Ha azok táborát erősíted, akiknek elege van a Netflix meleg karakterek felvonultatásából, akkor ez nem a te sorozatod lesz! Nem elég, hogy csutka *uzi benne mindenki (na jó, elvétve akadnak hetero karakterek), de ráadásul mind férfi. Szóval még egy laza csajos csókcsata sem buggyan fel a műsoridő alatt. Férfiak viszont, akik szégyenérzet nélkül szexelnek más férfiakkal, na abból rengeteget felvonultat.
Ha viszont érdekelne bárkit, hogy hogyan dolgozza fel egy férfi, ha 17 év után elhagyja a párja.
Ha érdekes lehet számodra, hogy mihez kezd New Yorkban egy meleg pasi, ha újra csávózhat, bár nem sok kedve van hozzá.
Ha csak úgy egyszerűen lepergetnél egy igényes, vicces rom-komot, ami zsáneréből adódóan még tud meglepetést okozni, akkor mindenképp ajánlom Neil Patrick Harris sorozatát.
Félreértés ne essék. A nagy rom-kom itinert azért követi a sorozat. Félreértések, nagy érzések, mélyre retusált, de igazából csak annak tűnő problémák a főszereplő lelki válsága mellett, vicces és szupportív barátok, akik a végletekig karikírozott szélsőséges karakterek módjára, mindig a megfelelő pillanatban oldják az elviselhetetlenre maszkírozott fájdalmat.
Szóval ahogy az egy romantikus komédiában már csak lenni szokott, a gyász folyamata ugyan ott van és ügyelnek az egyes stádiumok meglétére, de a nap (rész) végén azért legyen mindez vicces és felszabadító.
Michael (Neil Patrick Harris) meglehetősen sokat tanulhatna magáról, a párkapcsolata 17 évéről és úgy en bloc az együttélésről meg kompromisszumokról, de annyira hangosan igyekszik megtudni, hogy mégis mi fanfáros fészkes fenevad vetett véget az ő mesébe illő kapcsolatának, hogy vele együtt mi sem hallhatjuk meg soha. Nem vette a bátorságot a sorozat bevezető évada, hogy ilyen mélységben kezelje a problémát. Elintéztük azzal a szakítást, hogy Colin (Tuc Watkins) egy tuskó. S habár valóban úgy viselkedik, egy darabig felmerült bennem az igény, hogy megtudjam, mi is van az eldobott 17 év és a „kell egy kis távolság” mögött.
Ehelyett kapunk egy nagyon is jól felépített „újra a vadonban” típusú botladozást, randevúzás terén.
Itt vallanám meg, hogy volt egy pont, ahol megfogalmazódott bennem (úgy az ötödik rész környékén), hogy ez a sori Neil P. Harris személyes bosszúja Barney karakteréért, ezért annyi csávóval fog most smárolni, amennyivel csak egy összetört szívű, érzékeny fiú teheti, akit játszik.
De visszakanyarodva a történethez.
A Harris mellé rakott mellékszereplők nagyon szépen adnak, majd vonulnak háttérbe, remek tempót biztosítva Michael soron következő gyász szakaszának. S habár ezek mind patikamérlegen vannak kimérve, senki nem lesz művi, bármelyik megismert szereplő lehetne akár a mi barátunk is.
(Marcia Gay Harden már az Elvált nők klubja óta nagybetűs kedvencem, az alulértékelt mellékszereplők táborából, s most is tudott alázatosan nagyot alakítani.)
Annak ellenére tudunk azonosulni főszereplőnkkel, hogy esetleg nem vagyunk melegek, sem középosztálybeli New York-i értelmiségiek, sőt a legritkábban van fogalmunk arról, milyen nehézségekkel néz szembe egy párkapcsolatra berendezkedett, középkorú férfi, akinek fogalma sincs hogyan kell ismerkedni 17 év kihagyás után.
S persze ebből megannyi komikum születik is. De dicséretes, hogy közben edukálni is akar itt-ott.
A fiúk párterapeutájának őszinte kifakadása drag queen-ként, vagy Michael kiakadása az óvszer feleslegességére vonatkozó parafrázistól.
Ugyanakkor meg kell említenem, hogy a fordulatok igencsak kiszámíthatóak, maga a következő évadot belengető „nagy” csavar is, amivel elbúcsúzunk az utolsó képkockáktól.
De ez mégsem von le a színtiszta szórakoztatás élményéből.
