Jelen vannak a kötelező elemek, de tompán, megfáradtan. Inkább egy újabb epizód, ami könnyedén készülhetett volna évekkel ezelőtt, a műfinálé után, mint egy gigászi visszatérés.
Nem mondom, hogy nem élveztem a filmet. Miután megszólal az ikonikus dallam, a film azonnal belevág a lényegbe, és mellébeszélésnek helye sincs. De cserébe átgondolatlan, bugyuta párbeszédek büntetik a nézőt, amelyek hígítják a feszesebb momentumokat. A filmben szereplő női karakterek messze érdekesebbek és jobban is játszanak mint férfi társaik – már amennyit ki lehet hozni belőlük egy ilyen műben. Izgalmas kibogozni, hogy ki mivel érdemelte ki a sorsát, de a Kirakós Gyilkos bizarr morális szövegei kissé furává teszik a szituációt, amin a karakterek logikátlan, természetellenes reakciója sem segít. A fináléban pedig érkezik egy új, fondorlatosan ördögi halálgép – a széria védjegye -, de mégis súlytalannak hat. A nagy csavar pedig könnyedén kiszúrható, így az is elég laposan sül el.
A Spierig fivérek rendezése pedig összességén bizonytalan és erőtlen.
A legfőbb probléma: egyszerűen semmi új nincs benne. Ugyan elindul a jól kitaposott ösvényen, amikor kellene, nem mutat új irányt. Még egy, a korábbi alkotások csapdáit felvonultató „múzeum” is bekerült a filmbe, ami remek lehetőség lett volna arra, hogy másfelé terelje a narratívát. Ehelyett a műfaj és saját kliséinél maradt, építve a látványos, brutális halálokra és a jól bevált képletre alapozó struktúrára. Sokkal többet ki lehetett volna hozni, ha a Sikoly vagy a túlzottan hosszú magyar című Rémálom az Elm utcában 7.: Az új rémálom – Freddy feltámad „meta” irányába mozdul el a két rendező, illetve Josh Stolber és Peter Goldfinger forgatókönyvírók. Amikor a Fűrész – Újra játékban nevetséges, akkor azonban egyértelmű, hogy nem akart az lenni: legyen szó akár pár csapdáról, akár logikai következetlenségekről, akár a karakterek dialógusairól (Bár utóbbihoz köze lehetett a magyar szinkronnak is…)
A régiek rajongói nem csalódnak, ha túl tudnak lépni azon, hogy a „nagy visszatérés” közelről sem nagy. Szórakoztató, leköt, és hibái ellenére is egy jópofa – már ha lehet ilyet mondani – horror/thriller, amely pontosan olyan, mint a régi részek. Maradt minden, de egyedi gondolatok nélkül. Jó lesz látni a régi védjegyeket, majszolni mellé a kukoricát, és szürcsölni a kólát, sziszegve a brutalitáson és a galád elképzeléseken. De egyben szomorú bevallani: eltelt hét év, és valami véget ért. Visszahozni nem lehet, újragondolni pedig nem sikerült. És meg sem próbálták.
