A Becstelen brigantyk francia sztárja, Mélanie Laurent, aki hazájában lett filmrendező megkísérelt létrehozni a Netflix segítségével egy új és formabontó francia akcióvígjátékot a Wingwomen személyében. Ez Laurent hetedik filmje, ami leginkább olyan, mintha a Charlie angyalainak a pajzánabb, de nagyon franica változata lenne. A három főszereplő hölgy bulizik, dohányzik és heves libidóval bír, miközben hevesen akcióznak Korzikán.
A film története szerint a Laurent által játszott veterán tolvaj, Carole egy acélos, cizellált szőke, akiről kiderül, hogy gyereket vár. Legjobb barátnője és egyben társa Alex (Adèle Exarchopoulos), a profi mesterlövész – akit az idősebb Carole évekkel ezelőtt beszervezett egy gyémántrabláshoz – azóta is együtt dolgoznak Carole főnökének a Keresztanyának, egyfajta dinamikus duóként. Ők ketten ma már egy tapasztalt bűnügyi csapat: Carole az agy, míg Alex az izom. Miután kiderül Carole terhessége, úgy döntenek, hogy még egy utolsó melót elvállalnak és utána végeznek a bűnözői élettel. Így hát a Keresztanya Korzika szigetére küldi őket, hogy lopjanak el egy festményt. Ehhez a munkához keresnek egy sofőrt, akit Sam személyében találnak meg. A gond csak az, hogy bár Samantha kiváló sofőr, de nem bűnöző és még ki is kell képezniük, az idő pedig egyre csak fogy.
A három lány közül az Adele Exarchopoulos által játszottt Alex végzi a munka nehezét minden téren. Ő hajtja végre a gyilkosságokat, és ő a forrása a film minden érzékiségének és humorának is. Hála a fantasztikusan játszó bátor és nagyszájú Exarchopoulosnak. Példának okáért az egyik jelenetben a lány egy flörtölése tompán átcsap egy hancúrozásba, amely hirtelen egy holdfényes harcjelenetbe torkollik egy kukkoló bérgyilkossal. Ez az egyike azon kevés pillanatoknak, amikor a film verekedése valóban profin van megvalósítva és izgulunk az egyik főhősért, de Alex zökkenőmentesen változik a szemérmes playgirlből egy tapasztalt gyilkossá. Az alkotás azonban nem csak Alexről szól, ami azért probléma, mert Exarchopoulos az egyetlen színész, akinek karizmája átragyog a cselekmény mechanikus szerkezetén, mivel a forgatókönyv minden csak nem acélos. Az akciójeleneteken látszik, hogy hozzáértő emberek csinálták, mégis plasztikusak és ezerszer látottak. Mindezek pedig komikus beütésekkel és a nők közötti néhol sziporkázó, de többnyire erőtlen oda-vissza beszélgetésekkel párosulnak.
Van valami a Netflixes produkciók esetében, különösen az akció-vígjátékoknál, lásd például a Gunpowder turmix vagy a Red Notice, ami még a legszórakoztatóbbnak szánt filmekből is kiveszi az életet. Hiszen ennek a szupercsapatos akciófilmnek is megvan a maga bája, de ez nem elég ahhoz, hogy háttérbe szorítsa a száraz forgatókönyv ötlettelenségét. Ez az alkotás két szék között a földre esik. Nem tud sem erőteljes akciófilm, sem szórakoztató vígjáték lenni. Nem elég újszerű és kimunkált akciófilmnek, és maga a történet is sablonos, valamint sokszor nem érzi, hogy hova is kéne helyeznie a fókuszt. Ahhoz pedig, hogy erőteljes vígjáték lehessen jobban kimunkált karakterekre, kapcsolatokra, dialógusokra és kevésbe francia, valamint kevésbé száraz humorra lett volna szükség.
Hiszen például az egyik mellékszálban Alex bosszút áll a szláv bérgyilkosokon, akik megölték a nyusziját, és ez a jelenetsor a John Wickben szereplő háziállatos bosszút idézi, míg a következő pillanatban már Carole kissé erotikus Keresztanyával való kapcsolatát ismerjük meg, ezzel próbálja a film bemutatni azt, hogy Carole nem tud szabadulni megszállott főnökétől. Ebből is látható, hogy mennyire inkonzisztens ez a film. Arról nem is beszélve, hogy a lezárás egy ordas nagy sablon.
