Ha egy mondattal szeretném jellemezni a filmet, ez lenne az: Vászonra vitt színdarab. A Végállomás: esküvő Keanu Reeves (John Wick, Féktelenül, Az ördög ügyvédje, Mátrix) és Winona Ryder (Ollókezű Edward, Fekete Hattyú, Alien 4 – Feltámad a Halál) párosának negyedik közös filmje lett a Drakula, a Kamera által homályosan és a Pippa Lee négy élete című filmek után. Az író-rendező Victor Levin jegyzi ezt az alkotást, akinek nevéhez főleg a Reklámőrültek című sorozat fűződik. Műfaját tekintve elég érdekes kategóriába sorolhatnánk a romantikus filmeken belül, ez pedig nem más, mint az anti-romantikus film. És hogy mitől lesz egy film anti-romantikus?! A recept egyszerű, vegyünk két szereplőt, történetesen egy férfit és egy nőt, akik utálják a világot, utálják önmagukat és ódzkodnak minden olyan tevékenységtől és lehetőségtől, mely akár pár perc boldogságot hozhat az életükbe.
Ilyen a film két főszereplője is, Frank és Lindsay, akiket egyazon távesküvőre hívtak meg valahova az Isten háta mögött két utcával. Már találkozásuk sem mindennapi, a reptéren a becsekkolásra várnak, de a sors vagy talán a jól megszervezett utazás (?!) belekényszeríti őket, hogy nem csak a repülőn kell egymás mellett ülniük, de a hotelszobájuk is szomszédos, sőt a lagzin is külön, kettejüknek elkülönítve, – mint akik büntetésben vannak – közös asztalt kaptak. Így két főhősünk rá van kényszerítve, hogy elkezdjenek kommunikálni egymással és együtt utálhassanak mindent, amit csak lehet. És bizony a film 90 percén keresztül láthatjuk, hallhatjuk, ahogy a két kellemetlen figura,- akiket inkább a közértben is magunk elé engedünk, csak minél kevesebbet legyenek a közelünkben – hogyan talál egymásra és a közös gyűlölet a világ és az ifjú pár felé, hogyan hozza össze őket. Érdekes jellemfejlődésnek lehetünk tanúi ezáltal.
Reeves az utóbbi időkben, inkább akciófilmekben jeleskedett, ezért izgalmas, egy ilyen házsártos, élet utáló karakter bőrében látni, és szerencsére nem csalódunk benne. Karaktere a negatív világszemlélet ellenére is szerethető, ahogyan a kétszeres Oscar jelölt Ryderé is, – akit sorozatos botrányai ellenére, folyamatosan próbál a filmes világ megmenteni. Szomorú, hogy ilyen tehetségek, mint Winona így elkallódnak Hollywood-ban, de talán egy-egy ilyen szerep segíthet neki visszajutni a filmes szakma élére. Kritikám elején megjegyeztem, hogy ez a film inkább egy vászonra vitt színdarab. Ezt pedig azzal támasztom alá, hogy maga a film, pár vicces színhelyet leszámítva, inkább egy prózai darab, mintsem a látványelemekkel konstatáló mozifilm. Hol a repülőn ülve vitatják meg az élet negatív oldalát a saját szemszögükből, hol egy asztalnál mélyülnek el a világ dolgaiban, hol pedig az ágyon feküdve játszanak lélek-búvárkodást egymás zűrös lelkében.
A Végállomás: esküvő tipikusan az a film, aminek a trailerében már elsütötték a legjobb képi jeleneteket szinte mindegyikét. Viszont, mint említettem ennek a filmnek az „ereje” inkább a prózai részekben rejlik, így azokat nehéz lenne egyenként kiemelni, hogy becsábítsák a nézőket. Inkább el tudnám képzelni ezt a filmet egy kétfelvonásos darabnak, mint egy látványos mozifilmnek, mert látványvilágban sajnos jócskán hagy kívánnivalót maga után. Nem is lepődnék meg, ha valamelyik színház vagy színi társulat lecsapna rá és színpadra vinné, mert egy kétszemélyes darabnak inkább beillik, mint mozifilmnek. Függetlenül attól, hogy a párbeszédes részek viszonylag elég viccesek. Bár a sok negatív világnézet egy idő után már kezd kicsit sok lenni, de olyankor jön egy jó poén és visszahozza a mosolyt a néző arcára.
