1. A berlini jelenetben a nácik nagygyűlésén (amikor Indi szembeszáll Elsával és visszalopja a könyvet) Steven Spielberg azt kérte a statisztáktól, akik „Sieg Heil” kiáltással tisztelegnek, hogy a másik kezüket helyezzék a hátuk mögé és tegyék keresztbe az ujjaikat.
2. Sean Connery és Harrison Ford nem viseltek nadrágot a Zeppelines jelenetben. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a stúdióban ahol a jelenetet forgatták elképesztően meleg volt, és Connery nem akart túlságosan megizzadni.
3. Denholm Elliott-nál AIDS-et diagnosztizáltak a forgatás megkezdése előtt, ezért egyes jeleneteket már csak nagy fájdalmak közepette tudtak vele felvenni.
4. Körülbelül 2000 patkányt tenyésztettek ki, kifejezetten a produkció kedvéért.
5. Steven Spielberg a Segítség, felnőttem és az Esőember című filmeket is lepasszolta, hogy megrendezhesse az Utolsó kereszteslovag-ot.
6. A berlini, könyvégetős jelenetben látható náci egyenruhák java része valódi, a második világháború idején viselt uniformis volt, amit Németországban találtak. A jelmeztervező, Anthony Powell pedig úgy gondolta jó lenne ezeket felhasználni.
7. A rendező, Steven Spielberg-nek ez a személyes kedvence az Indiana Jones sorozat részei közül.
8. George Lucas eredetileg azt szerette volna, ha a film cselekménye egy kísértetház körül bonyolódna, azonban Steven Spielberg éppen akkoriban fejezte be a Poltergeist – A kopogó szellem munkálatait, ezért szeretett volna eltávolodni ettől a vonaltól. Ekkor állt elő Lucas azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha a Szent Grált helyeznék a középpontba.
9. 127 perces játékidejével ez a leghosszabb Indiana Jones film.
10. Habár a vásznon Sean Connery, az Indiana Jones-t alakító Harrison Ford apját keltette életre, a valóságban mindössze 12 évnyi korkülönbség van a két színész között.
11. Sean Connery volt az első Oscar nyertes színész, aki szerepet vállalt az Indiana Jones franchise-ban. Később hozzá csatlakozott még Cate Blanchett és Jim Broadbent, akik mindketten a Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című részben tűntek fel.
12. Sean Connery volt Steven Spielberg elsődleges választása Indiana Jones apjának szerepére, aminek oka elsősorban egy “belsős vicc” volt, miszerint így James Bond lett Indiana Jones apja. Ha Connery nem vállalta volna el a szerepet, akkor szóba jöhetett volna még Gregory Peck és Jon Pertwee is. Spielberg egyébként mindig is szeretett volna James Bond filmet forgatni, de helyette Indiana Jonest választotta, aki sokban hasonlít a 007-es ügynökre.
13. River Phoenix-et maga Harrison Ford ajánlotta az ifjú Indiana Jones eljátszására. Phoenix később elmondta, hogy amikor készült a szerepre, nem Indiana Jones karakterére építette az ábrázolását, hanem magára Harrison Fordra. Ezért folyamatosan figyelte Fordot, amikor ő éppen nem volt a szerepben.
14. Harrison Ford Észak-Kaliforniában, körülbelül 20 évesen egy autóbaleset következtében szerezte ikonikus sérülését az állán. Ugyanezt a sérülést a filmben úgy magyarázzák, hogy az ifjú Indiana Jones véletlenül állba csapta magát a korbácsával.
15. Amanda Redmant is szóba került Elsa szerepére, azonban a színésznő visszautasította azt, mert annyira félt a patkányoktól, akikkel együtt kellett volna forgatnia az egyik jelenetet.