Közel 19 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Samuel L. Jackson (Sokkal több, mint testőr, Marvel Kapitány, Die Hard 3.) újra belebújjon John Shaft karakterébe. A 2000-ben debütált első rész egész korrektül sikerült, ami hozta a 90-es évek akció filmjeinek világát. A közel két évtizeddel későbbi folytatás viszont egy „afro-amerikai” akció-vígjáték lett, némi filmes hakni utóízzel.
A Netflix gondozásában megjelent közel kétórás moziban úgy záporoznak a golyók, mintha soha ki nem fogynának a lőszerek a stukkerekből és olyan „irodalmi nyelvezettel” beszélnek egymással a szereplők, hogy egy Barca – Real Madrid: El Classicon nem lenne annyi fütyülés, mintha ezt a filmet egy délutáni ovis matiné keretein belül kellene levetíteni.
A filmet Tim Story rendezte, aki leginkább a Birkanyírás című film kapcsán lehet ismerős még 2002-ből. De az ő nevéhez fűződik az első Fantasztikus négyes adaptáció és a Pofázunk és végünk is.
Az alkotás tényleg egy igazi, megszokott afroamerikai akció-vígjáték lett, amiben minden olyan klisét, bevált poént és filmes kelléket elsütöttek, amit a műfaj fanatikus kedvelői bizonyára örömmel fogadnak majd. Kicsit olyan ez a mozi, mint mikor egy nagysikerű régi filmből, csinálnak egy adaptációt TV-re, ami azért tartalmazza a tőle elvárt formulákat, de ahhoz, hogy tényleg élvezni tudjuk, nem szabad komolyan venni és nem szabad sokat várni tőle. Ad azért némi mai társadalomkritikát is a film a férfiak és a nők kapcsolatának múltbéli és jelenlegi állapotáról, amely eléggé elgondolkodtató. Találkozhatunk a történetben régi szereplőkkel is, így nem csak Samuel L. Jackson viszi el a hátán a filmet. Többek között apja, az öreg Shaft (Richard Roundtree – Shaft, Hetedik, Hajó a vége) is újra feltűnik benne.
A történet szerint Shaft-et elhagyja egykori párja, Maya (Regina Hall – Horrorra akadva, Fehér csóka, Feketék fehéren) és viszi magával közös fiúkat, John Shaft Jr.-t is (Jessie T. Usher – A függetlenség napja – A feltámadás). Majd eltelik közel több, mint két évtized és a Juniorból FBI ügynök lesz, akinek megölik egyik gyerekkori barátját. Szeretne az ügy végére járni, ezért felkeresi „sosem látott” apját, hogy segítségével fényt derítsenek, ki áll a gyilkosság és drogbiznisz hátterében.
Az amerikai filmgyártás mindig is szeretett haladni a korral és szerette minél hamarabb filmvászonra vinni azt, ami épp a világban zajlik, így nem hagyhatták ki azt sem, hogy egy kis iszlám vallást ne keverjenek bele a törtenetbe biztos, ami biztos alapon. Míg régen a kolumbiai meg mexikói drogkartellek voltak a fő ellenlábasok, az amerikai filmek nagy részében, addigra ma már inkább a Kelet felé fordultak. De nem csak a film hangulata és képi világa, valamint történetvezetése maradt meg a 90-es évek szintjén, hanem zenéjét tekintve is igazi retro partinak lehetünk fültanúi, már csak Dévényi Tibi bácsi és a pontos labdák hiányoztak ahhoz, hogy tényleg úgy érezzük magunkat, mintha vissza utaztunk volna az időben.