A diótörő történetét bizonyára sokan ismerik, legalábbis kevesen kerülhették el ezt a szívmelengető karácsonyi mesét. Idén a Disney némiképp újragondolta, E.T.A. Hoffmann eredetijét (Diótörő és Egérkirály) és egy varázslatos élőszereplős mozit alkotott belőle.
A történet szerint az arisztokrata családból származó Clara (Mackenzie Foy) nemrégiben veszítette el édesanyját, gyászoló apukája pedig anyjuk végakarata szerint, Szenteste átadja utolsó ajándékát gyermekeiknek. Clara így jut hozzá a varázslatos tojásalakú dobozkához, azzal az ígérettel, hogy: „Benne megtalálsz mindent, amire szükséged van”. A titkot nyitó kulcs viszont nincs az ajándékhoz mellékelve, de Clara kíváncsisága és egyénisége garantálja, hogy ez nem fog sokáig így maradni. Clarát nem ragadja magával az esti bálra való készülődés – ő nem az a klasszikus hercegnő típus. Sokkal jobban érdeklik a fogaskerekek és a tudomány, mint a tiarák vagy az ékszerek. Egészen addig hidegen hagyja az esti mulatság, amíg az ajándékán megpillant egy apró D betűt, ami egyértelműen Drosselmeyerre, (Morgan Freeman) nagybátyjára utal, aki az est házigazdája.
A különc nagybácsi nem árul el sokat, helyette egy aranyfonalon elvezeti Clarát egy párhuzamos fantáziavilágba, ahol a kulcsot egy szemfüles egér rögtön elcseni a hófödte fenyőfáról és innentől kezdetét veszi a hajsza. Clara így találkozik diótörő századossal, Philippel, aki elvezeti őt a híres Vaszilij Blazsennij-székesegyházra kísértetiesen hasonlító palotába, ahol Claramegismeri édesanyja igazi örökségét: hercegnő ebben a különleges világban. A megnyíló fantáziavilágban máshogy telik az idő, azemberek színesebbek, harsányabbak. Ez a „dimenzió” négy részre osztható, és mindegyik birodalmat egy meseszerű lény uralja. Közülük kitűnik a Tündérkirálynő (Keira Knightley), aki szárnyai alá veszi Clarát és elmeséli neki, hogy a békét a Rőtboszorka (Helen Mirren) fenyegeti. A lány vállalja a birodalmak védelmét, és egy maréknyi diótörővel elindul a Rőtboszorka területére, hogy megszerezze a kulcsot, ami nem csak a tojást nyitja, hanem az anyukája által tervezett masinát is beindítja, ami az egyetlen esélyük a túlélésre.
Clara a történet elején egy dacos kislány, aki nem tette túl magát azon az igazságtalanságon, hogy soha többet nem találkozhat az anyukájával. Ebben a párhuzamos világban viszont mindenki számít rá, és ő az egyetlen, aki segíteni tud. Clarát eleinte folyamatos kétségek gyötrik, bizonytalan és mindig megkérdőjelezi magát, de soha nem áll meg. Philip segít neki átjutni a nehézségeken és rámutat arra, hogy valójában milyen vagány csaj. Igen, Clara egy vagány, okos, merész lány, és MacKenzie Foy nagyszerűen hozza a karaktert. A kiváló színészi teljesítmény a stáb legtöbb tagjára is igaz. Helen Mirren minden pillanatában zseniális, ahogy ezt már megszokhattuk tőle. Keira Knightley nagy meglepetés volt számomra, őt még ilyen szerepben nem láttam: hangos és idegesítő tündérkirálynőként lépett elénk, negédes modorába mégis belekeveredett valami őrült, valami veszélyes, amitől a film egyik legizgalmasabb karakterévé vált. Jayden Fowora-Knight szerethető Philip, és egész megjelenésében van valami megfoghatatlan lágyság, egyszerre kicsit ügyetlen, de valahogy az ember mégis elhiszi neki, hogy minden rendben lesz.
A filmben többször elhangzik, hogy nem minden az, aminek látszik. Különösen nehéz erre rájönni egy olyan párhuzamos valóságban, ahol minden gyönyörű: ilyen a Nyalánkságok földje, a Hópelyhek földje, a Virágok földje. Ám ezek a helységek inkább csak jelzésértékkel vannak megmutatva, egy-egy rövidke jelent erejéig. A birodalmak bemutatását a kormányzók kosztümjével, hajviseletével és sminkjével helyettesítették. Furcsa, hogy egy olyan filmet néztem meg, amiben a diótörő – Philip – mellékszereplő , és a négy birodalomról szinte semmit nem tudok meg. Nekem mondjuk igazából nem hiányzott több infó, szimplán a címválasztás miatt mégis érdekes. A film látványvilága tényleg elképesztően briliáns és részletgazdag, amelyet a jelmezek és a díszletek tökéletesen egészítenek ki. A film képi világa nem csak a nézők elkápráztatását szolgálja, hanem egyfajta szemfényvesztésként is működik, félrevezet és megcsal. Clara számára a legnagyobb lecke túllátni a csillogáson, a mézesmázos, virágos, nyalánkságos vattacukorhabon, mert a felszín alatt, a falak mögött nem mindig az van, amire elsőre gondolnánk.
Ezzel a felismeréssel Clara nem csak a birodalmat tudja megmenteni, hanem közelebb kerül ahhoz is, hogy rájöjjön a felszín néha páncél, ami megvéd. Ilyen páncélt hord apja, a gyászoló férfi, aki próbálja tartani magát, és még a gyerekei előtt sem meri mutatni, hogy milyen fájdalom van benne. A diótörő és a négy birodalom egy fordulatos, izgalmas, koherens történet, ami tele van pozitív energiával és erővel. Clarából olyan ember lesz, akire minden valószínűség szerint az anyukája is büszke lenne és a kalandjai során többet megtud magáról és az őt körülvevő világról. Remek szórakozás a családdal, ugyanis egy olyan filmről van szó, amely méltóképpen gondolt újra egy klasszikus történetet.
