Egy filmötlet, mire az első jegyzetektől a nagyvászonig tartó tekervényes úton végighalad, számos változáson megy keresztül. Még ha úgy tűnik, minden tényező adott is a sikerhez, rengeteg alkotás egyszerűen csak nem találja meg a maga közönségét.
Egyáltalán, hogy létezik-e legjobb film, abban kételkedem. Mégis, ha döntenünk kell, este mit vegyünk elő, számtalanszor egy nívós listából választunk, amely számszerűsített értékek alapján rangsorolva tárja elénk az erősen és a kevésbé ajánlott filmeket. Én nem hiszek a kiválóságban, én az egyediségben és a művészi kifejező erőben hiszek. Egy filmnek nem kell kimagaslónak lennie ahhoz, hogy emlékezetes legyen, viszont egy emlékezetes film számomra már valahol igenis kimagasló.
Filmek terén nem vagyok szőrösszívű, ami megragadott bennem valamit, vagy elkísért egy különleges utazásra, az már számomra, még ha szakmailag hibákkal teli is, jó filmnek, emlékezetesnek számít.
Ebben a rovatban hétről hétre összegyűjtök egy kosárral az IMDb méltatlanul alulértékelt gyöngyszemei közül. Megnézni őket ér! Jó szemezgetést!
A harag tüze (Out of the furnace, 2013) (6,8/10)
Képzelj el egy helyet, ahol a juharfákkal és tölgyesekkel szegélyezett völgyek mélyén sötét gyárkémények szürkés füstöt eregetve nyújtózkodnak az égig az ipartelepek ezüstös csövekből álló polipkarjai és tüzet fújtató kemencéi közül. Kopottas, rozsdavörös Chevy pick-upok gurulnak be a Salon elé, ahol a hegyiemberek a vadászpuskájukon támaszkodva isszák a komlóból készült és barna üvegbe töltött szabadságot, miközben a rádióból a Pearl Jam Release me című dala szól. Már az ínséges helyzetű amerikai vidéki élet szenzációs ábrázolása miatt is érdemes adni egy esélyt a Jeff Bridgesnek Oscar díjat hozó, Őrült szívet jegyző Scott Cooper második filmjének. Pláne, ha gyorsan végigpásztázzuk a sztárokkal teletűzdelt színészgárdát! Rodney (Casey Affleck), a visszavonulása után a szülővárosában helyét kereső volt katona, John Petty (Willem Dafoe) révén illegális bunyókból próbált pénzt gyűjteni, míg bátyja, Russel (Christian Bale) a gyárban gürcölve próbálja a felszínen tartani a családját. A baj persze szeret akkor jönni, amikor úgy néz ki, sínre kerülnek a dolgok, így van ez a Blaze család esetében is. Ez az emberi drámákkal átszőtt film nem az a thriller, amely szörnyűségekkel és nyomasztó képekkel ijesztget, sőt, egy idő után akcióval teleszőtt krimivé is válik. A színészi játék mindenképp az erőssége. A főbb szereplők mellett Woody Harrelson, Forest Whitaker és Zoe Saldana is mind leteszi a maga maradandó kéznyomát az alkotáson. A harag rossz tanácsadó, ezt A harag tüze is tudja. Szerinte nem az számít, hogy hova születünk, hanem az, hogy milyen döntéseket hozunk. Ha valaki meghoz egy döntést, annak a következményeire ugyanúgy jegyet vált. A kérdés, hogy meddig érdemes elmenni az igazságért, ha annak a végén egy szakadék tátongó mélysége vár.
Wonder Wheel: Az óriáskerék (Wonder Wheel, 2017) (6,2/10)
Woody Allen rendezésében egy újabb különleges filmélményt köszönthetünk, amely az 50-es évek vad színekben pompázó, Coney Island-en fekvő vidámparkjába kísér el minket. Erős kontúrral túlszínezett valóságát az Apokalipszis most három Oscar-díjjal büszkélkedő operatőre, Vittorio Storaro örökítette meg. A történet középpontjában a korosodó, egykor jobb időket megélt díva, Ginny (Kate Winslet) áll, aki pincérnőként próbálja eltartani piromániás fiát és az itallal közeli barátságot ápoló, körhintaüzemelő férjét, Humpty-t (James Belushi). A családi „idillt” Humpty előző házasságából való lánya, a maffiózók elől menekülő Carolin (Juno Temple) borítja fel. A sztori végigköveti, ahogy a hármas vagy így, vagy úgy kapcsolatba kerül az írói álmokat dédelgető és egy álomélet lehetőségét biztosító életmentővel, Mickey-vel. A Wonder Wheel-ben Kate Winslet olyan mélységekbe és magasságokba képes emelkedni játékával, hogy miatta mindenképp érdemes megnézni ezt a hiúságról és az elfeledett álmokról szóló drámát.
Hidalgo – A tűz óceánja (Hidalgo, 2004) (6,7/10)
Ha kalandfilmekről van szó, akkor azok szinte mindig a közepes vagy a popcorn mozik medrébe szoktak zuhanni, magukkal rántva műfajuk kimagasló elemeit is. A valós alapokon nyugvó Hidalgó – A tűz óceánja azonban szerintem képes felugratni oda, ahol már a jó filmek szoktak versenyezni, egész egyszerűen azért, mert el tud szórakoztatni. Frank Hopkins (Viggo Mortensen) és musztángja, Hidalgo az 1890-es évekbeli vadnyugatának „legkitartóbb lovasa és lova” címet nyugodtan birtokolta, míg a gazdag Rijád sejk (Omar Sharif) úgy nem döntött, hogy saját hatalmassága bizonygatására ki nem hívja a cowboyt korának lovas „Dakar versenyére” az Arab-sivatagban. A 3000 mérföldes távolság megtételére csak a legkiválóbb arab lovak voltak képesek, így Frank Hopkins és musztángja számára fel van adva az a bizonyos lecke. Kalandfilm lévén románcból, nehézségekből mellékküldetésekből és – azért egyféle keletre áthelyezett western sztori lévén – pisztolyropogásból sincs hiány. A főhős hite is erősen próbatétel elé kerül, csakúgy, mint lovának akaratereje. A legmélyebb szakadékokból megesik, hogy lehetetlennek tűnik kimászni, de ha van kire vagy épp mire támaszkodni, akkor sorsunk már nem is annyira kilátástalan. Aki egy laza, kellemes estére vágyik vágtató izgalmakkal, az nyugodt szívvel adjon egy esélyt Viggo Mortensennek és tarka musztángjának.
Több mint testőr (The Bodyguard, 1992) (6,3/10)
A romantikus filmek rendre alacsony értékelést kapnak, pedig cselekményvezetésükben, színészi alakításukat tekintve, vagy olykor csupán hangulatukban képesek a megfelelő érzelmeket kiváltani és elkalauzolni a mozgókép adta élmények csodás világába. Az egyik, ha nem a valaha legjobban sikerült romantikus dráma, a Több mint testőr nem mai alkotás. Annak ellenére, hogy alig 25 millió dollárból készült, világszerte több mint 400 millió dolláros bevételt hozott. Dacára annak, hogy a kritikák lehúzták, mondhatni megtalálta sikerét, hiszen a soundtrack-je olyan dalokat adott a világnak a csodálatos Whitney Houston előadásában, mint az „I Will Always Love You” vagy az „I Have Nothing”. A dalok sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy két Oscar-jelölést és négy Grammy-jelölést is kapott. Utóbbiból hármat díjra is váltott. A történet szerint a hollywoodi színésznő, Rachel (Whitney Houston) nyugalmát egy ismeretlen rajongó eleinte fenyegető levelekkel, később egyre veszélyesebb tettekkel bolygatja. A sztár felbérel egy tapasztalt testőrt, Franket (Kevin Costner). A kettejük közötti munkakapcsolatba érzelmi szálak is szövődnek, galibák egész sorát elindítva a történet folyamán. Kit érdekel, hogy erősen melodramatikus és helyenként giccses, a romantikus filmeket pont ezért imádjuk! A Több mint testőr egy mára igazi klasszikussá vált gyönyörű utazás, mely egy olyan érzelmekkel teli hullámvasútra rakja fel az embert, amelyre bizsergetően jóleső érzés jegyet váltani. Még akkor is, ha ez az utazás néhány könnycseppel is jár. Nem ez a film váltja meg a filmipart, de ez nem is feladata. Időnként jólesik elővenni és leporolni kicsit, általa visszaemlékezni, milyen is volt az első nagy szerelem.
A fák tengere (The Sea of Trees, 2015) (6,1/10)
A romantikus filmeknél a filozofikusabb hangvételű filmeket fogadja nehezebben a közönség. Megvalósítási módjuknál, mondanivalójuknál fogva nem olyan könnyen emészthetők, fejnehezek, és ez sokszor népszerűségük rovására is megy. Ha tudnák az emberek, milyen gyöngyszemek lapulnak a kövek alatt! A fák tengere egy misztikus, drámai utazás egy a feleségét elveszített ember fejében, aki úgy érzi, másik fele nélkül az élete semmit sem ér. Matthew McConaughey már többször bizonyította, hogy egy igazi klasszis a színészek sorában és bármilyen szerepet képes eljátszani. A gondolatai és lelkiismerete által kísértett, az életről szinte teljesen lemondott férfit olyan finom szálakból szövi meg, hogy az már félelmetes. A sztori nyomon követi Arthur Brennan (Matthew McConaughey) lelki utazását Japán egy, az öngyilkosok által felkeresett erdejében, ahol démonjaival megküzdve próbál emlékezni arra az időszakra, amikor élete minden értelme, Joan (Naomi Watts) még mellette volt. A film szimbolizmusa és az utólag világossá váló „misztikus” elemei költői varázst adnak az alkotásnak. Bár meghívták a cannes-i filmfesztiválra, a két Oscar-díjra jelölt Gus Van Sant olyan filmet tett le az asztalra, amely nagyságához képest méltánytalanul alul van értékelve. Ezt a filmet lassan kell nézni, lassan és finoman magunkba szívva minden egyes képkockáját. A fák tengere az emberi élet fájdalmakkal teli, de gyönyörű utazása.
KÖVETKEZŐ
Méltatlanul alulértékelve II. – Az IMDb legjobb 6/10-esei
