A galaxis őrzői három évvel ezelőtt igazi meglepetés filmként vonult be a köztudatba. Nem csak a nézők, de talán még a Marvel Stúdió fejesei sem voltak meggyőződve arról, hogy egy nevét ismételgető fát és egy beszélő mosómedvét felvonultató filmet sikerre lehet vinni. De James Gunn-nak sikerült egy látványos, feszes és nem utolsó sorban vicces filmet kerekítenie a galaxis önjelölt őrzői köré. A pénzügyileg (773 millió dolláros bevétel világszinten) és kritikailag (91%-os Rotten értékelés) is sikeres első rész után nem túlzás azt állítani, hogy a fél világ tűkön ülve várta a folytatást. A folytatás, pedig nem okozott csalódást és még elszálltabbra sikerült, mint elődje. De vajon ez automatikusan azt jelenti, hogy jobb is?
A galaxis őrzői folytatásának története, körülbelül 2 hónappal az első rész eseményei után veszi fel a fonalat azután, hogy Űrlord, Gamora, Drax, Mordály és Groot a galaxis hivatalos védelmezőivé váltak Ronan legyőzését követően. Hőseink épp a Szuverén nép megbízásából harcol egy intergalaktikus szörny ellen, amikor újra találkozunk velük. Miután sikeresen legyőzték a szörnyet, Mordály heccből ellop párat, a Szuverén nép legfőbb energiahordozó kristályából, amiért azok üldözőbe veszik az Őrzőket. Szorult helyzetükből végül egy rejtélyes alak menti meg őket, akiről később kiderül, hogy Űrlord régen keresett apja az.
A galaxis őrzői második részén tisztán érződik, hogy James Gunn, az első rész után teljesen szabad kezet kapott a stúdiótól. Elsőre, azt gondolom a Marvel némiképp próbálta kordában tartani a Gunn fejében lévő őrületet. Ez esetben azonban már teljesen szabadon garázdálkodhatott és az a bizonyos őrület elszabadult a vásznon. Nyilvánvalóan Gunn is tudta, hogy az első rész frissessége megismételhetetlen, ezért nem is akart nagy újdonságot mutatni, inkább követte a folytatásokra jellemző mindenből többet elvet. Azonban a legtöbb folytatással ellentétben, a Galaxis őrzői-nek jól áll, hogy mindenből többet kapunk és minden túl van tolva. Ami viszont kiemeli az átlag folytatások közül az Őrzők második részét az az, hogy James Gunn nem csak vizuális fronton emelte a tétet, hanem a karaktereinek is több mélységet adott, mint legutóbb.
Karakterfejlődést tekintve Nebulát és Yondut emelném ki a sorból. Előbbi indítékai az első részben kimerültek annyiban, hogy nem én voltam apuci (Thanos) kedvenc lány gyermeke ezért utálom a húgom (Gamora) és mindenki mást is. Ez szerencsére orvosolva lett és érthető, logikus magyarázattal támasztották alá, hogy Nebula miért lett olyan amilyen. Yondu pedig már az első részben is fontos szerepet töltött be a történet szempontjából, de most az ő karaktere is jóval több mélységet kapott. Nem mellesleg a film (és talán az egész Marvel Moziverzum) legérzelmesebb jelenete is hozzá köthető. James Gunn, Oscar esélyesnek titulálta Michael Rooker alakítását, amit én tisztelettel vitatnék, de kétségtelen, hogy a film legjobb és legerősebb alakítását ő nyújtja.
A humoros jelenetek száma is emelkedett az első részhez képest, ám ezzel kapcsolatban az a meglátásom, hogy ez nem mindig vált a film előnyére. Rengeteg valóban vicces és hangosan nevetős poén hangzik el a film során, de ezzel egyenesen arányosan sok gyermeteg és néhol már-már infantilis oltogatás is.
A Király válogatáskazi 2, azaz a betétdalok ismételten zseniálisan lettek összeválogatva, sőt én személy szerint jobbnak is találtam, mint az elsőt. Minden szám tökéletesen illeszkedett a vásznon látottakhoz. Amikor a végső összecsapás során megszólalt a The Chain a Fleetwood Mac-től libabőrös lettem, annyira remek választás. A végén pedig a szemem is könnybe lábad, a Father and Son című Cat Stevens szerzemény alatt. Negatívumként – a helyenként infantilis poénok mellet – még talán azt tudnám felróni a filmnek, hogy a közepe, az elejéhez és a végéhez képest nagyon leült és nem pörgött annyira, mint kellett volna.
