A számomra eddig ismeretlen munkásságú Sylvain White által rendezett Slender Man – Az ismeretlen rém című horrorfilm az Egyesült Államokban 2018 augusztus 10.-én, nálunk pedig augusztus 23.-án került bemutatásra. Nem összekeverendő a 2016-os Slender Man – Az internet réme életre kel című dokumentumfilmmel, ami tulajdonképpen ugyanazt a történetet dolgozza fel, mint a film: az interneten vírusként terjedő, magas, arctalan, öltönyös (de vajon miért?) alak, hosszú csápként kinyúló karjaival olyan gyerekeket ragad el, illetve babonáz meg, akik megnézték a róla készült videót, képeket.
Először is szeretném leszögezni, hogy a horror az egyik legnehezebb műfaj. Középkategóriás, gagyi vígjátékot igazából bárki tud csinálni – az emberek nevetni fognak rajta, ha másért nem, hát kínjukban. Azonban olyan elemi ösztönt, mint a félelem, kevés film tud kiváltani. Ehhez nagyon jól kell ismerni az emberi természetet, jól kell vágni, jó ötleteket kellenek és jó zene, mindezt nagyon pontosan összehangolva. Ha valami kicsit is félrecsúszik az eredmény nevetséges lesz, nem félelmetes. Ez történt a Slenderman-nel is… A film egy négyfős, tizenéves lánycsapatot állít a középpontba. Ez nem is lenne gond, azonban a készítők egyvalamit elfelejtettek: megnézni, hogy a valóságban, hogy is néz ki egy tizenéves lány. Vagy csak egy tizenéves. Vagy csak úgy általában egy lány. A párbeszédek erőltetettek és (legalábbis a magyar szinkronban) olyasmik hangzanak el, mint „tücsök” és „zsííír”, amiket szinte biztosan nem ejtene ki a száján egy tini. A fiatal színésznők teljesítménye ingadozik a tűrhető és a borzalmas között – tulajdonképpen egészen elviselhető is lehetne, azonban az „ijesztő” jelenteknél, ahol Slender Man-nel küzdenek nagyon szerencsétlen és hiteltelen alakítást nyújtanak, igazán fájdalmas arcjátékkal egybefonva.
Természetesen elsütik a szokásos klisét: a lányok egy ottalvós bulin megidézik Slender Man-t. Ebből is láttunk már százat és ennél jó pár jobban kivitelezett jelenetet is. A megidézés a következőképpen történik: egy videót néznek meg az interneten, mely jelenet a videóval együtt kísértetiesen hasonlít a Kör-ben látottakhoz: fekete-fehér, látszólag összefüggéstelen de kellemetlen benyomást keltő, gyorsan forgó képkockák. Ezután nem sokkal felbukkan Slender Man, elragadja egyik barátnőjüket, majd szép sorban a többieket is. És ezzel nagyjából össze is lehet foglalni a filmet, ami még önmagában nem is lenne gond – egy horrornál nyilván nem valami nagyon összetett és bonyolult cselekményt vár az ember – azonban a végeredmény enyhén szólva sem sikerült jól. Olyannyira nem, hogy azok, akik vették a fáradságot és szavaztak a filmre az IMDb-n 2,9 pontra értékelték azt. Ez pedig egy nagyjából reális értékelés.
Van egy-két jó ötlet, ami még akár ijesztő is lehetne, de sajnos nem az. Talán ott kezdődik az egész gond, hogy maga a karakter sem ijesztő. És így nem is nagyon tudtak belőle kihozni semmit. Azt pedig már említeni sem merem, hogy nem is tudunk meg róla semmit, se a motivációiról, se arról, hogy honnan jött, se azt, hogy miért az interneten keresztül gyűjti az áldozatait… egyszóval semmit nem tudunk róla, nincs háttérsztorija, aminek hiánya csak kevés film esetében nem zavaró. Általánosságban véve a film unalmas és vontatott, csak egyszer-kétszer kelti fel az ember érdeklődését egy-egy pillanatra, majd vissza is süpped az unalomba. De ami talán a legérdekesebb: egyes jelenetek a szerencsétlen vágásnak és kezdetleges párbeszédeknek köszönhetően akaratlanul is nagyon viccesek. A teremben többször is hangosan kitört a nevetés, főleg miután mindenki rájött, hogy ebben a filmben nem a horrort kell keresni, hanem a komédiát.
A személyes kedvencem az volt, mikor az egyik lány halálosan komolyan sorolta a másiknak, hogy mi minden befolyással lehet Slender Man az ártatlan gyermekekre, és elhangzott a következő: „nem specifikus elbomlás”. Nem specifikus elbomlás. Azaz… eltűnés. Összefoglalva tehát ez egy elég gyenge horrorfilm lett. Talán horrorfilmnek sem nevezném. Azonban tökéletes „első horror” élmény lehet, el tudom képzelni, hogy rég elmúlt nyári tábori éjszakákon nem rémsztorikat mesélünk egymásnak, hanem megnézzük ezt. Biztos, hogy jól aludtunk volna utána, sőt, valószínűleg soha többet nem is jutott volna eszünkbe, azonban egy-egy pillanatra mégis kellemesen megborzongtunk volna rajta. Szóval tökéletes belépő a horror világába. (Nem akarok a 16-os korhatárral nagyon vitatkozni, de véleményem szerint ez bőven lehetne 12-es is).
