„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”
1849 augusztus. Mi nagyon is jól tudjuk, hogy ez a dátum a szabadságharc végét jelentette. De mi van azokkal, akikhez nem jutott el a fegyverletétel híre? Vagy ha mégis, inkább úgy döntöttek, nem veszik figyelembe?
Barnabás átsétál egy búzamezőn. Magán viseli egy hosszú gyalogút minden nyomát. Igyekszik valahová, miközben a vérbe fojtott forradalom nyomai szegélyezik útját. Ugyanannyira természetes látvány egy halom holttest, mint az osztrákok vallatása és kérése, hogy lője le a magukkal hurcolt foglyukat. Bizonyítva, hogy nem forradalmár. Barnabás egy bizonyos templomot keres, ahol útba igazíthatják. Az öccsét szeretné megtalálni. Haza akarja vinni. Remekül érzékelteti a bukás utáni általános gyanakvást és kétkedést az, hogy Isten szolgája nem hajlandó segíteni főhősünknek. Kicsit később mégis csak útnak indítja, mikor újra razziáznak a kozákok a templom körül, így egy idő után Barnabás megtalálja azt a maroknyi csapatot, aminek öccse, Antal is tagja.
A fiú golyót kapott, miközben megmentette az egész szakaszt a biztos haláltól. Mikor Barnabás sietve köszönti a fiút, nem várt mégis sokat mondó reakciót kapunk Antaltól: „Minek jöttél ide?”. Ezzel az egy mondattal meg is ágyaznak annak a csendes, de annál masszívabb testvérharcnak, ami a cselekmény minden rezdüléséért felelős. Később egyre többet tudunk meg a fivérek között kialakult konfliktus gyökeréről. Antal szó nélkül bevonult és kész lett volna meghalni a társaiért. Barnabás ezzel szemben elmenekült a sorozás elől és ha egy mód van rá, senkit sem szeretne megölni. Nem tesz jót kettejük viszonyának az sem, hogy Luca, a tábori sebesülteket ápoló lány nem viszonozza Antal érzéseit, viszont Barnabáshoz nagyon is vonzódik.
A film készítőinek, de leginkább Kárpáti György Mór célja az, hogy a történelmi szemlélet helyett a közeli perspektíva használatával mutassák meg ezeknek az ismeretlen hősöknek a sorsát. A motivációikat, helyzetükben rejlő kompromisszumokat, lehetetlen döntéseiket és ezek következményeit. A történtek emberi arcát. Mert egy forradalom, akár nyertes, akár vesztes oldalról nézzük, több ezer ember portréjából áll össze, egyetlen montázzsá, amit könnyebb történelem órákon mutogatni. A történet szereplői mind hősök, hiszen mi nézzük. Mi, akik a premier után bő egy héttel kitűzzük majd a kokárdát és esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk. Ugyanezt tették ezek az emberek is abban az erdőben, mit sem sejtve a forradalom bukásáról.
Hadd emeljem ki emellett, hogy az élményhez nagyon fontos volt az atmoszféra megteremtése és a karakterek hitelessége. Én az első perctől az utolsóig át tudtam élni ezt a helyzetet. Ebben pedig nagyon sokat segített Hartung Dávis (operatőr), Duszka Péter (vágó) munkája és Kárpáti György (rendező) víziója. A színészek érzékenyen adnak át minden emóciót és gondolatot. Semmi nem tudott kizökkenteni, ami első körben a legfontosabb. Nekem el kell felejtenem, hogy egy moziteremben ülök. S ez a varázslat itt megtörtént.
